Főkép

Szerzőről:

Bella André az erotikus romantikus családregények műfajának nagysikerű írónője, a New York Times bestseller szerzője. Érzékenyen megírt történeteit már több mint tíz országban olvashatják rajongói. A Sullivan család-sorozatban megismerhetjük a testvérek, a hat fiú és az ikerlányok izgalmas szerelmi életét.

 

Rövid leírás:

Sophie Sullivan még csak ötéves volt, amikor fülig beleszeretett Jake McCannba. Húsz évvel később határozott meggyőződése, hogy a férfi még mindig úgy tekint rá, mint a Sullivan ikrek közül a „barátságosra”. Feltéve, ha egyáltalán hajlandó ránézni. Sophie úgy érzi, hogy legfőbb ideje mindent megtennie annak érdekében, hogy a férfi meglássa benne azt, aki valójában… a nőt, aki mindig szeretni fogja. Mindehhez kiváló alkalmat jelent az első Sullivan fiú kápázatos esküvője.

Jake mindig is mágnesként vonzotta a nőket, ám az egyetlen nőt, akit igazán akar, sosem kaphatja meg. Sophie nemcsak a legjobb barátja „elérhetetlen” húga, de azt sem engedheti, hogy a nő közel kerüljön hozzá, és felfedezze a titkát.

Amikor azonban Sophie megjelenik az ajtajánál, Jake minden ábrándja életre kel. Képtelen betelni a bűnös csókkal, a szerelem érzésével. Tudja, hogy Sophie-t szeretni határozottan ostoba dolog… de hogyan állhatna ellen az érzésnek?

 

Részlet a műből:

Jake-nek egyetlen bevált módszere volt az eszement gondolatok fékezhetetlen rohama ellen. Elvállalta a vendégek kiszolgálását a bárban, és biztos volt benne, hogy ott talál majd magának egy kapható, kísérő nélküli nőt, akinek semmi köze sincs a Sullivan családhoz. Sophie-t pedig nagy ívben kerüli az esküvő hátralévő részében. Ha távol tartja magát azoktól az őrjítő, lágy ívektől és a telt, piros ajkaktól, máris helyre zökken a gondolkodása.

‒ Ezt majd én csinálom ‒ mondta Sammynek, az egyik legjobb pultosának, aki az egyik első McCann’s üzletben dolgozott a városban. ‒ Te viszed ki az italokat.

Szerencsére a vendégek elég szomjasak voltak, és egyértelműen arra vágytak, hogy valami jó borral mossák le az esküvői fogadalmak sziruposságát. Idegenek számára italt tölteni olyan természetes volt Jake számára, mint a levegővétel, könnyedén felvette a munka ritmusát, ahogy a felszolgált fogások között áramlani kezdtek az emberek a pulthoz. Ha jobban belegondolt, nem is tudott visszaemlékezni olyan időszakra, amikor nem poharakat mosott tisztára vagy palackokat rendezgetett. Gyerekként, amikor az apja csapolta a sört, ő valahol hátul rakta be az edényeket a mosogatógépbe, vagy szedte ki őket onnan pár extra dolcsiért az étteremben, ahol éppen dolgoztak, mialatt a szakácsok halat, sült krumplit és káposztás tört burgonyát tettek a tálakra.

A nők mindig is szerették, és amikor most, az esküvőn flörtölni kezdtek vele a bárban, viszonozta az érdeklődésüket. Mit számít, hogy egyikük sem néz ki fele olyan jól sem, mint Sophie? Tőle ugyan párkapcsolatra léphetnek a Sullivanek egymás után, mintha ugyanaz a vírus fertőzte volna meg őket, de ő megkapta a védőoltásokat.

Soha nem gyűri le a szerelem.

Tudja jól, hogy a szerelem a világon semmit nem jelent, ha a dolgok rosszul alakulnak, és sokkal könnyebb szétválni. Semmi feleség, semmi gyerekek, csak sok-sok nő, de gyűrű nélkül ‒ számára ezt tartogatja a jövő. Játszik az összes gyerkőccel, akiket a Sullivan klán produkál, élvezni fogja a „Jake bácsi” szerepet, de nem követ el a hibát, és nem gondolja, hogy valaha is jó apa vagy férj lenne belőle.

A McCannek nem ilyen génekkel születtek.

‒ Még nem ettél semmit. – Az enyhén fátyolos női hang a lelkébe markolt, felpillantott, és egyenesen Sophie szemébe nézett. A nő lágy érzékisége abban a rózsaszín ruhában és a parfüm édes illata újabb ütéseket vitt be a gyomrába, pedig még magához sem tért egészen az arcon legördülő könnycseppek, és az azt követő, sugárzó mosoly látványától.

