Agatha Christie: Zátonyok közt

„Az emberek dolgának árja van, mely habdagállyal boldogságra visz. De elmulasztva, teljes életök nyomorban, s zátonyok közt zárva teng.” Shakespeare Julius Caesarjának ezt a reménytelen mondatát választotta Agatha Christie egyik kedvenc Poirot-regényem, az 1948-as Zátonyok közt mottójául. Az Európa Kiadónál most új fordításban megjelenő regény igazi vidéki, családi bűntényt dolgoz fel: a Cloade-család története ráadásul egy különleges, átmeneti korszakban, a második világháború utáni Angliában játszódik.

A háború jött és mindent megváltoztatott. Valami elveszett a régi világból. Talán a biztonság? A béke? A kiszámítható jövő ígérete és igézete? Poirot érzi ezt. S tudja a Cloade-család is, akik szörnyű bajban vannak. Mindannyian – a különc kutatóorvos, a kockázatkerülő ügyvéd és fantasztikusan okos hitvese, az özvegy édesanya, a spiritiszta feleség, a vidéki gazda – számítottak rokonuk, a vagyonos Gordon Cloade támogatására megélhetésükhöz és sikereikhez. Gordont azonban elegáns londoni házában megölte egy bomba, s mindent ifjú felesége, Rosalind örökölt utána. A Cloade-ok számára vége a gondtalan életnek: a jövőjük kilátástalan, szűkös és megalázó. Persze, ha Rosalind meghalna, minden úgy lehetne, mint régen. Vagy talán mégsem? Hiszen ott van még Rosalind bátyja, a vakmerő, cinikus és dühös David…

Christie az előző, 1946-os Poirot-regénnyel, a Hétvégi gyilkossággal megkezdett egy új utat: olyan krimiregényt írt, amely egy vidéki, összetartó családot mutat be, s amelyben furamód vannak még annál is sokkal fontosabb kérdések, mint hogy ki ölt meg kit és miért. A Zátonyok közt azonban sokkal frappánsabban szerkesztett kötet az elődjénél: bár én az Angkatellek családi történetét is mindig rajongással olvasom, maga Christie volt az, aki leszögezte, legjobb lett volna, ha a Hétvégi gyilkosságba nem írja bele Poirot-t… A Zátonyok köztben azonban tökéletesen központi helyet foglal el a személye: nemcsak mint nyomozó, de mint lélekbúvár is nagyot alakít.

És van mit megértenie és elfogadnia. A Cloade-ok ugyanis csak elsőre tűnnek kapzsi keselyűk örökségvadászós krimibe illő, családi halmazának. Jobban megismerve őket már tökéletes rajzát adják a háború utáni angol társadalom egy szeletének. Ott van például Rowley Cloade, aki nem mehetett el a háborúba, mivel valakinek a gazdaságot is el kellett látnia. A történet kezdetén szenved attól, hogy jó barátja, aki „helyette” is bevonult, szinte azonnal elesett – s attól, hogy ő viszont itt van, túlélőként, a szükségszerű gyávaság egyfajta ki nem mondott példájaként. Jellegzetes sorsú a menyasszonya, a regény egyik főszereplője, az okos fiatal Lynn is, aki kisvárosi úrileányból lett aktív és céltudatos, önálló döntéseket hozó katonanő, amikor bevonult a nők tengerészeti segédszolgálatához. Vajon hogyan tudna visszahelyezkedni az aggasztóan csendes, és vigasztalanul hagyományhű vidéki leány szerepébe most, hogy véget ért a háború? Kinek lenne szüksége dolgozni képes és kreatív nőkre, amikor a munkanélküliség mértéke nő, és a férfiaknak sem jut elég állás? Jeremy Cloade sem csak a saját rossz döntései miatt kerül bajba: hiszen a megállíthatatlan infláció, a jegyrendszer, az ellátási zavarok és az állandó bizonytalanság világában él. És a sor még folytatható volna: az angol vidék hullik darabokra, de legalábbis változik meg gyökeresen a szemünk láttára ebben a könyvben, amely csavaros és fordulatos detektívregény létére anekdotikus-realista látlelet is a háborút túlélt ország helyzetéről.

Közben pedig csak úgy halnak az emberek – kit piszkavassal vernek agyon, ki mérget eszik –, titokzatos telefonálók, zsarolók és meglepő tanúk tűnnek fel a múltból, a rendőrségtől pedig csak annyi telik, hogy letartóztassa David Huntert… Míg végül aztán a bonyolult, szuggesztív hangulatú, szomorkás családi történetben Agatha Christie olyan fordulatos megoldást készít elő, amit szinte lehetetlen kiszámítani.

A Nyikos Eszter fordításában megjelenő regény, amelyet a korábbi kiadásokhoz képest számos új mondattal bővülve, végre tényleg teljes szöveggel olvashatunk, kiválóan tanúskodik Agatha Christie tehetségéről, s mint az életmű ritkábban megjelentetett darabja, azokat is meglepheti, akik már tapasztalt Christie-rajongónak tartják magukat. Bizalommal ajánlom mindenkinek.

A szerző életrajza

Kapcsolódó írások:

Hadnagy Róbert-Molnár Gabriella: Agatha Christie krimikalauz
Agatha Christie képregények
Interjú Mathew Prichard-dal, Agatha Christie unokájával – 2010. november