Főkép

Pontosan február huszonötödikén lesz egy éve, hogy útjára indult a verses rovat. Akik olvassák, legalábbis gyakran visszatérnek, tudják, hogy eddig nem volt olyan költő, akitől két verset is idéztünk volna. Ennek oka pedig igen egyszerű, pont az, amiért megszületett a Heti vers – hogy tágítsuk a saját ismereteinket, hogy ne ragadjunk le csupán egyetlen költőnél, hiszen a paletta széles, mondhatni végtelen, akár az űr.

 

Készséggel beismerem, hogy bár a legtöbb verset én hoztam, mégsem ismertem korábban számos költőt, így ha másnál nem is, nálam már megvalósult a kezdeti törekvés. Ám én most szakítok a hagyományokkal, legalábbis átmenetileg. Arra gondoltam ugyanis, miért ne ünnepelhetnénk az egy éves évfordulót azzal a négy költővel, akik elsőkét kopogtattak be a virtuális ajtónkon. Annak idején nem véletlen kerültek ők a sor elejére, és bár számtalan egyéb személyből választhatnék, bevallom, most is őket kedvelem a leginkább.

 

József Attila (1905–1937) a magyar költészet egyik legkiemelkedőbb alakja, posztumusz Kossuth- és Baumgarten-díjas magyar költő. Miután a tanári pályától eltanácsolták, Bécsben és Párizsban tanult. Már külföldön is szimpatizált a kommunizmussal, és Magyarországra hazatérve kapcsolatba lépett az illegális munkásmozgalommal. Zavaros magánéletében az érzelmi hullámvasutak végül ahhoz vezettek, hogy Balatonszárszón feltehetően a vonat alá vetette magát – halálának pontos körülményei máig tisztázatlanok. Ő az Ady Endre utáni magyar költészet legjelentősebb alakja, aki előszeretettel fordította a környező országok kortárs líráját.

 

Akik a kezdetektől olvasnak, azok pontosan tudják, hogy József Attila közelebb áll hozzám, mint bármelyik másik költő. Már-már félelmetes, hányszor és hogyan cseng össze egy-egy költeménye az életemmel. Talán nem az egész, sokszor csak egy mondat, de visszhangot kelt bennem, és olyankor tudom, megérkeztem.

 

Megesik, hogy az ember egész életében szüntelenül vágyakozik valami vagy valaki után, és néha az is megtörténik, hogy bár elérhető közelségbe ér vágyai tárgya, sosem nyújtja ki érte a kezét. Nézi némán, ahogy tovaúszik az alkalom, miközben azzal vigasztalja magát, jól döntött. És pont ezért, egyszerűen, muszáj, hogy legalább önmagunknak beismerjük a titkos vágyainkat és megragadjuk a lehetőségeinket.

 

József Attila: Amit szivedbe rejtesz

 

Freud nyolcvanadik születésnapjára

 

Amit szivedbe rejtesz,
szemednek tárd ki azt;
amit szemeddel sejtesz,
sziveddel várd ki azt.

 

A szerelembe - mondják -
belehal, aki él.
De úgy kell a boldogság,
mint egy falat kenyér.

 

S aki él, mind-mind gyermek
és anyaölbe vágy.
Ölnek, ha nem ölelnek -
a harctér nászi ágy.

 

Légy, mint a Nyolcvan Éves,
akit pusztítanak
a növekvők s míg vérez,
nemz millió fiat.

 

Már nincs benned a régen
talpadba tört tövis.
És most szivedből szépen
kihull halálod is.

 

Amit szemeddel sejtesz,
kezeddel fogd meg azt.
Akit szivedbe rejtesz,
öld, vagy csókold meg azt!