A lány válaszra se várt, hanem letett egy teli tányért a hátsó asztalra, és beállt mellé a pultba.

‒ Félre innen! Majd én kiszolgálom őket, amíg eszel.

Sophie erősen oldalba lökte a csípőjével, ő pedig abban a pillanatban újra érezte azt a korábbi fékezhetetlen, mardosó vágyat. A teste azonnal és látványosan reagált, egyszerűen nem vett róla tudomást, hogy az agya tudta, a lány az ő számára ELÉRHETETLEN.

Hogyan engedhették el a bátyjai így, ebben a ruhában? Mit gondoltak? Fikarcnyit sem törődnek a húguk biztonságával?!

Csak állt ott kábán, miközben Sophie gond nélkül felvette a rendeléseket, bort töltött a poharakba és italokat kevert a vendégek számára. De hát ő könyvtáros lány, nem pedig pultos! Egyáltalán nem kellene ilyen ügyesnek lennie az italok kiszolgálásában. És egy könyvtárosnak nem kellene ennyire őrülten izgatóan sem kinéznie, gondolta Jake, miközben olyan erősen szorította össze a fogát, hogy lüktetni kezdett a halántéka. Na jó, hagyja neki, hogy még öt percig ott legyen és segítsen, aztán majd visszaküldi az asztalához, hogy együtt ünnepeljen a családjával, és gondoskodni fog róla, hogy ott is maradjon az este hátralévő részében.

Még akkor is, ha oda kell kötöznie a székhez!

Egy sörösüveg majdnem kicsúszott a kezéből, mert a gondolataiban kristálytisztán megjelent egy kép, ahogy Sophie az ágyhoz kötözve fekszik meztelenül, és kérleli, hogy érintse meg, és…

‒ Figyelj, hallottam, hogy könyvtáros vagy. Olvastál valami jó könyvet mostanában? – Jake elhessegette a szigorúan 18 éven felülieknek való ábrándképet, és azt látta, hogy a férfi, aki az ostoba kérdést feltette, áthajol a bárpulton, és igyekszik belesni Sophie ruhája alá.

Úgy tűnt, a nő ebből semmit nem vesz észre, mert ártatlanul a fickóra mosolygott. Túlságosan naiv teremtés, észre sem veszi, hogy egy ilyen alaknak egyetlen célja van: bejutni a bugyijába... Bár Jake szinte biztosra vette, hogy ez alá a ruha alá nem is fér semmiféle bugyi…

‒ Mmmm ‒ kezdte a lány azon az izgató hangon, amely még picit rekedtes volt a könnyektől, és amelytől Jake-et újból megrohanták az őrült látomások, hogy a lány meztelenül fekszik alatta, és addig ismételgeti a nevét, amíg be nem reked. ‒ Mindig remek könyveket olvasok. És te mit szeretsz olvasni?

A fickó vállat vont, és úgy tűnt, rá se bagózik, hogy mögötte már hosszú sorban állnak a szomjas emberek.

‒ Orvos va…

‒ Mit iszol? ‒ vágott közbe Jake.

A fickó olyan tekintettel mérte végig, amelynek egyértelmű volt az üzenete: Nem látod, hogy már a cél közelében vagyok?

‒ Corona sört ‒ mondta Jake-nek, majd visszafordult, hogy tovább csodálhassa Sophie káprázatos melleit. ‒ Ahogy mondtam, orvos vagyok, tehát nincs sok időm olvasásra. Amikor van, általában krimit olvasok, orvosi témájú krimiket, hogy pontosabb legyek.

Jake el sem akarta hinni, hogy Sophie áthajol a pulton, és azt mondja:

‒ Hű, ez nagyon izgalmas. Az orvosi témájú krimiktől mindig eláll a lélegzetem.

Hogy lehet, hgy Sophie nem veszi észre, hogy ez a szerencsétlen mélyen az ő szintje alatt van?! Az arcába kellene öntenie egy pohár italt, nem pedig még többet mutatni a pompás testéből azzal, hogy lehajol egy sörösüvegért. Dr. Senkiházi úgy vigyorgott, mint aki már a célnál van, és a perceket számolja, hogy mikor húzhatja le a ruhát arról a barnás árnyalatú bőrről, hogy megtapasztalja, a testnek olyan jó-e az íze is, mint az illata.

Kizár!! Jake előbb ölné meg.

Kikapta az üveget a lány kezéből.

‒ Itt a söröd. Ideje a többieknek is engedni, hogy italhoz jussanak.

