Főkép

Ugye ismerős a cím? Nem csodálom, ugyanis az életrajz alapján, Russell Crowe főszereplésével készült filmet 8 Oscar-díjra jelölték, melyből 4-et meg is kapott. Vajon mi lehet a titok, amiért John Nash, a Nobel-díjas matematikus géniusz élettörténete ekkora sikert aratott?

 

Hiszen emberileg egyáltalán nem volt szimpatikus jelenség. Magyarázhatja nekem bárki, hogy egy zseni soha nem hasonlítható össze egy átlagos emberrel, mégsem tudom felfogni, miért kéne kedvelnem egy olyan embert, aki arrogáns, durva, érzékelten, gőgös, beképzelt, egomán, aki olyan görcsösen ragaszkodik mindennemű szabadságához, hogy az már kóros. Az más dolog, hogy a matematikában és a közgazdaságtanban elért eredményeiért maximálisan tisztelem. Így voltak ezzel pályatársai is, ezért fordulhatott elő, hogy amikor karrierje csúcsán, alig harmincévesen idegei felmondták a szolgálatot, és kitört rajta a paranoid skizofrénia, nem hagyták magára. Sőt, mindent megtettek annak érdekében, hogy géniuszának megfelelő kezelésekben részesüljön.

 

A könyv nyelvezete a hétköznapi emberek számára talán túlságosan szikárnak tűnik, de ez nem zavaró, sőt, teljesen elfogadható, hiszen maga a téma sem éppen lírai. Egyesek szerint a felhasznált tudományos részletek és elméletek unalmassá teszik a könyvet, mások viszont éppen ezek miatt érzik sokkal hitelesebbnek, mi több, lenyűgözőnek. Én valahol a két nézőpont között foglalok helyet, hiszen teljesen laikusként sokkal több időt és odafigyelést igényelt tőlem a könyv, de annyira érdekelt az ember és a betegsége, illetve a környezet ehhez való viszonya, annyira meg akartam fejteni a saját ellenérzéseimet vele kapcsolatban, hogy felülemelkedtem ezeken.

 

Sylvia Nasar, a The New York Times egykori gazdasági tudósítója hihetetlen alapossággal, rengeteg interjú- és levélrészlet felhasználásával mutatja be a matematika és társtudományainak furcsa, külső szemlélő számára kicsit zavaros világát, a kor ismert személyiségeit, illetve azok Nash-re gyakorolt hatását, valamint a géniuszt, aki felesége és kollégái végtelen türelmének és szeretetének, valamint saját akaraterejének köszönhetően közel három évtizeddel betegsége kezdete után kiszabadult elméjének börtönéből és visszatért a világba.

 

Az életrajz alapján készült film említésével kezdtem, és ide térnék vissza a cikk lezárásaként: bár teljesen megérdemelten kapott annyi díjat a film, nem szerettem benne, hogy a nagyobb hatás érdekében tényeket változtattak meg (Nash és a kollégák viszonyát pl.) és eltolták benne a hangsúlyokat (a feleség került fókuszba), akit valóban az ember, a zseni, John Nash érdekel, az inkább Sylvia Nasar könyvét válassza!