Lily King: Eufória

Lily King nevével először tavaly találkoztam, mikor is a magyarul nemrégiben megjelent könyvével, az Eufóriával felkerült az amerikai National Book Critics’ Circle Award szűkített listájára – ami már önmagában is nagy szó. Azt viszont akkor még nem is gondoltam, hogy alig egy évet kell csak várnom, és anyanyelvemen is kézbe vehetem ezt a szerzője számára óriási áttörést jelentő alkotást.

A fülszöveg és a történet alapján még nem voltam biztos benne, hogy az Eufória nekem való lesz (egy dzsungelben játszódó szerelmi háromszög, amit egyébként valóban élt alakok fikcionalizált alteregói keltenek életre), de a könyv szerencsére oly mértékben kerüli a megszokott kliséket és a habos-babos romantikus fordulatokat, amire nem is számítottam. Már a felütés is roppantul erős és letaglózó: egy csónakon utazó antropológus házaspár mellett a vízbe dobnak egy barna csomagot, amiről kiderül, hogy egy halott csecsemő. Különösebben nem lepődnek meg rajta. Csak a szokásos. Hogy mi van?! Ezek után persze már tudtam, hogy nem egy kéklagúnás, naplementés, nyálas love story lesz ez, hanem kőkemény kérdéseket felvető dráma, egymástól igen-igen eltérő karakterekkel.

Történetünk az 1930-as évek Új-Guineáján játszódik, a valódi antropológia születésekor. Itt fut össze véletlenül egymással történetünk három főszereplője: Nell, a törékeny, ámde határozott, roppant precíz amerikai; Fenn, az ő az öntörvényű, erőszakos ausztrál férje; és a végsőkig kétségbeesett és magányos angol, Andrew Bankson. Mindhárman az antropológia szerelmesei, különféle helyi törzseket kutatnak, és teljesen másként értelmezik ezt az új tudományágat, ami még épp csak túlhaladt azon, hogy a fejlődés szükségszerűen legfelsőbb fokán a nyugati civilizáció áll, és tulajdonképpen minden más társadalmi berendezkedés és folyamat a világon ide tart. A beszélgetéseikből, gondolataikból kiderül, mindannyian azt hiszik, a többiek személyisége annyira befolyásolja a megfigyelést, hogy minden jegyzetük voltaképpen önmagukról, és nem a megfigyelt civilizációról szól.

Ez a felvetés az Eufória egyik legérdekesebb témája. Már a kezdet kezdetén látszik, hogy Nell és Fenn házassága korántsem tökéletes, és a nyúlánk angol tudós, Bankson bekavarhat. Szakmájukból eredendően is mindannyian a lehető legpontosabban igyekeznek megfigyelni a másik kettőt, és azok motivációit, reakcióit. És mi, olvasók, hála a roppant összetett narrációnak (E/3-as mindent tudó elbeszélő, Bankson visszaemlékezései, Nell naplója fonódnak össze egymással), világosan látjuk, hogy nem a legnagyobb sikerrel, és minden újabb megismert információmorzsa után át kell értékelnünk, hogy kiről mit gondolunk – és persze még így is érnek meglepetések. Közben persze tétova lépésekkel alakulgat a románc is…

A szerző érezhetően alaposan felkészült a témában, élénk színekkel, de mégis hihetően képes megjeleníteni a különféle pápua törzsek életmódját, és plasztikusan azok tagjait – kerülve a manapság oly divatos „jó bennszülött vs. gonosz fehér ember” toposzt. Kerüli a megszokott kliséket és fordulatokat is, nem tér el a tudományos vonaltól, de mégis képes megjeleníteni egy olyan szerelmi történetet, amit még a szőrösebb szívű és a romantikára nem túl fogékony (férfi)olvasók is könnyen be tudnak fogadni.

Lily King könyve, ha akarom, érzékeny romantikus történet a trópusokról; ha másképp nézem, egy utolsó pillanatkép egy viszonylag érintetlen Földi Paradicsomról, amit nemsokára elsöpör a II. világháború és a nyugatiak által hozott fejlődés; ha megint máshonnan nézem, akkor egy karakterközpontú dráma az ember megismerhetőségéről és megismerhetetlenségéről. Bárhogy nézem, mindenképpen működik. Köszönet érte.