Főkép

Weöres Sándor a legtöbbünknek a Bóbita és egyéb örökérvényű gyerekversek költője, netán A teljesség felé című bölcseleti mű szerzője, ám káprázatosan gazdag és sokszínű életművében ezeknél jóval több mindent találni. Hogy írt erotikus töltetű költeményeket is, azt a Psyché olvasói jól tudják – ám a Priapos, ez a kis kötetnyi pajzán vers csak jóval halála után jelenhetett meg.

 

„Mind illetlen versezet, s ládd, mégsem ledér dalok.” – írja a könyvecske hátlapja (az első verset idézve). A 40 sikamlós, sokszor akár a trágárságig szókimondó költemény zöme a népi gúnyversek, pajzán rigmusok stílusát idézi, de főszereplői gyakran nem az egyszerű nép leánygyermekei, hanem városi dámák, színésznők, művésznők, s még kik nem. Hogy valós személyek-e, vagy Weöres piszkosnak is gazdag fantáziájának szüleményei, azt sajnos nem tudni, mint ahogy arról sincs tudomásom, hogy mivégre, mi okból írta őket. Hacsak azért nem, amit az „Ajánlás Borsos Miklósnak” című nyitóköltemény sugall – ő pedig szobrász és éremművész volt, például a nullás kilométerkő is az ő műve, és Weöres holmi karperecért cserébe ajánlja neki a verseket. Ezen kívül csupán annyit tudni, hogy 1950-ben születtek, és az akkori cenzúra nem tette lehetővé megjelenésüket, olyannyira elrejtve ezeket a maguk sajátos módján gyöngyszemeket, hogy csak 2001-ben kerülhettek kiadásra.

 

Akárhogy is, Weöres nyelvi leleményei itt is fel-felbukkannak, de azért ezek a költemények talán nem csak alpáriságuk miatt maradtak fiókban. Mert bizony, egyik-másik vers még talán a gengszter rapperek orcáját is pirulásra késztetné. Felmerülhet a kérdés az olvasóban, hogy koszorús költőnk ennyire mélyen ismerte-é a női nemet, avagy inkább elítélőleg nyilatkozik itt róla. Az én sejtésem az, hogy egyszerűen csak kedve támadt ilyet is írni, és tette mindezt mértéktelen iróniával, vásott humorral, s talán azzal a vággyal is, hogy néha ő is kedvére ordenáréskodhasson.

 

Ahol gyerekek vannak, s Weöres úgymond gyerekverseit olvassák nekik, ott érdemes e kötetet oly helyre tenni, ahol nem érhetik el. Pláne, hogy Orosz István művészi, ám igen kifejező illusztrációi díszítik. Hanem aki kellően érett mind az irónia, mind a szertelen pajzánság befogadására, az bizonyára értékelni fogja a Priapost, s nem tartja majd ettől, emiatt kevesebbre a „Bóbitát” meg A teljesség felét, vagy magát a költőt.