A beavatott-sorozat: A lázadó (film)

Vessetek a pockok elé, de én komolyan bírom az ilyen poszt-apokaliptikus tini disztópiákat. Igaz, hogy az egésznek van egyfajta bűnös élvezet jellege, mert ezek a művek általában nem annyira magasröptű alkotások sem könyvben, sem a vásznon, de engem legtöbbször mégis megvesznek. Szerettem/szeretem az Éhezők Viadala sorozatot (ami a maga Battle Royale utánérzésével is az egyik legjobb a műfajban), tetszett a Végjáték, Az Útvesztővel is ki voltam békülve, és A beavatotton is jól szórakoztam, annak ellenére, hogy első (meg második és harmadik) pillantásra már eléggé a sokadik bőr lehúzásának tűnt erről az amúgy is telített műfajról. A beavatotthoz hasonló filmek egyébként szerintem akkor működnek igazán, ha érdekes kérdéseket tesznek fel, és igyekeznek azokat a lehető legéletszerűbben vagy elgondolkodtatóbban megválaszolni, mind morális, mind érzelmi szempontból. A beavatott esetében egy kicsit itt lógott ki a lóláb, mert bár kérdéseket kaptunk bőven, a válaszokkal a film némileg adós maradt, úgyhogy eléggé kíváncsi voltam, hogy a második rész segít-e majd eloszlatni a ködöt.

A film ebből a szempontból kicsit olyan lett, mint az okos leány a mesében, aki hozott is ajándékot, meg nem is, de mielőtt még túlzottan belemennénk az értékelésbe, felvázolom egy kicsit az alapokat, hátha valaki teljesen újonc a témában. Tehát a nagy világégés után járunk, méghozzá Chicagóban, amit a város vezetői egy hatalmas kerítéssel szigeteltek el a külvilágtól, hogy ezzel is megóvják a megmaradt lakosságot. Akiket amúgy mellékesen kasztokba soroltak be, méghozzá képességeik és erényeik szerint. Így jött létre a Bátrak, az Őszinték, az Önfeláldozók, a Barátságosak és a Műveltek csoportja, valamint a csoporton kívülieké, akik egyikbe sem tartoznak. Illetve van még egy problémás kaszt, az Elfajzottaké (ami egy elég szerencsétlen magyar fordítás eredménye, de ez van), akik egyszerre tartoznak mind az öt csoportba, vagyis mindenben jók. Merthogy a lakosságot a rájuk leginkább jellemző erény szerint osztják el az öt kaszt között. Az első részben főhősünk Tris rájött, hogy ő egy Elfajzott, és mint ilyen, eléggé nem kívánatos személy még a koszvadt felhőkarcolók árnyékában senyvedő társadalom körében sem (nem ártott volna egyébként egy Építők kasztot is alapítani, mert bármennyire is jól néz ki a romos Chicago a vásznon, nem hiszem el, hogy a Nagy Háború óta nem voltak képesek akár csak minimális mértékben is renoválni azt a nyigves várost). Nem mintha ez nem lenne elég, de Trisnek az Elfajzottsága mellett még egy hataloméhes diktátorkezdeménnyel is meg kell küzdenie, aki az egyensúlyt megbontva hőseink életére tör, és magához akarja ragadni a hatalmat bármi áron.

Az első film klasszikus „coming of age” elemekkel megtűzdelt középsulis dráma volt, rosszfiúból lett első szerelemmel, önmagunk megtalálásával és egyéb ilyen kötelező körökkel, de összességében eléggé szórakoztató formában tálalta mindezt, és emiatt még azt is el lehetett nézni neki, hogy semmiféle választ nem kaptunk az olyan kérdéseinkre, mint, hogy mondjuk mi a bánatra jó ez a kasztrendszer, kik az alapítók,  mégis mi alapján dönti el az az izé (gép, szérum??), hogy melyik csoportba kerülünk, és ki mit csinál egyáltalán a mindennapokban (mert sem Taxisofőr, sem Tanár, sem Csatornatisztító kaszt nincs)? A folytatás ebből a szempontból nagyon érdekes, mert viszonylag sok dologra választ kapunk, és amikre nem, ott is felsejlik a lehetőség, hogy a legvégén majd kitisztul a kép. Nagyon jó érzés, amikor az ember el tud kezdeni bízni az íróban és a filmkészítőkben, és elkezdi elhinni, hogy a legvégére majd mégis összeáll minden.

