Beleolvasó - Jostein Gaarder: A kártya titka

Fülszöveg:

Jostein Gaarder nevét a Sofie világa című, gyerekeknek írt filozófiatörténete tette világszerte ismertté. A kártya titka is filozófiai kérdéseket boncolgat, s elsősorban arra keresi a választ, hogy kik vagyunk valójában, és honnan jöttünk.

 

A regény kamasz hőse, Hans Thomas Görögország felé utazik édesapjával, hogy megkeressék a fiú édesanyját, aki elhagyta őket. Az utazás egyik állomásán a városka öreg pékmestere négy zsömlét ad Hans Thomasnak, aki az egyik zsömlében titokzatos könyvet talál. A zsömlekönyv rejtélyes családregény, s Hans Thomas lassan rájön, hogy a saját családtörténetét olvassa. Megtudja, hogy kik voltak a nagyszülei, hogyan találtak egymásra szülei, s miért hagyta el őket az édesanyja.

 

Különös kártyajáték folyik: 52 kártyalap elevenedik meg, hogy Hans Thomas megérthesse, ki is ő valójában, s ki az a titokzatos Joker, aki „túl sokat gondolkodik, s túl sokat tud”. Miközben a fiú maga is résztvevője, szereplője lesz a családregénynek, útjuk is a végéhez ér: de vajon sikerül-e hazavinni a gyönyörű mamát? Ő vajon tudja-e, hogy kicsoda is tulajdonképpen, s tudja-e már Apa, Hans Thomas, s tudjuk-e mi is, mindannyian?

 

 

 

Részlet a regényből:

KÁRÓ ÖTÖS

 

…sokat rontott a helyzeten, hogy amit a poharamba

öntöttek, egyszerre volt édes és finom…

 

 

Apa figyelmeztetett, hogy hamarosan beérünk Athénba. Most már nehéz is lett volna eljutni bolygónk más pontjára.

Egy térképre és jókora türelemre volt szükség ahhoz, hogy apa elnavigáljon egy turistairodához. A kocsiban maradtam, és az ide-oda szaladgáló kis görögöket bámultam, míg apa odabent volt, és megfelelő hotelszoba után nyomozott.

Széles mosollyal az arcán tért vissza.

– Titania Hotel – mondta, és beült a kormány mögé. – Van a hotelban garázs és üres szoba is, ami nem elhanyagolható tényező. Másik szempontom az volt, hogy olyan helyen szeretnék lakni, ahonnan láthatom az Akropoliszt. Így maradtam a Titania mellett, melynek tetőteraszáról belátható az egész város.

Apa nem túlzott. A tizenkettedik emeleten volt a szobánk, és már innen is remek kilátás nyílt a városra. Mégis az volt az első dolgunk, hogy felliftezzünk a tetőre. Velünk szemben magasodott az Akropolisz.

Apa hosszú percekig némán bámulta az ősi romokat.

– Hihetetlen – szólalt meg csendesen. – Egyszerűen hihetetlen.

Fel-alá mászkált egy ideig, majd amikor megnyugodott, leült egy asztalhoz, és rendelt egy sört. Egészen a korlátnál ültünk, abban a sarokban, ahonnan jól láthattuk az Akropoliszt. Amikor bekapcsolták a templomegyüttes esti világítását, apa egészen elképedt.

Csak nehezen telt be a látvánnyal.

– Holnap odamegyünk, Hans Thomas. Utána pedig a régi piactérre, ahol egykor filozófusok sétálgattak, és mindenféle fontos dolgokról vitatkoztak egymással, amelyekről Európa mára elfeledkezett.

Ezután újabb előadás következett, melynek témája az athéni filozófia volt. Néhány perc múlva kénytelen voltam közbekotyogni.

– Azt hittem, azért jöttünk ide, hogy megkeressük mamát, de egyre inkább az az érzésem, hogy te megfeledkeztél erről.

Apa erre megrendelte második vagy talán harmadik sörét.

– Dehogy – igyekezett megnyugtatni. – Viszont ha nem nézzük meg az Akropoliszt, akkor talán nem is lesz miről beszélgetnünk vele. Ami ennyi év után bizony elszomorítana. Nem így gondolod, fiam?

Csak most döbbentem rá, amikor végre ilyen közel kerültünk a célhoz, hogy apa valójában fél találkozni vele. Fájó érzés volt rájönni erre. Azt hiszem, abban a percben váltam felnőtté.

Egészen mostanáig természetes volt számomra, hogy azért jövünk Athénba, hogy megtaláljuk mamát. Csak meg kell találnunk, és a probléma úgyis megoldódik magától. Kénytelen voltam rájönni, hogy a valóságban minden másképp fest.

Igazán nem apát terheli a felelősség azért, hogy ilyen lassú a felfogásom. Számtalanszor elmondta, egyáltalán nem biztos, hogy anya hazajön velünk. De hát akár borsót hányt volna a falra. El nem tudtam képzelni, hogy erőfeszítéseink hiábavalók.

Olyan gyerekesen viselkedtem. Hirtelen nagyon mérges lettem apára. És magamra is.

Miután apám tett néhány tréfás megjegyzést mamával és a régi görögökkel kapcsolatban, megkérdezte tőlem:

– Kérsz egy pohár bort, fiam? Mert én innék, és tudod, nagyon unalmas egyedül bort inni.

