Renée Holler: Mentsük meg a fáraót!

Évek óta hűséges olvasója vagyok Fabian Lenk Idődetektívek-sorozatának, s annak ellenére, hogy nehezen lehet a könyvek célcsoportjába tartozónak nevezni, minden egyes gyerekeknek szóló történelmi nyomozást őszintén élvezek. Nem csoda hát, hogy amikor meghallottam, hogy a Naphegy Kiadó is gyerekeknek szóló, rejtvényes történelmikrimi-sorozatot indít, már elő is jegyeztem a Történelmi tetthelyek névre hallgató széria első kötetét. Renée Holler regénye, a Mentsük meg a fáraót! az ókori Egyiptomba, II. Ramszesz korába vezetett el – és nem is okozott csalódást.

A szép, levegős szedésű, gyönyörű rajzokkal kísért, mintegy száz oldalas ifjúsági krimi valóban izgalmas olvasmány, valóban gyerekek kezébe adható (kiválóan alkalmas például karácsonyi ajándéknak), betölt némi történelmi ismeretterjesztő funkciót is, de alapvetően azoknak való, akik egy könyvet szeretni akarnak – és újra meg újra elolvasni.

Főszereplője, Thuja, az okos és bátor egyiptomi kislány azért kezd el nyomozni a Thébában történtő titokzatos sírrablások ügyében, mert valakik a bűntettek elkövetésével az ő édesapját és testvérét vádolják meg. Ha meg akarja menteni az életüket, rá kell jönnie, kik is a valódi bűnösök. A kislányt egy rejtélyes íbiszfigura elvezeti a nagyvezír házába, onnan pedig egy titokzatos és gyanúsan viselkedő, levágott orrú férfi nyomába ered – hogy azután barátjával, a szemfüles és óvatlan Hapuval együtt megfejtsék az i. e. 13. század legnagyobb szabású sírrablásának titkát.

Az 1956-os születésű német írónő, Renée Holler, aki mintegy harminc kötet szerzője, 2001 óta ír gyerekkrimiket. Legterjedelmesebb sorozata, a Történelmi tetthelyek (Tatort Geschichte) mostanáig tizenhét egymástól független könyvből áll, melyek nyomozó főszereplői különböző korok gyerekei az ókori Rómától a középkori Németországon keresztül a Napkirály francia udvaráig. Célja a szórakoztatás és az ismeretterjesztés, ezért minden regényének alapja valamilyen valóban megtörtént esemény, s az izgalmas detektívtörténeteket szójegyzék és kísérő tanulmány is kiegészíti, hogy az olvasók megtudhassák, a cselekmény mely elemei kitaláltak, s melyek alapulnak történelmi forrásokon és tényeken.

A Mentsük meg a fáraót!-ból is sok érdekeset megtudhatunk az ókori Egyiptom hitvilágáról, szokásairól, törvénykezéséről és oktatásáról. Ennél azonban sokkal érdekesebbek és alaposabbak a játékok, amelyek az egyes fejezeteket zárják. Ha az olvasónak nincs kedve megfejteni, mire is jön rá a két gyerek az egyes részek végén, továbblapozhat, s a szövegből úgyis megtudja – vagyis az olvasás élménye akkor sem sérül, ha nem akarunk játszani. Ha viszont van kedvünk némi térképnézéshez, képösszerakáshoz és számolgatáshoz, magunk is nyomozóvá válhatunk Thuja és Hapu segítségével.

Ezzel kapcsolatban egyetlen roppant problémával kellett szembekerülnöm: hogy rögtön az első, az egyiptomi írásjeleket titkosírásnak használó feladatot lehetetlen megoldani – véleményem szerint azért, mert mind a megoldótáblázat, mind a felirat „németül” maradt, vagyis a felsorolt jelek nem a magyar hangokat, az üzenet pedig nem a megoldásban közölt magyar szöveget jelöli. Nagy kár, mert pont ezzel kezdődik a könyv, s ha valaki itt elveszti a bizalmát a rejtvényekben, talán később se lesz hozzájuk kedve: pedig a többi alapos, mókás és megfejthető. Mindezt azonban mentik a könyv nagyon-nagyon szép, sok apró részlettel teli képei, Michalea Sangl bájos munkái, amelyeket önmagukban is jó nézegetni.

Hogy kiknek ajánlom a könyvet? Egy picit idősebbeknek, mint Fabian Lenk krimijeit, mivel több benne a veszély és az ijesztő utalás, mint azokban: mondjuk a tizenegy éveseknek. Azoknak, akiket érdekel a nyomozás, a játék, a történelem. Akik szeretik a szép könyveket. S egyáltalán: mindenkinek, aki szeretne szórakozni egy érdekes, egyiptomi tárgyú rejtély olvasása közben.