Stina Leicht: Vér és méz

Polgárháború az 1970-es évek Írországában. Az írek tüntetéseibe belelőnek a britek, embereket hurcolnak el, hogy aztán hónapokra egy börtönben rohadjanak. A protestánsok üldözik a katolikusokat, és fordítva. Nem lehet békésen közlekedni, mert bármikor belefuthatsz egy brit ellenőrzőpontba, hogy aztán – ha a katonának rossz napja van – bevert fejjel tántorogj tovább a kórház felé. Nincsenek kilátásaid, a szülőhelyed és hazád környékén annyira megfojtanak a korlátok és a feszült helyzet, hogy ha már van egy egyszerű munkád, ami közben csak ritkán zargat a „másik” oldal, már boldog lehetsz – hiába próbálod magad kivonni a háborúból. Liamet sem különösebben érdekli a politikai helyzet, de a „rossz helyen, rossz időben” közbeszól, és börtönbe kell mennie. Márpedig ezekben az időkben, ha valaki börtönbe megy, életre szóló tapasztalatokat szerez – hogy Liam emellett még tündevérű, akit mind az egyház, mind a Bukott angyalok üldöznek, az sem sokat segít a helyzetén.

Félek, az utolsó mondattal most mindenkit elvesztettem, de aki esetleg eljutott idáig az ajánlóban, azt kérném, hogy maradjon még egy kicsit: ugyanis akármilyen röhejesen is hangzik a „Bukott angyalok” kifejezés így 2015-ben (ugye más is félmeztelen, kigyúrt, fehér szárnyas férfiakat vizionált rögtön a borítóra?), Stina Leicht regénye olyan távol áll a paranormális-misztikus romantikától, mint az Alkonyat a Lázálomtól. Itt a démonok és hasonló rémségek még véletlenül sem jóságosak, csupán pusztítani akarnak, harcolnak az emberek ellen, megrontják őket, hogy még mélyebbre csússzanak a lejtőn. Ellenük küzd már évszázadok óta az egyház – nem válogatnak eszközökben (még a csecsemőgyilkosság is megengedett), csupán egy a lényeg: pusztuljon minden természetfeletti szörnyeteg! Így milyen sorsa lehet Liamnek, aki csupán egy boldog családot szeretne alapítani Mary Kate-tel, de származása miatt mégis céltábla minden oldalnak? Ugyanis a tündevérűek valahogy a frontok között ragadtak – ráadásul mintha az ír mondák alakjai is tükröznék a jelen polgárháborús konfliktusait...

A Vér és méz tehát sokkal inkább egy polgárháborús fantasy, ahol látszólag a különböző frakciók harcai adják az igazi erejét a történetnek – valójában azonban Liam, az ütközőzónába szorult fiatal srác drámája tör ki a lapok közül olyan energiával, amit nem mostanában tapasztaltam urban fantasy-ben. Stina Leicht ugyanis egyáltalán nem kíméli Liamet: egyre mélyebbre és mélyebbre merül a szégyenben, a félelemben és a kilátástalanságban, ahol a fizikai fájdalom szinte már eltörpül a lelkiek mellett. Olyan tragédiákat él át pár év alatt, ami másoknak egész életükre sok lenne, és ezalatt lényegesen megváltozik a személyisége (az lenne a furcsa, ha nem változna) – még hogy ha nem is előnyére. A kezdetben békés és kedves fiúból olyan felnőtt válik, akivel csak kevesen barátkoznának szívesen – ez pedig nem kis mértékben a tündevére miatt benne élő „szörnyeteg” miatt történik, aki húzza a sötétség felé, egyre gonoszabb és véresebb tettekre sarkallja, hogy aztán a végére felmerüljön a kötelező kérdés: meddig tekinthetjük még embernek Liamet?

Mégsem feledkeznek meg azért a történetről sem: nagyon izgalmas ugyanis azt figyelni, hogy bomlik ki előttünk ez a természetfeletti társadalom, hogyan állnak össze a különböző frakciók, és melyik oldalt éppen ki is képviseli. Ez a „mintha még a látszólag összetartozó csoportokban is állandó széthúzás lenne” érzés eluralkodik a regényen, gyakorlatilag garantált a feszültség és a rejtélyek magas száma, ráadásul nagyon tetszett, hogy képes volt úgy bedobni minden fordulatot, hogy az alapjaiban írja át Liam jellemét. Mégis, pont a kötelező megdöbbenés-érzés miatt mintha a kelleténél gyakrabban nyúlt volna sablonos megoldásokhoz (különösen Liam Mary Kate-tel való kapcsolatában), amik a regény összképének nem tettek jót – vagy hát nem tettek volna jót, ha nem olvasom el viszonylag hamar a Vér és mézt.

A legnagyobb előnye ugyanis kétségtelenül az, hogy ez a sodró, magával ragadó szöveg nem enged el, hanem azt akarja, hogy még többet olvassunk belőle. Így aztán hajlamos vagyok megbocsátani neki a gyengeségeit, hogy az emlékezetemben is a pozitívumok maradjanak meg – összességében ugyanis nagyon élveztem ezt a démonos-Bukottas-púcás urban fantasy-t, a polgár- és vallásháborúval a háttérben, ami egy nagyon egyedi és izgalmas hangulatot kölcsönzött az eseményeknek. Ráadásul van (egy hasonlóan fura címmel rendelkező) folytatás is, úgyhogy nagy lelkesedéssel várom, hogy mi történik a jövőben Liammel, milyen irányban alakul tovább a személyisége, és egyáltalán: hány tragédiát kell még átélnie, hogy végre békés életet élhessen.