– Először is nem szeretem a bort – mondtam. – Másodszor pedig még nem vagyok felnőtt.

– Rendelek neked valamit, ami ízleni fog. Egyébként meg nemsokára felnőtt leszel.

Odaintette a pincért, és rendelt nekem egy pohár vörös Martinit, magának pedig egy Metaxát.

A pincér kikerekedett szemmel nézett apára.

– Really? – kérdezte.

Apa bólintott, és ezzel lezártnak tekintette az ügyet.

Sokat rontott a helyzeten, hogy amit a poharamba öntöttek, egyszerre volt édes és finom, sőt frissítő is a sok jégkocka miatt. Sajnos rendeltünk még egyet, majd még egyet ugyanabból.

A harmadik pohártól már elsápadtam, és attól tartottam, hogy átesem a korláton.

– Ajaj – mentegetőzött apa.

Lekísért a szobába, és többre már nem is emlékszem, csak a másnap reggeli ébredésre. Alvás közben pocsékul éreztem magam. Az a gyanúm, hogy apa is.

 

 

KÁRÓ HATOS

 

…olykor leszálltak onnan, és elvegyültek

az emberek között…

 

 

Amikor felébredtem, rájöttem, hogy már nagyon unom apa örökös kortyingatását. Hiszen lehet, hogy ő a legjobb koponya az Alpoktól északra. És erre elissza az eszét! Elhatároztam, hogy véget vetek az egésznek, még mielőtt mamával találkoznánk.

Apa alig kelt fel, máris az Akropoliszról kezdett beszélni. Úgy döntöttem, majd reggelinél hozakodom elő az ötletemmel. Apa rendelt magának egy csésze kávét, rágyújtott, majd gondosan kihajtogatott az asztalra egy Athén-térképet.

– Szerinted nem viszed túlzásba egy kicsit? – kérdeztem.

Rám nézett.

– Jól tudod, mire gondolok – folytattam. – Már beszéltünk néhányszor arról, milyen szoros kapcsolatban vagy bizonyos üvegekkel, de ha most már a fiadat is bele akarod rángatni, szerintem túlfeszíted a húrt.

– Sajnálom, Hans Thomas – szabadkozott azonnal. – Úgy látom, tényleg nagy hibát követtem el.

– Bizony. De most ne erről beszéljünk. Szerintem egy kicsit visszafoghatnád a tempót. Sajnálnám, ha Arendal egyetlen jokere elzüllene.

Láttam, mennyire furdalja a lelkiismeret, meg is sajnáltam, de hát nem bánhattam vele mindig kesztyűs kézzel.

– Majd gondolkodom azon, amit mondtál.

– Azt ajánlom, minél hamarabb szánj rá egy kis időt. Tartok tőle, hogy mama sem lelkesedik a fátyolos tekintetű filozófusokért.

Apa erre mocorogni kezdett a széken. Kellemetlen lehetett számára, hogy fia ilyen keményen beolvas neki.

– Már én is gondoltam erre – vallotta be őszintén.

Válaszán egyáltalán nem lepődtem meg. Úgy véltem, egyelőre ennyi elég is lesz. Nem tudom, miért, de hirtelen olyan érzésem támadt, hogy apa nem mondott el mindent azzal kapcsolatban, miért hagyott el minket mama.

– Hogyan jutunk fel az Akropoliszra? – kérdeztem a térképre bökve.

Ettől aztán ismét lendületbe jött.

 

Hogy némi időt nyerjünk, eltaxiztunk a bejáratig. Innen egy fasor mentén haladtunk jó sokáig hegynek felfelé, mire elértük a templomokat.

Amikor odaértünk a legnagyobb templomhoz, melynek Parthenon volt a neve, apa egy ideig fel-alá járkált előtte. Nem tudott betelni a látványával.

– Elképesztő… elképesztő.

Ezután hosszú séta következett, majd megálltunk, hogy lenézzünk a sziklás hegyoldalba, ahol két ókori színházat is láthattam. A régebbiben játszották először például az Oidipusz királyról szóló tragédiát.

Apa végül rámutatott egy nagy kőre.

– Ülj le ide!

Ezzel már kezdődött is az athéniakról szóló előadás.

Mire befejezte, a nap is delelőre hágott, és úgy sütött, hogy a tárgyak alig vetettek árnyékot. Elindultunk, hogy alaposabban megnézzük a templomokat. Apa sorra mutogatta az építészet e remekeit, elmagyarázta, mi a különbség a dór és a jón oszlopok között, majd megmutatta, hogy a Parthenonnak nincs egyetlen egyenes vonala sem. A templom egyetlen dísze Athéné tizenkét méter magas szobra. Ő volt ugyanis a város védistennője.

Megtudtam, hogy a görög istenek az Olümposzon laktak, egy észak-görögországi hegyen. Olykor leszálltak onnan, és elvegyültek az emberek között. Apa szerint olyanok voltak ilyenkor, mint néhány joker az emberkártya-csomagban.

Apa feltétlenül meg akarta nézni a múzeumot is, de nekem ismét sikerült kimentenem magam. Megbeszéltük, hol várom majd meg.

Szívesen igénybe vettem volna apa idegenvezetői képességeit a múzeumban is, ha nem lapul egy izgalmas könyv a zsebemben.

 

A Kiadó engedélyével.