David Cronenberg: Konzum

Naomi Franciaországba utazik, hogy riportot készítsen egy halott francia filozófusnő ügye kapcsán. A pletykák úgy tartják, hogy Célestine Arosteguy-t férje, a szintén filozófus Aristide ölte meg – mi több, utána megcsonkította, és elfogyasztotta testének darabjait. Azóta a férfi eltűnt, senki sem találja; Naomi viszont úgy dönt, hogy felkutatja. Segítségére van a házaspár egykori tanítványa, a Peyronie-betegséggel (abnormálisan elferdült pénisz) sújtott Hervé, aki Japánba küldi a fiatal újságírónőt. A Távol-Keleten azonban Naomi nem csupán találkozik Aristide-dal, de zavarba ejtően közeli (pontosabban intim) kapcsolatba bocsátkozik a lehetséges kannibállal, ráadásul eközben olyan titkokra bukkan, amelyek hatással lehetnek szerelme és élettársa, Nathan munkájára is.

A szintén fotóriporter férfi egy másik sztori után nyomoz: Budapesten találkozik Dr. Molnárral, a messzeföldön híres (nagy valószínűséggel kontár) sebésszel, aki éppen egy fiatal, rákos nőt próbál meggyógyítani a sajátos módszereivel. Nathan szintén elég közeli kapcsolatba kerül a súlyosan beteg nővel, akitől egy évtizedek óta legyőzöttnek hitt nemi betegséget is elkap – amit aztán röpke (ám annál intenzívebb) találkozásuk után tovább ad Naominak is. A férfi Kanadába, a betegség felfedezőjéhez, bizonyos doktor Roiphe-hez utazik tovább, ahol egy Konzum nevű könyv megírásának reményében beköltözik az orvos és annak szintén különleges problémákkal küzdő lánya mellé. A szálak végül persze összefutnak, és kiderül, hogy mi köze van a Roiphe-családnak az Arosteguy-famíliához… na meg Észak-Koreához.

Az elmúlt időben kétkedéssel vegyített kíváncsisággal figyeltem azt a furcsa szokást, ahogy az alapvetően szépirodalmi szerzők egyre közelebb kerülnek a zsánerirodalomhoz – legyen szó akár a horrorról is (még a hazai körökben is egymást érik az ilyen vegyes fogadtatással bíró próbálkozások, úgyhogy ha valakinek ezek tetszenek, a Konzumot is érdemes beszereznie). David Cronenberg ugyan eredetileg rendező, ám a művészfilmes körökből kiindulva szintén egy meglehetősen szokatlan látásmóddal viszonyul a zsánerkönyvekhez, ami a regényén is érződik. A Konzum ugyanis az utóbbi idők legvisszataszítóbb, legőrültebb és legkellemetlenebb könyve volt számomra – nem tudom ezt máshogy mondani, egyszerűen jeleneteinek többsége zavarba ejtett, meghökkentett és állandósult undort váltott ki belőlem. Félreértés ne essék: valószínűleg ez volt Cronenberg célja is. Könyvét pillanatok alatt megutáljuk, szereplőit legszívesebben örökre elfelednénk, a bemutatott cselekménynek köszönhetően pedig folyamatos ellenszenvvel szemléljük a saját világunkat is.

„A jelenkor irodalmi csúcsteljesítménye a használati utasítás” – hangzik el már az első oldalakon, én meg végig azt hittem, hogy Cronenberg a fogyasztói társadalom kritikáját fogja megfogalmazni (elsőre mintha erre utalna a cím is). Az ugyanis egyértelmű, hogy a szerző nem érzi jól magát jelen világunkban. Betegnek, aberráltnak, undorítónak tartja, ami csak a saját használt lesi, csak a saját, állatias vágyainak kielégítésére szolgál, csak azt akarja, ami neki jó – függetlenül a többi élőlény akaratától. Ha kell, fájdalmat okozunk; ha kell, megsebezzük; ha kell, megkínozzuk; ha kell, pusztulásba taszítjuk embertársainkat. Ebből a körből pedig nincs kilépés: ilyen a lényünk, ilyen a gondolkodásmódunk, ilyenek az érzéseink. Saját testünk mindennél előbbre való, mindent megteszünk azért, hogy kielégítsük a vágyainkat. Mondjuk ki: betegek vagyunk.

És azt is mondjuk ki, hogy azért Cronenberg látásmódja nem kifejezetten olvasóbarát. Nem jó olvasni a könyvét, az érdekesnek tűnő elmélkedéseket túl sok öncélúnak tűnő, erősen perverz jelenet szakítja meg, noha ennek ellenére is bizonyos fejezetekben sodrónak, sőt, pörgősnek tűnik: a „rejtély” ugyanis nagyon szórakoztató a Konzumban. A nagy probléma (mi történt Célestine-nel?) állandó bűvkörében újabb és újabb megválaszolatlan kérdések tűnnek fel, ráadásul a szálak közti összefüggés, a tényleg kémregénybe illő momentumok (Észak-Korea feltűnése mintha már parodisztikus lenne) olyan hangulatot teremtenek, amit élvezettel olvasunk. Csak aztán újra megcsonkítanak valakit, vagy éppen újra találkozunk egy részletekben tobzódó betegség-leírással. Ettől pedig a Konzum borzasztóan megterhelő könyv...