Főkép

Nehéz ellenállnom a csábításnak, hogy azzal kezdjem az ajánlómat, mennyire nagyszerű hír is az új Batman-kiadás – így hát nem is teszem. A Kingpin Kiadó a 2014-es évben belevágott Denevérember honi kalandjainak megjelentetésébe, ráadásul hosszú távú tervekkel érkezett a piacra, mi pedig bízunk abban, hogy a Semic és a Képes után a harmadik magyarországi kiadóként tényleg sikerre tudja vinni ezt a képregény-sorozatot (az mindenesetre pozitív előjel, hogy több másik sorozatot kiadva a Kingpin az elmúlt években tényleg profivá vált). Mondjuk én eddig sem teljesen értettem, hogy a filmek sikerét és rajongótáborát meglovagolva miért nem tartott sokáig egyik próbálkozás sem, de ez legyen az én problémám: a lényeg, hogy Batman újra megjelenhetett az újságárusoknál, mi több, immár az első különszámot is a kezünkbe foghatjuk.

 

Ami persze rögtön egy kicsit csalás is: a Batman cím ugyanis valójában egy JLA (Justice League of America avagy az Igazság Ligája) történetszálat jelöl. A Ligával történt eseményeket bemutató magazin (legalábbis ez) 1997 és 2006 között futott, s bár nem tudom, hogy miért pont erre esett a választás, két erénye is van a Bábel tornyának: egyrészt a magyar olvasók megismerkedhetnek több olyan DC-szuperhőssel, akikkel eddig nem sokat találkozhattak; másrészt pedig (többé-kevésbé) a Bábel tornya alapján készült 2012-ben egy animációs film is Justice League: Doom címmel, úgyhogy a keményvonalas rajongók valószínűleg kíváncsiak is voltak erre a történetre. Ráadásul, nem elhanyagolható módon, az új érdeklődőknek is remek belépőt jelenthet: nem egy unalmas „csihi-puhi” történet, hanem érdekesen bemutatja a különböző szereplőket, arról nem is szólva, hogy Batman karaktere is fontos árnyalatokkal bővül – minden együtt van tehát a nagyszerű szórakozáshoz.

 

Az Igazság Ligáját komoly támadás éri: elvégre Ra’s al Ghul jól tudja, hogy nem elég egy-két szuperhőst megbénítania, mindenkit ki kell vonnia a forgalomból, ha végre akarja hajtani ördögi tervét. Ra’s ugyanis az emberiség tetemes részének kiirtását tervezi, hátha így véget tud vetni a környezetszennyezésnek, a védett állatok halálának, vagyis az emberiség természet ellen elkövetett bűneinek. Bár a cél nem elítélendő, a módszerei annál inkább, az Igazság Ligája azonban képtelen ellene harcolni, hiszen úgy tűnik, mintha mindenkinek megtalálták volna a gyenge pontját: Superman, Wonder Woman, Flash, Aquaman, Zöld Lámpás, Gumiember és még a Marsbéli Vadász is legyengült, vagy éppen haldoklik – Batmant pedig elcsalják a „tűz” közeléből, így alig van esélye érdemben cselekedni. Vajon mégis sikerül a Ligának legyőznie Ra’s-t, és megmenteni az emberiséget?

 

A válasz talán nem olyan meglepő, ám az odavezető út és a következményei annál inkább. Attól eltekintve, hogy ez a négyfüzetnyi történet nem enged túl hosszú időt az egyes jelenetek kibontására, kifejezetten élveztem a cselekményt: legfőképpen, hogy az első két számban lényegében csak a Liga hőseivel és az ő gyenge pontjaikkal foglalkoztunk. Örvendetes, hogy részletesebben találkozhattunk például Flash-sel vagy Aquamannel, akikkel korábban nem (Gumiemberről és a Marsbéli Vadászról nem is beszélve), de már a rövid feltűnéseik alatt is képet kaphattunk arról, hogy milyen emberek ők – megmondom őszintén, simán el tudnék képzelni több ilyen JLA különszámot is magyarul, hiszen lehetőség bőven van az egyes karakterekben (a lezárás pedig közel sem olyan egyértelmű happy end).

 

A Bábel tornya ugyanis legalább akkora részben szól Batman és a csapat közti drámáról, mint a Ra’s al Ghul elleni küzdelemről. Nem szeretném elrontani a képregényt nem ismerők élményét, úgyhogy nem beszélnék túl részletesen erről, ám az biztos, hogy komolyabb mélységeket kap Denevérember figurája, Mark Waid pedig részletesebben árnyalja a csapattagok hozzá fűződő viszonyát. Azonban a bizalmi kérdések (hol húzódik az árulás határa?) középpontba kerülése mellett is nagy örömmel fogadtam, hogy az „ellenfél”, Ra’s és bandája (benne a lányával, Taliával, aki egyben szerelmes Batmanbe) is több lett papírmasénál (egyébként is szeretem az olyan apróságokat, mint hogy egyedül Ra’s hívja detektívnek a fekete ruhás főhősünket), noha azt is kénytelen vagyok elismerni, hogy Talia sokkal jobban sikerült karakternek tűnik ebben a kötetben, mint az apja.

 

Az első három rész rajzolójának, Howard Proternek a stílusa (amit aztán a befejezésben Steve Scott is lényegében folytatott) egyértelműen illeszkedik a XXI. századi képregényes technikához, s bár voltak furcsán elkapott pillanatok, összességében nekem tetszettek: a figurák kellően karakteresek, az egyes jelenetek eléggé kidolgozottak, a harcoknak pedig volt egyfajta dinamikája, amiben jó volt elmerülni. Ez egyébként az egész különszámra áll: bár közel sem tökéletes, mégis remek választásnak tartom, hogy a magyar olvasók újabb generációja ismerkedjen meg Batmannel és az Igazság Ligájának többi tagjával. Szórakoztató, stílusos és nem elhanyagolható módon az átlagnál okosabb történet, amiben a szuperhősök sebezhető oldala kerül elő. Mi kell még ennél több?