Főkép

Nemrégiben kiderült, hogy bár néha kicsit porosnak érzitek a hozott verseket, mégis sokszor kellemesen meglepődtök a költők személyén. Az évértékelőben írtam, hogy ki nem mondott cél volt szélesebbre tárni a költészet kapuját. Szélesebbre annál, ahogy az iskolában tanultuk, de legalábbis sokkal szélesebbre az átlagos olvasók versfogyasztásánál. Talán bejött, talán nem, én mégis élvezettel merülök időnként meglehetős mélyre, egyenesen a történelem bugyraiba.

 

Igazán különösnek találom, hogy bár adott esetben több száz év is eltelhetett egy-egy költemény között, a témák mégis ismerősek. Talán más a stílus, más a verselés módja, de mivel az emberi természet alapvetően semmit nem változott, a mondanivalójuk megmaradt. Az idő kezdetétől, de a középkortól napjainkig biztosan keserves könnyeket hullatunk a szerelemért, ünnepeljük az életet, gyászolunk, iszunk, eszünk, pajzán gondolatokkal játszadozunk, vagy éppen fegyvert ragadunk a szabadságunkért. Ezek az érzések a téglák, amik hozzákötnek őseinkhez, és meglehet, a versek képezik a maltert.

 

Alan Alexander Milne (1882 – 1956.) angol író. Számos humoros esszét, színdarabot és regényt írt, ám igazán ismertté gyermekkönyvei tették. Részt vett az első világháborúban, de a háború borzalmai miatt, és a Peace with Honour című művét, ami egyértelműen a háború ellen foglal állást. Leghíresebb műve a Micimackó. A fő karakter nevét fia játék mackójának köszönheti, aki szintén kölcsönözte nevét egy másik szereplőnek Chistopher Robinnak – magyar fordításban Róbert Gigának. A mű különben két önálló regényt takar: a Micimackót (1926) és a Micimackó kuckóját (1928). Mindkettő Karinthy Frigyes műfordításának köszönhetően került át a magyar irodalomba. A könyv hatalmas sikere teherként nehezedett rá, úgy érezte, így már nem írhat arról, amiről csak szeretne.


Milne két további, gyermekverseket tartalmazó könyvet is írt: Amikor még kicsik voltunk és Hatévesek lettünk, amelyek között számos vers akad Micimackóról.

 

Figyelem a körülöttem lévő gyerekeket, és szemmel láthatóan nőnek. Hihetetlen ütemben változnak, fejlődnek, nyílik az értelmük, nő a szókincsük. Az agyuk, akár egy szivacs, mindent felszív, és engem egyszerűen csak elképeszt, hogy akire még „tegnap" vigyáztam, és nem tudta bekötni a cipőfűzőjét, mára majdnem egy fejjel magasabb nálam, no meg lazán bunkót kapok tőle snapszerben. Mivel magamon nem érzek változást, csak a kicsiket nézve látom, mennyi év telt el közben.

 

A. A. Milne: Hatévesek lettünk

 

Egyesztendős voltam,
épphogy elindultam.
Aztán kettő lettem,
épp, hogy megszülettem.
Hároméves lettem,
én voltam? Nem értem.
Négyesztendős múltam,
s nem volt semmi múltam.
Évem száma öt lett,
nem volt bennem ötlet.
De most, hatéves vagyok,
és okos vagyok nagyon, nagyon,
így azt hiszem, ezt a kort már
soha-soha el nem hagyom!

 

Fordította: Karinthy Frigyes