Főkép

Szinte hihetetlen, de szeptember van. Az ősz még nem mutatja meg azt a káprázatos színkavalkádot, amit annyira szeretek benne. Így, a hónap elején alig látni egy rozsdavörös, sárga, barna levelet, egyelőre szinte minden haragos és zöld, de persze már nem sokáig. A helyzet napról napra változik majd, és mire a negyedik vers ideje is eljön, a színek talán már megfakulnak, a nap is veszít erejéből. Ha így lesz, én elkezdem építeni meghitt és gyengéd kapcsolatomat a forró kakaóval, no meg teával. Hogy tényleg e szerint lesz-e, azt ebben a percben természetesen nem tudom, de azt már igen, mi lesz a negyedik vers.

 

Miközben akadnak olyan dolgok, amiket semmilyen formában nem tudok befolyásolni, ilyen az időjárás is, akadnak olyasmik, amiktől, akármi is történik, jobb kedvem támad. És mivel számomra ezek a kicsinységek többek között a mindenkori heti vers, ti most abba a sajátos helyzetbe kerültök, hogy bár nincs semmi beleszólásotok abba, mit dob fel a rovat szeszélyes kereke, talán mégis képesek lesztek örülni neki. A többit pedig megírhatjátok. Akár a hónap végén is. 

 

Richard Dehmel (1863-1920) költő, kémikus, matematikus és szociológus. A század eleji modern költészet egyik vezető alakjává vált. A munkások jogaink lelkes szószólója volt, és 1914-ben, az I. világháború kitörése után önként jelentkezett frontszolgálatra. Bár 51 éves volt akkor, két évig katonáskodott, mire leszerelték harctéri sérülése miatt. Az 1890-es években megjelent kötetét, a Weib und Welt-et szemérmetlennek, és istenkáromlónak tartották szabados szexuális ábrázolásáért. Többször be is perelték, és követelték a kötet megsemmisítését, azonban mindannyiszor felmentették a vádak alól. Költészetére jellemző az impresszionizmus és szimbolizmus, de ő volt az expresszionizmus előfutára is.

 

Nos, nem hiszem, hogy ebben az esetben szükséges bármiféle magyarázat. A szexuális szabadosság jegyében született vers olyan képeket vetít elénk így kedd reggel, amivel talán nem kéne foglalkoznunk, különösen, ha dolgozunk, mégse legyünk álszentek! Életünk során változó intenzitással, de szinte folyamosan jelen van. Örömszerzésünk és nyújtásunk gyönyöre, jelentősége vagy intimitása talán zárt falak közé való, azonban a Venus perversa olvasása közben szemérmetlenül megelevenedik elménkben. Ösztönlények vagyunk, kár tagadni!

 

Richard Dehmel: Venus perversa

 

Ülj le! Hét kereszt közöttünk!
Fő, hogy állatmódra nem szabad!
Lelkem már más ingerek fölött csüng:
magadat szeresd előttem, magadat!

 

Magadat csak! Vonagló szemérmed,
kéjvizes szemed, csukló nyögésed:
ez kell nékem! - végső kéjnek:
látni magányos őrjöngésed.

 

Óh te, hogyha újjad alatt melled
bimbaja, már fonnyatag,
földagad, mint valaha szerelmed
régi éjein dagadt -

bús tobzódás! - evvel hagyj betellni!
Magam kéje keserű öröm.
Hadd legyen vad gyönyöröm
a te bús vadságodon legelni!

 

amint csillapitod elhagyott
araként magányos vágyaid,
s mámoros kézzel kutatgatod
tested titkos boldogságait.

 

Mostan - édes - - tekinteted megtörik,
Óh, szemem megtört szemed hadd issza!
Rezzenés fut lábtól ajkakig -

Ne húzódj oly vadul vissza!

Undorodsz? Az unt tehénség
jobban tetszett? - -
                                   S borzalom szalad
rajtunk át: ha bús fajunkra vénség
borul majd: a szerelemből ez marad!...

 

Fordította: Babits Mihály