Bud Spencer: Különben dühbe jövök - Önéletrajzom első része

Szűk szemrésből előcsillanó, fáradt tekintet. Szépen fésült, mégis bozontos szakáll, bajusz. Mély hang. Hatalmas termet. Tökéletes nyugalom, szinte közöny, amely azonban néhány pillanat alatt átválthat felháborodásba és óriási, ám igazságosan osztogatott pofonokba. Ilyen a Néma Elefánt, vagyis Wilbur Walsh, Bambino, Salud, Piedone, Charlie Firpo, no és persze Perry Mason (ál)ügynök alakítója – a tavaly nyolcvanöt éves Bud Spencer.

Az 1929-ben, Nápolyban született olasz vízilabdázó, úszó és színész 2010-ben jelentette meg első önéletrajzát, a magyarul egyik sikerfilmje után találóan Különben dühbe jövök címre keresztelt kötetet. Idén „Önéletrajzom első része” alcímmel látott újra (egyébként immár harmadszor) napvilágot a könyv – nem véletlenül. Az örökifjú filmlegenda ugyanis újabb történeteket osztott meg rajongóival második visszaemlékezésében, így azután a Különben dühbe jövök társat kapott a 80 év alatt a Föld körül című új kötettel. Az immár kétrészesre bővült biográfia pedig igazi csemege minden filmrajongó és Bud Spencer-mániákus számára: hiszen nemcsak Bud Spencer, vagyis Carlo Pedersoli életébe vezet be, de megismertet a gondolkodásmódjával, a rigolyáival, a hobbijaival és egy csokornyi humoros életbölcsességet is tartalmaz a tollából.

A Különben dühbe jövök egy igazi, szellemes gondolattal indít, amely olyannyira testhez-lélekhez álló módon tér vissza benne időről időre, hogy azt kell gondolnom, nem a könyv megírásához segítséget nyújtó barát és írótárs, Lorenzo de Luca, hanem Bud Spencer saját ötlete kell, hogy legyen. A nyolcvanéves, őszülő és hordótermetű Mester ugyanis különös találkozást él meg a kötet előszavában: születésnapján valaki éjszakai találkozóra hívja az uszodába – mégpedig egy szemtelenül fiatal, pökhendi, mégis kedves, angyalarcú és atlétatermetű ifjú, aki egyik cigit szívja a másik után, a neve pedig Carlo. Vagyis: Bud Spencer nyolcvanévesen találkozhat huszonnyolc éves önmagával – így indul el a nosztalgikus-kritikus emlékezések sora, hiszen logikus, hogy Carlo igencsak kíváncsi, mi is történt vele a következő fél évszázadban…

Carlo hallgat, Bud pedig mesél, néha bölcselkedve, néha bosszankodva idézi fel itáliai fiatalkorát, amikor gazdag család úri csemetéjeként észre sem vette, milyen jó neki; a háború utáni időket, amikor furábbnál furább vállalkozásokból próbált pénzt szerezni, s mindenkinek eladósodott; a nagy vállalkozást, dél-amerikai utazását, amely világpolgárrá tette és visszaadta az önbecsülését; máig tartó, boldog házasságát, amelybe tessék-lássék ment bele, ám rá kellett jönnie, ez a legfontosabb az életében; nagyívű úszó és vízilabdázó karrierjét, melyet ma is többre tart, mint a filmjeit – no és persze azt az időszakot, amikor a borotvált állú Pedersoliból, akinek vállalkozásai vannak, szakállas Bud Spencerré változott, aki a spagettiwestern egyik sajátos sztárja lett.

Igazi megnevettető-megríkató önéletrajz ez, amilyet a filmvilág egyik legszerethetőbb nagymesterétől várnánk. Ajánlható mindenkinek, aki szívesen olvas könnyed anekdotákat, szereti a mozit, és tudja, ki mondta kinek: „Te mondd, hogy rablótámadás, a te hangod mélyebb!”