Főkép

Megérkeztünk a sorozat végéhez. Eme állítás hallatán biztosan sokan felkapják a fejüket, hiszen már megjelent a hetedik kötet, ami ugye azt jelenti, hogy egy rész még hátravan. Igazuk van – és mégsem, ugyanis 1955 és 1960 között csak hat könyv jelent meg, és ezzel Druon befejezettnek tekintette a történetet. Az már egy egészen más ügy, hogy 1977-ben kiadott hozzá egy pótkötetet. Emlékszem még Joe barátom arcára, amikor közöltem vele, nagy bajban van, mert a magyarul három kötetben megjelent ciklus mellé még egy könyvet kell tennie – ami viszont már más formátumban, más fordítással kapható csak.

 

Akinek eddig kétsége volt, az a szerző odavetett soraiból bizonyságot szerezhetett arról, ki volt a kedvenc karaktere: Robert d’ Artois, ezen a néven harmadik, aki ha úgy nézzük, egy megátalkodott hatalom-, illetve földmániás nemesúrként gyakorlatilag mindenre képes volt örökölt jussa megszerzéséért. Ha viszont egy picit másként fogjuk fel a helyzetet, akkor az ő karaktere tökéletesen megegyezik azokkal a mindenre elszánt filmszereplőkkel, akik igazuk érdekében nem ismernek se rangot, se törvényt, és általában nekik köszönhetően az emberiség megmenekül a pusztulástól, a rosszfiúk pedig vagy a rács mögé, vagy a másvilágra távoznak. Sajnos az ezerháromszázas években még nem ismerték a forgatókönyv és a happy end fogalmát, ezért van az, hogy az író kedvenc szereplője akkor sem nyugszik, amikor pedig talán bölcsebb lenne visszavonulnia.

 

Az előző részben – mint azt olvashattuk – megfosztják trónjától II. Edward angol királyt, s biztonsági okokból nem sokkal később meg is ölik. Fia, III. Edward ezen kötet elején megházasodik, s elveszi szerelmét, Philippa de Hainaut úrnőt. Királynak tekinti magát, de egyelőre még nem gyakorolhatja a hatalmat, azt ugyanis anyjának szeretője (Lord Mortimer) birtokolja, s esze ágában sincs kiengedni a kezéből - vasmarokkal irányítja Angliát, de ez a szigorú kéz egyre kevésbé tetszik az ország népének. A pohár akkor telik be, amikor Edward félre nem érthető helyzetben találja anyját és Lord Mortimert. Ez utóbbit sebtiben kivégezteti, várandós anyját pedig örökre száműzi. Angliában így helyreáll a rend, s a király nekilát, hogy megszilárdítsa hatalmát.


A kontinensen mindeközben trónra kerül VI. Fülöp, az első Valois-házból származó király. Ez természetesen nem megy régi ismerősünk, Robert d’ Artois segítsége nélkül, aki már rutinosan köt új szövetségeket célja érdekében. S ha ehhez az szükséges, hogy feleségének fivére kerüljön a trónra, akkor az úgy is lesz. A cél pedig több, mint az ország jövője, több mint a nép jóléte – nem kevesebbről van szó, mint Artois grófságáról, amire Robert már húsz éve áhítozik. Húsz év pereskedés, intrika, árulás, lázadás, és ki tudná felsorolni mindazt, amiket eddig elkövetett az ügy érdekében, de meg is lesz az eredménye – bár nem teljesen úgy, ahogy eredetileg tervezte, hiszen az új király mindenféle kavarás után Angliába száműzi grófunkat.


A sors keze lenne? Elvégre az előző részben az angol száműzöttek Franciaországban kerestek menedéket, s most egy francia menekül Angliába - ahol addig mesterkedik, míg végül kitör a százéves háború. Ehhez azért – ismerjük el – már tehetség kell. Fordulatokban tehát most sincs hiány, Druon képzeletének csak a történelmi tények szabnak határt. De vajon mi szerepel a hetedik kötetben? És miért volt rá szükség? Hamarosan kiderül.