Robert Gordon: Nem lehetsz elégedett – Muddy Waters élete és kora

Muddy Waters zenei öröksége felbecsülhetetlen. Sok zenészről szokták ezt mondani, mégis: Muddy valóban maga a blues, és az ő művészete az, amiből – Chuck Berry elsődleges közvetítésével – kinőtt a rock and roll. A két világháború között kezdődött, majd’ fél évszázadnyi munkássága vitathatatlanul a legjelentősebb hatással bír a blues, a blues rock és rock stílusokra, sőt, a country, a metal, de még a modern R’N’B is ebből az örökségből táplálkozik.

Olvastam olyan kommenteket a nagyobbnál nagyobb kincseket rejtő videómegosztón, melyek szerint Muddy electro bluesa a modern, szórakoztató könnyűzene elfajzott terméke, az igazi, hiteles bluest Robert Johnson, Big Bill Broonzy és társaik játszották. Robert Gordon párját ritkító részletességű, végeláthatatlan forrásból merítő életrajza számtalan ehhez hasonló, kérdéses, homályos és lényeges dolgot helyre tesz az arra fogékony, a színtiszta igazságra szomjazó fejekben. Annyit elárulok, hogy Robert Johnson a legnagyobb, s Muddy számára egész életében ő volt a legfontosabb kapaszkodó. Bármit is tett, akármilyen dalokat írt, sodorhatta bármerre a zeneipar kegyetlen gépezete, mindig a tragikus körülmények között elhunyt bluesmant tartotta legnagyobb mesterének – ahogy például Miles Davis sosem tagadta meg Charlie Parkert –, továbbá Big Bill Broonzy-t, aki a főhős első számú személyes tanítómestere volt, és kevés nagyobb erejű zene létezik az ő, a szó legszorosabb, legnemesebb értelmében földhöz ragadt művészeténél.

Akik az éppen aktuálisan arcunkba tolt, mesterségesen generált, muzikális és művészeti értelemben élettelen divathullámok meglovagolói helyett az időtlen jelentőségű, a lélekből fakadó zenékre az idők végezetéig hatást gyakorló, azokat megtestesítő alkotók megismerésére vágynak, azon zenekedvelők ennek az örökségnek egy nagy szeletére nyerhetnek rálátást e köteten keresztül. Bemutatásra kerül számos, Muddy pályafutása különböző szakaszaiban feltűnt zenész is, akik hosszabb-rövidebb ideig, több-kevesebb elismertség közepette gazdagították a Mester és a blues értéktárát (kirívó hangszeres tudásukkal, páratlan dalszerzői képességükkel vagy zseniális dallamérzékenységükkel), de más fontos szereplőkről is szó esik, akik nem ragadtak hangszert – őket ugyanúgy fontos, felemelő élmény megismerni és tanulmányozni. De sok más mellett azt is megtudhatjuk, hogyan viszonyult Mud az italhoz, a droghoz, az ételekhez, a nőkhöz, a családhoz...

E tömör és átfogó, kedvcsinálónak szánt gondolatsor után átadom a virtuális tollat a Garda-Benkő Duó formáció tagjainak, Garda Zsuzsának, az elképesztő hangú, elvarázsoló énekesnőnek és Benkő Zsoltnak, a magyar blues gitározás története egyik legkiemelkedőbb képviselőjének, akiket hatalmas szerencsémre személyes ismerőseimként üdvözölhetek, és akik abban a megtiszteltetésben részesítettek, hogy megosztották velem Robert Gordon könyvével és Muddy Waters művészetével kapcsolatos gondolataikat.

Muddy Waters az egyik legnagyobb blues legenda. Sajnos Magyarországon egyelőre ez a rendkívül érzelmes stílus, a könnyűzene egyik ősi műfaja nem túl népszerű, ezért az, hogy egy róla szóló, magyar kiadású könyv készült, csodálatos üzenet mind a blues rajongóknak, mind a blues zenészek és a műfaj elismertsége szempontjából! A blues itthon is tiszteletet érdemel, hiszen szeretetet ad, felszabadítja az érzelmeket. Egyszerű szépségével megtisztít és felemel. Ennek az örök műfajnak egyik legnagyobb sziklája, tanítója és sokak példaképe Muddy Waters.

Garda Zsuzsa

Az utóbbi idők népszerű és hasznos tendenciája a zenei élet szereplőinek életrajzait kiadni könyvben. A korábbi idők idoljairól olvasni kortörténeti szempontból is tanulságos, hiszen az életutak ritkán vonatkoztathatóak el az adott kor társadalmi és kulturális közegétől.

Ebben a kiadói sorozatban egy fontos mérföldkő Muddy Waters, a XX. századi blues zenészek egyik legfontosabb egyéniségének Robert Gordon által jegyzett életrajzi könyve. A szokásos ajánlót Keith Richard, a Rolling Stones gitárosa írta, akik tevékeny módon segítették példaképük karrierjének és ismertségének alakulását. Ezért is hiteles az ő ajánlása az amúgy is izgalmas és sok tekintetben mintaértékű életrajz elején, ami pontosan tükrözi az adott korszakban alkotó blues zenészek karrierjének tipikus fordulópontjait.

A sűrű lábjegyzetek a könyvben alapos kutatómunkára utalnak, amihez a töltetet nyilván a téma iránti rajongás táplálja. Ezek egy része interjúkban szereplő események megerősítése dokumentumok alapján, vagy kapcsolódó életrajzok idézetei. Emellett érzelmi töltése van a munkának, ami a blues zene erősen emocionális jellege miatt szinte kötelező! Az adatszerűség keveredése a benyomások és következtetések időrendi sorával érdekes és szórakoztató olvasmánnyá teszi a könyvet.

Muddy Waters minden blues gitárosra hatással van, jelentősége vitathatatlan. A személyiségének fejlődése és alakulása, valamint karrierjének bizonyos pontjai tipikusnak is mondhatóak, ezért amellett, hogy egy bizonyos művész életét követhetjük nyomon, pontos korrajzot is kaphatunk. E nélkül bárki művészetének vizsgálata üres okfejtés csupán.

Tizenéves koromban találtam rá Muddy Waters zenéjére. Gitáromon hamar megtaláltam a hangokat, de éreztem, hogy mennyire más világban születtek meg azok a dalok. A hangok, dallamok mögötti élethelyzetek teljesen eltérőek voltak egy magyar kisfiú ’80-as évekbeli életéhez képest, mégis átjárt a blues mélysége, éreztem és megértettem valami olyat, ami része lett az életemnek. Véleményem szerint mindnyájunkban ott rejlik a blues! Talán nem találkozunk vele, nem úgy hívjuk, de amikor nagyon mélyen átélünk valamit, és lelkünk legbelső húrjai szólalnak meg, az a BLUES! Szeretettel ajánlom Muddy Waters életrajzi könyvét mindenkinek, aki szeretné átfogóbban látni a XX. századi blues történetét, miközben az egyik legnagyobb művészének életét is végig követheti.

Benkő Zsolt

„…Amikor a dal véget ért, Muddy eljátszott egy perzselő >Mojo<-t, aztán eltűnt. Hiába szólt a tapsvihar, nem jött vissza a színpadra. A szett rövid volt, ahogy a siker is óriási.”