Főkép

Jön a tavasz, meteorológiai értelemben már elhagytuk a kezdő napját, és az ember hangulata, mintegy varázsütésre felvidul. Előre állítottuk az óráinkat, egy órával tovább van világos, hosszabbak a nappalok, már lekerültek a vastag téli kabátok, és várjuk a nyarat. Mindjárt könnyebben viseljük a hétfőket is, csak az eső zavar kicsit. Mert örökké telhetetlenek vagyunk, nem örülünk annak, ami van, folyton vágyunk valami másra.

 

Ha valamit tanulhatunk a versektől, az a jelen, a pillanatnyi örömök megéneklése. Amikor ámulatba ejtenek olyan apróságok, mint a hajnal, az éjszaka, maga a tavasz, az eső, a szél vagy éppen az árnyék. A természet varázsa a változatosságában rejlik, és a szüntelen változásban, ez pedig semmi mást nem jelent, csak az életet magát. Számomra a tavasz egyet jelent az újrakezdéssel - nem január elsején fogadkozom, hanem ilyenkor érzem a változás szükségességét. Ahogy kipattannak az első rügyek, hihetetlen módon vágyni kezdek a szabadságra. Az, hogy kinek mit jelent a szabadság, sok mindentől függ, hogy hol és mikor él, milyenek a körülményei, szóval erősen szubjektív, de azért kíváncsi lennék, hányan vagyunk ezzel ugyanígy.

 

Miguel de Unamuno (1864 –1936) baszk származású író, költő, filozófus. Többségében a kedvenc műfajából, esszékből állnak hátrahagyott művei. Előszeretettel boncolgatott egzisztenciális, kulturális, történelmi és filozófiai kérdéseket. Verseire azonban nem az elvontság jellemző, rendszerint konkrétak, világosak és egyenesek. Hűen jellemzi stílusát mottója: gondold az érzést, érezd a gondolatot.

 

Ismeritek azt a mondást: „Olyan, akár a Dunába vizet önteni”? Azt jelenti, hogy valami teljesen értelmetlen vagy hiábavaló. Amikor valami nem sikerül elsőre, másodikra, majd esetleg harmadikra sem, jellemzően feladjuk. Egy esőcsepp nem tűnik ki a tóból, a szél láthatatlan, és egy sötét helyen az árnyék sem válik ki. Szóval mégis mi végre vannak? Az élet leírható egyszerűen az események sorozatával, de válhat küzdelmeink, szenvedéseink és harcaink tárházává is. Ha csupán erre koncentrálunk, nem is lesz más, de sok esőcsepp felduzzasztja a vizet, a szél erejével néha nehéz dacolni, és akárhogyan világítasz be egy helyet, akkor is marad árnyék, ami valamihez, valakihez tartozik, eltéphetetlenül. Öntsünk hát bátran vizet a Dunába, mert ha senki sem teszi meg, előbb-utóbb kiszárad!

 

HETI VERS – Miguel de Unamuno: Eső, szél, árnyék

 

Lelkem, mi a te életed valóban?

eső a tóban!

Lelkem mi vagy, ha hánykolódsz szomorgón?

szél a hegyormon!

 

Lelkem, ujulsz-e, mondd, reád mi vár még?

barlangban árnyék!

eső a tóban!

szél a hegyormon!

barlangban árnyék!

 

Könny az esőm, mely az égből pörög le,

szél sóhajom, mely szüntelen megéled,

vigasztalan árnyék gyötör örökre,

eső és szél és árnyék ez az élet.

 

Fordította: Kosztolányi Dezső