Főkép

„Aki valamit nem ért, olvassa el újra a kérdéses írást. Ha így sem érti, akkor a novellában a hiba.

Nincsenek buta emberek, csak rossz Egypercesek!” (Örkény István: Egyperces novellák)

 

Jó egyperceseket írni nem könnyű – még szerencse, hogy Fehér Béla képes rá. Ehhez azonban több komponensre is szükség van. Először is: legyen stílusod. Márpedig Fehérnek van, nem is akármilyen, aki csak legismertebb könyvét, a Kossuthkiflit olvasta, az is láthatta, hogy ez a fickó tud írni. Másodszor: ismerd a környezetedet. Na, itt lehet könnyen elcsúszni, ugyanis vagy túl általános dolgokról írsz, és akkor nem leszel hiteles, vagy túl specifikusról, és akkor senki nem fog nevetni a közvetlen ismerőseid, kocsmacimboráid kivételével. A Tengeralattjáró Révfülöpön szerzője viszont jó aránnyal találja meg azt, ami tipikusan magyar, amit mindenki ismer, azokat a szituációkat és figurákat, akik nap mint nap szembejönnek velünk a lépcsőházakban, az orvosnál, a buszon, a bevásárlóközpontban vagy akár saját családunkban. Olyasmi ez, amit sokan azért nem tudnak megragadni, mert együtt él velünk, belenövünk, és észre se vesszük, hogy két lépés távolságról milyen abszurd is az egész. És végül, de nem utolsó sorban, legyen humorod. Bizony, ez is nehéz dió, hiszen mindenki azt gondolja magáról, hogy humoros, pedig barátocskáim, ez nem is annyira evidens. Viszont amikor mindhárom komponens jól összepasszol – és ahogyan az egypercesek használati útmutatója fogalmaz, az olvasó készülékének megfelelő ez a keverék –, akkor születnek az emlékezetes pillanatok.

 

„Kérek minden jóérzésű magyar embert, aki magánházak vagy élelmiszerboltok környékén ólálkodó, zavartan viselkedő harmincdekás, szabályos henger alakú párizsidarabot lát, haladéktalanul értesítsen!”

 

Ilyen például, amikor a mindenki által ismert és szeretett irodalmi környezetben, Rejtő Jenő regényében garázdálkodik egy szélhámos – mármint nem Füllig Jimmy, hanem egy olvasó. Vagy amikor a receptkönyvek lapjairól ismert levelezés fordul szürrealitásba, ahogy a tisztelt háziasszony darált felsállal ízesíti a mandulás csókot. De bepillantást nyerhetünk a magyar történelem kevésbé ismert pillanatiba, például megtudhatjuk, mikor is volt pontosan a Honfoglalás, ahogyan azt is, hogyan tudott egy halott betyár kirabolni több utazót, vagy hogyan bukkanhat fel Petőfi egy IFA-sofőrnek. Fehér Béla persze a modern kor vívmányait is jól ismeri, elég csak elolvasnunk Hajgató Ákos esetét az egércsapdával, vagy a Lochness típusú, illatkapszulás párologtatóval, masszírozófejjel, valamint oldalsugaras testzuhannyal ellátott kerámia ülőkádak különös esetét.

 

„A Textus szaküzlet értesíti ügyfeleit, hogy megérkeztek az idei modellek! Jelzők, hasonlatok, divatszavak óriási választékban! Raktáron maradt tavalyi bővített mondatainkat féláron kiárusítjuk!”

 

Nem csodálkozom, ha van, akit nem sikerült ezekkel a témákkal megfogni. Bizony, egypercesekről írni nem egyszerű feladat, hiszen bármit mondunk róluk, elrontjuk az élvezetet. De nem kell aggódni, Fehér Béla kötete nagyon sok egypercest foglal magában, bőven jut még az olvasók számára olyan novella, ami groteszk, kifacsart, ugyanakkor többet mondd el rólunk és a kortárs Magyarországról, mint gondolnánk. Hiszen a viccek a legőszintébbek, és ki mondaná, hogy humorérzék nélkül túl lehet élni ezt az életet?