Főkép

Az igazán sikeres könyv az, mely képes a különböző társadalmi rétegű, műveltségű, életkorú olvasókra hatást gyakorolni, és mikor ennek a tömegnek az ítélete összeforr, akkor a kiadók biztosak lehetnek benne, hogy eredményes évet fognak zárni. Így járt a HarperCollins Publishers is Christina Baker Kline történelmi alapokon nyugvó családregényével, az Árvák vonatával, mely öt hétig vezette a New York Times sikerlistáját, majd több mint egy éven át le sem került a száz legjobb kötet közül. A másfél millió eladott példány és a huszonöt országban való sikeres megjelenés kétségbevonhatatlan bizonyítéka annak, hogy Kline ötödik regénye az amerikai olvasók elevenébe talált.

 

A történet váza bájosan sablonos, akár egy délutáni Hallmark Channeles film: lázadó kamasz kontra idős hölgy - zárjuk össze őket egy időre, és meglátjuk mi lesz… Részleteiben is kedvesen megnyerő, bár nem túl eredeti. A hányattatott sorsú, forrongó személyiségű Mollyt könyvlopás vétsége miatt közhasznú munkával bünteti a bíróság, így közel egy hónapig kell házi segítségnyújtásban részesítenie egy helyi előkelő, idős fehér hölgyet. A penobscot indián felmenőkkel bíró lány nehezen éli meg a helyzetet, büntetését egyenesen bérrabszolgaságnak tartja, nem csoda hát, ha a lelkesedés teljes hiányával vág neki kötelezettségének, miközben azt fontolgatja, mégiscsak a fiatalkorúak börtönét kellett volna választania. Ekkor még nem tudja, hogy a Vivian Daily ajtaján való belépésekor élete új fordulatot vesz, és a padlás poros lomjai közötti, látszólag teljesen értelmetlen pakolás sorsfordító erővel bír majd.

 

Akár egy szép barátság elbeszélése is lehetne a könyv, ez azonban nem lenne elég másfél millió eladott példányhoz. Az írónő ennél sokkal nagyobb vállalkozásba kezdett: feltépte az amerikai gyermekvédelem gondosan bekötözött sebeit, aminek köszönhetően több millió hozzátartozó érezte úgy, hogy ezúttal családjuk története került a könyvlapokra. A főszereplők életének kapcsolódási pontjai olyan eseményt tárnak fel előttünk, amiről Amerikában is illik hallgatni, főleg, mert a pokolba vezető út jó szándékkal való kikövezésének tipikus esetét mutatja be. Történt ugyanis, hogy az amerikai Children`s Aid Society, majd később a New York-i Katolikus Kórház Alapítványa összeszedte a New York utcáin csellengő gyermekeket, majd az ország keleti partjától egészen a középnyugati prérire vitték őket, mégpedig örökbeadási céllal. A törekvés ezer sebből vérzett (már a korai szakaszban is), ám ezt senki nem volt hajlandó elismerni, hisz látható eredményként mutatták be, hogy a város utcái megtisztultak az utcakölyköktől.

 

A lelencvonat-mozgalom óriási méreteket öltött - több mint kétszázezer gyermeket utaztattak megszokott helyüktől távol, egy jobb élet reményében, és talán azért, hogy ne legyenek szem előtt. Az állomásokon szétosztásra kerültek, bárki vihette őket, aki vállalta, hogy gondoskodik róluk. Nem volt se környezettanulmány, se utógondozás, a családba való elhelyezés után ugyanis a botcsinálta humanitáriusok már nem voltak képesek követni, mi történik a gyerekekkel. Sokan estek át szexuális bántalmazáson, jó esetben azonban csak házi cselédként foglalkoztatták őket, alkalmanként fordult csak elő igazi örökbefogadás. Talán a legmegdöbbentőbb, hogy mindennek ellenére 1929-ig (több mint 70 évig) bevált és sikeresnek mondott szakmai gyakorlat volt ez a jólelkűségen/jószándékon alapuló szégyenteljes gyermekkereskedelem. Sokan tartják úgy, hogy az Egyesült Államok financiális alapjainak stabilitásához ez a fajta bérrabszolgaság is nagy mértékben hozzájárult.

 

Eddig a háttér, ugyanis a könyvben az elbeszélés témájának ambiciózus megválasztásához képest szokatlanul kevés a lelencvonatok történelmi áttekintése. Elhangzik a párbeszédekben néhány adat, valamint a szerző pontos leírást ad köszönetnyilvánításában a felhasznált irodalomról, mégis hiányérzetem támadt. Nem tudtom eldönteni, hogy Baker Kline tudatosan vitte végig a Reader’s Digest könnyített stílusát, hogy ezáltal a lehető legtöbb emberhez eljusson a sztori, vagy csak az írói kvalitásai bizonyultak kevésnek egy ilyen fajsúlyos témakör komolyabb feldolgozásához. Ehhez kapcsolódik a következő problémám, a könyv műfaji besorolása. Szépirodalomként szerepel minden nagyobb webáruházban, az Árvák vonata azonban inkább szórakoztató irodalom. A témaválasztás ugyan drámai, a nyelvhasználata azonban jóval elmarad attól, amit a szépirodalomtól személy szerint elvárok, és ami igazi művészi alkotássá tesz egy kötetet. Kline több diplomás író, aki a Yale Egyetemen többek között irodalmat és szépírást is tanított, mégis úgy éreztem, alultervezte regényét, így elmulasztotta azt a lehetőséget, hogy igazi kult-könyvet írjon.

 

Azt azonban mindenképp meg kell említeni, hogy a szerző hatalmas energiát fektetett a téma feltárásába: ösztöndíjjal eljutott Írországba, ahol folytatta a már megkezdett kutatásait, felkereste a Lelencvonat Utasok Szövetségét, eljárt a találkozóikra, sőt, nem volt rest támogatást kérni a nála tapasztaltabbaktól, mi több, gyermeke segítségével lettek Molly párbeszédei olyan fiatalosak és egyben hitelesek, amilyenek; mint ahogy a többi szereplő megformálásában is sokat számítotott, hogy személyiségüket, történetüket olyan valós személyek drámája ihlette, akikkel személyesen is találkozott.

 

Az Árvák vonatának stílusa egyszerű, közérthető, hiányzik belőle a méltóságteljes komolyság, vagy a szenvedélyes izgalom, mégis nagyon szerethető. Elolvasásra leginkább azoknak ajánlom, akiknek könnyed hangvételű, mégis értékeket felvonultató irodalomra támad kedvük, illetve akik szeretik Lucy Maud Montgomery Anne Shirley történeteit. Bár Christina Baker Kline bár a felnőtt közönséget célozta meg, írását bátran adhatjuk a tizennégy év felettiek kezébe is, hisz például iskolai házi dolgozathoz is remekül felhasználható. A kötet egyébként azon túl, hogy egy emlékezésre késztető, megrázó és lélekemelő történetet mutat be, kimondatlanul is utómunkára, az interneten fellelhető anyagok megkeresésére és böngészésére ösztönzi az olvasót.