Szinte érezte, ahogy Sophie komor pillantást vet rá, miközben ő a legszigorúbb tekintetével utasítja móresre a férfit. Ha a lány nem tudja megkülönböztetni a jót a rossztól, akkor neki kell megmentenie... Függetlenül attól, hogy ezt a lány akarja-e, vagy sem.

Bár az alak meghátrált Jake határozott fellépésétől, azért még elmondta, amit akart.

‒ Engem is iktass be a táncpartnerek közé, tündérem.

Csak ez után az ostoba mondat után ment el.

Jake alig tudta türtőztetni magát. Semmihez nem lett volna nagyobb kedve, mint átugrani a pulton, és megrángatni a fickót, hogy megmutassa, mi fog történni vele, ha nem a megfelelő lánnyal flörtöl, hanem egy olyannal, aki túlságosan édes, túlságosan csinos, és túlságosan tökéletes ahhoz, hogy ez a barom méltó legyen akár egy hajszálát is megérinteni.

‒ Nem fogsz táncolni vele ‒ mordult rá. ‒ Sem ma este, sem máskor.

‒ Már nagylány vagyok, Jake. Azzal táncolok, akivel akarok.

A vendégek kiszolgálása mindig mindennél fontosabb volt, de nem akkor. Jake hátat fordított a várakozók sorának, odalépett Sophie és a bár közé, megfogta a lány vállát, és erősen megszorította.

‒ Nem. Ezt most nem teszed. Ez az alak nem elég jó a számodra.

‒ Milyen kedves tőled, hogy aggódsz értem, Jake ‒ jegyezte meg Sophie halkan. ‒ De hidd el, hogy tudok vigyázni magamra.

‒ A bátyáid megölnének, ha bármi történne veled.

A csudát, őt ölnék meg, ha rájönnének, hogy milyen gondolatai vannak a húgukkal kapcsolatban.

‒ Történetesen ‒ jegyezte meg a nő, és átnézett Jake válla felett ‒ a bátyám vendégei bizonyára mindkettőnket megölnek, ha nem szolgáljuk ki őket itallal.

Jake vonakodva ugyan, de visszament a helyére. És bár egy csepp italt sem töltött mellé, üvegeket sem ejtett el, de a figyelmét kizárólag Sophie-ra összpontosította. Ezért is vette észre, hogy a nő rápillant a palira, aki az előbb flörtölt vele. Rögtön utána Sophie azt mondta:

‒ Teljesen ártalmatlannak tűnik. Voltaképpen…

Jake hangos csörömpöléssel a bár alatti szemetesbe dobott egy üres üveget.

‒ Voltaképpen mi?

‒ Mivel nem akarsz segíteni, hogy a volt barátomat féltékennyé tehessem, talán ettől a fickótól kérhetnék egy kis segítséget hozzá...

‒ Sammy ‒ szólt át Jake a vendégek fölött a beosztottjának, hogy vegye át a bárt. Meg se várta, hogy Sam odaérjen, máris megfogta Sophie csuklóját, és elhúzta őt a bártól. Meg sem állt vele, amíg egy nagy fészer takarásába nem értek, ahol nem láthatták őket.

‒ Nem!

A nő lenézett a csuklóját tartó kézre.

‒ Tudod, hogy több ezer más szó is van az angol nyelvben, amelyet használhatnál?

Jake tudomást sem vett a szarkazmusról, és egyértelműen kijelentette:

‒ Ezután harminc méternél jobban meg sem közelíted azt a pasast!

Sophie tekintetében harag villant. Abban a szempárban, amely nem is olyan régen boldog könnyekkel, őszinte boldogsággal volt tele.

‒ Nem te mondod meg, hogy mit csináljak!

‒ Hogy az ördögbe ne mondhatnám meg?

A lány elrántotta a kezét, és már indult volna, de a férfi nem engedte. Nem teheti, amikor Sophie akkora butaságra készül, mint hogy megcsókoljon egy hízelgő doktort. Vagy talán még a testét is felkínálja neki, hogy a férfi közelről is érezhesse azokat az édes, kedves formákat…

Jake észvesztően dühös lett már a puszta gondolattól is, hogy bárki úgy érhet hozzá Sophie-hoz. Szinte nem is volt tudatában, hogy már nem a nő csuklóját vagy vállát ragadta meg, hanem átölelte a derekát, és magához húzta. Szorosan tartotta, a lány melle a karjának nyomódott, a csípője pedig az ágyékához préselődött.

‒ Engedj el!

‒ Nem.