Nem akarok nagyon spoilerezni, de annyit azért elárulhatok, hogy a középső epizód főként a Jeanine elleni csatáról szól, és arról, hogy Tris hogyan talál rá végképp önmagára, és hogyan veszi a nyakába a kiválasztottsággal járó terheket és felelősségeket. Mert persze, ha eddig ez valakinek nem lett volna teljesen világos, Tris lesz az, aki megmenti a világot, egyensúlyba hozza az Erőt és kinyitja Pandora szelencéjét. Mindebben pedig egyetlen társa a szerelme, Négyes, akiről szintén érdekes dolgokat tudhatunk meg a filmben, és emiatt talán egy kicsit árnyaltabb is lesz a karaktere, mint az első epizódban.

Ami tetszett: a már említett és korábban hiányolt válaszok mellett ez az epizód összeszedettségében túlszárnyalja elődjét, mert valahogy sokkal kompaktabb, és tényleg érezni, hogy halad valahová. Emellett színészi játékokban is erősödtünk, és bár Shailene Woodley teljesítményével már az első részben se volt baj (oké, azért nem egy Jennifer Lawrence, de ki az?), most valahogy még hihetőbb az alakítása, rajta kívül pedig Kate Winslet is remekel, de meg kell még említeni az igencsak kellemes meglepetés Daniel Dae Kimet és a tenyérbe mászó, de mégis kedvelhető Miles Tellert. A pozitív serpenyőbe végezetül mindenképp beraknám még a bátorságot, amivel bizonyos helyzeteket kezelt a történet (mert gondolom ez elsősorban nem a film érdeme), mert néhányszor bizony sikerült meglepetést okozni a néha durva és erkölcsileg megkérdőjelezhető fordulatokkal (például Négyes leszámolása).

Ami nem tetszett: Tris hülyegyerek frizurája. Shailene Woodley amúgy sem egy klasszikus szépség, de amit A lázadóban a hajával műveltek, azért jobb helyeken minimum két csicskalángos járna. Egyszerűen borzasztó ez a Pumukli-séró, remélhetőleg a következő részre megnő. Van azonban egy ennél is nagyobb gond, mégpedig az, hogy a film amit megnyer a vámon, azt elveszti a réven, vagyis továbbra sem tölt túl sok időt a magyarázattal. Fogalmunk sincs, hogyan működnek a technikai vívmányok (amiket egyébként ki hoz létre, mert sem Orvos, sem Feltaláló kaszt nincs?), többek között az embereket tudattalan zombivá alakító chipek vagy a virtuális szimulációval dobozokat nyitogató polipcsápok. A kasztrendszer hátteréről sem tudunk meg sokkal többet, illetve amit igen, azt is csak nagy vonalakban, bár ezt a szálat hátha az utolsó rész segít majd elvarrni. Végezetül meg kell még említeni, hogy az akciójelenetek az első részben valahogy sokkal látványosabbak voltak, leginkább azért, mert A lázadóban nem igazán vannak. Illetve vannak, de szimuláltak, és nem is túl érdekesek, így a 3D-nek nincs túl nagy létjogosultsága.

Mindezekkel együtt azonban úgy gondolom, mindenképp érdemes megnézni a folytatást, főleg azoknak, akik kedvelték az első részt, mert ez a film teljesen új perspektívába helyezi a történteket, és előrevetíti egy igazán nagy formátumú befejezés lehetőségét. Biztosat persze majd csak az utolsó rész – illetve részek, merthogy A hűséges című záró epizód két részben kerül majd a mozikba – megtekintése után lehet majd mondani a történetről, de addig is tegyük félre a mindenre magyarázatot és mögöttes szándékoltságot kereső énünket, és élvezzük ezt az alapvetően tök szórakoztató és időnként elgondolkodtató mozit.