Az új kedvenc szava a tervezettnél kicsit halkabbra sikerült a lány haja miatt, amely selymesen és lágyan simogatta az arcát és a száját. És való igaz, hogy a világ minden kincséért sem tudná őt elengedni. Nem azért, hogy a másik fickó ne érhessen hozzá… hanem mert még senkit nem akart jobban magához ölelni, mint Sophie-t.

Mióta ábrándozik már arról, hogy megöleli? Évek óta, ha őszinte akar lenni. És ennek ellenére, el sem tudta képzelni, milyen hihetetlenül kellemes érzés, ahogy azok a veszélyes domborulatok a testéhez nyomódnak, ahogy a lány mellei emelkednek és süllyednek az ölelésében.

‒ Addig nem engedlek el, amíg meg nem ígéred, hogy távol tartod magadat tőle!

Most Sophie-n volt a sor, hogy a „nem” szót mondja.

Jake arrébb csúsztatta a kezét, annyira, hogy az egyik ujját a lány álla alá tehesse, és úgy fordította a nő arcát, hogy a szemébe nézhessen.

‒ Ígérd meg nekem, Sophie. A saját érdekedben.

Sophie elrántotta az arcát, majd az egész testét, és amikor már teljesen szemben álltak egymással, villogó tekintettel azt mondta:

‒ El sem hiszem, hogy te mondasz ilyet. Különösen úgy, hogy halvány gőzöd sincs, mi jó nekem.

‒ Akarsz fogadni, hogy tudom?

A szája már a lányén volt, mielőtt meg tudta volna fékezni magában a vágyat. Túl dühös volt, és túlságosan is haragudott magára, hogy ennyire akarja a lányt ‒ akinek ráadásul a makacssága is dühítette ‒, ezért nem tudott finom lenni.

A nyelve erőszakosan furakodott a lágy és forró ajkak közé. Az egyik kezével bele kellett túrnia a nő hajába, hogy a megfelelő szögbe fordíthassa a fejét, és elvehesse, amit Sophie valami más, arra érdemtelen fickónak akart felajánlani.

Valahol, az agya egyik rejtett zugában tudta, hogy túl gyors és erőszakos ahhoz, hogy a lány élvezhesse a csókot, és lépést tarthasson a tempóval. Ám annak ellenére, hogy a nőnek most küzdenie kellene, érezte, ahogy a karját a nyakára fonta, és boldogan sóhajtozik.

Isten az égben, Sophie minden, amit csak férfi nőtől kívánhat! Az illata, az íze… ez az egész érzés... Képtelen volt fékezni a kezét, amely egyre feljebb vándorolt, csípőről a derékra, aztán még feljebb, majd ‒ ördög és pokol, micsoda gyönyör! ‒ az egyik mell bele is simulta a tenyerében

A lány kis, meglepett hangot hallatott, és megborzongott az élvezettől, ahogy a férfi hüvelykujj az ágaskodó mellbimbóra csúszott. Jake tudta, hogy már csak egy hajszál választja el attól, hogy leengedje a karcsú testet a fűre, felhúzza a ruhát a hosszú lábon, hogy hozzáférhessen, megnyalhassa és…

Mi a fenét csinál?

Tudta, hogy Sophie-nak semmi esélye egy hozzá hasonló fickó ellen, ha akcióba lép, ezért megvetést érzett magával szemben, és olyan hirtelen engedte el a lányt, hogy imbolyogni kezdett a magas sarkú cipőjében. Tudta ugyan, hogy nem lenne szabad újra megérintenie, de azt azért mégsem hagyhatja, hogy elessen... Mihelyt biztosan tudta, hogy Sophie már nem fog összecsuklani, kényszerítette magát, hogy elengedje, bár pokolian erős volt az érzés, hogy újra a karjába zárja.

Sophie szája megduzzadt a heves csóktól, az arca szinte lángolt, a tekintetben pedig valami olyasmi csillogott, mint egy kibuggyanni készülő könnycsepp. Jake arra készült, hogy a lány pofon vágja, vagy legalábbis megfordul és odafut a bátyjaihoz, hogy elmondja, mi történt.

Hogy a dühös fivérek agyonverjék.

Nem is érdemel mást, amiért meg merte csókolni azt a túlságosan is édes ajkat.

De a lány nem futott el. Nem sírt. Továbbra is ott állt előtte, és szebb volt, mint addig bármikor. Sebezhetőnek, ugyanakkor döbbentnek tűnt.

‒ Még soha senki nem csókolt meg így ‒ mondta elfúló hangon ‒, mintha nem kapnál eleget belőlem, mintha nem tudnád fékezni magad… mintha őrült, fékezhetetlen vágyat éreznél. Ennyi év eltelt, és el sem tudtam képzelni, hogy ilyen lesz!