Főkép

Az ötvenes-hatvanas évek sci-fije sokáig meghatározta azt, miként gondolkodunk a fantasztikumról. A főbb áramlatok közé tartozott Isaac Asimov krimibe oltott, alig rejtett történelmi párhuzamokkal teli és társadalomtudományi mondandójú műfaji kísérlete, ami számtalan izgalmas, gondolatébresztő regénnyel és novellával bővítette az amúgy is széles kínálatot. A végül epikus dimenziójúvá terebélyesedett robotok–birodalom–alapítvány történetfolyam egyes darabjai többnyire klasszikusokká váltak, még akkor is, ha nem feltétlenül mindegyiket elemzik úgy az egyetemeken, mint a ténylegesen alapvetésnek tekinthető alapítvány trilógiát. E történetek közé tartozik a ma Birodalom-sorozatként számon tartott regénytrilógia és egy kapcsolódó novella négyesének első kötete, A csillagok, akár a por.

 

Mi sem árul el többet a csak lassan körvonalazódó koncepcióról, hogy a kötetbe rendezett Alapítvány megjelenésének évében, vagyis 1951-ben kiadott regény valójában a harmadik darab, habár a Galaktikus Birodalom kronológiájába elsőként illeszthető. Ugyanakkor ez esetben a szó szorosabb értelmében vett regényről beszélhetünk egymáshoz fűzött rövidebb, a helyüket önállóan is megálló elbeszélések helyett, habár a krimi – nem az elsősorban az akcióra összpontosító thriller, hanem a titokzatos ügyeket felfejtő, a Poirot és Sherlock Holmes féle detektívtörténetek által képviselt mystery – alapvetően mellőzi a több szálon futó, bonyolult cselekményszövést, és elsősorban a nyomozási folyamatra és az okfejtésekre fokuszál. Ami nyilvánvalóan nem jelenti azt, hogy teljesen hiányozna belőle az akció, de néhány cselekménybeli csavartól eltekintve igyekszik nem egyebekkel elvonni az olvasó figyelmét az egymást követő eseményekről.

 

Amelyek kiindulópontja jelen esetben egy leleplezett merényletkísérlet. A kiszemelt áldozat Biron Farrill, a Widemos nevű bolygó gazdájának fia, aki a Földön végzi egyetemi tanulmányait, és épp a diplomaosztójára készül, amikor sugárbombát talál a kollégiumi szobájában. Mivel minden elektromos berendezés láthatóan felmondta a szolgálatot, sem kijutni nem tud a helyiségből, sem értesíteni nem képes senkit szorult helyzetéről, így csak az menti meg, hogy az ajtaját a folyosóról berobbantva kiszabadítják. Innentől fogva Farrill cselekvési kényszerbe kerül: tetteit jó darabig nem maga irányítja, hanem elfogadja a ráerőltetett döntéseket. Ebben meglehetősen hasonlít Philip K. Dick sodródó (anti)hőseire, és a történet egyik vonulata az ő szellemi és érzelmi érését követi nyomon.

 

Sokkal fontosabb azonban, amit kiszabadítójától tud meg Farrill. Édesapja ugyanis, mint kiderül, az elnyomó-gyarmatosító tirannok elleni lázadás egyik szellemi vezére volt, és összeesküvőként nem sokkal korábban kivégezték. Asimov tehát a tirannok hierarchiájának és hatalommegőrző módszereinek, valamint a leigázott bolygók helyzetének és lehetőségeinek elemzésére helyezi a hangsúlyt. Elkerülhetetlenül felmerül az aktuálpolitikai értelmezés, vagyis az akkori két világrend közötti ellentét belevetítése a történetbe, ám szerencsénkre a kérdés ennél alapvetően egyetemesebb. Így aztán elmerenghetünk a hatalom, a szolgaság és a szabadság mibenlétén; azon, miért érdemes küzdeni és fellázadni; azon, mi viszi előre a világot – legalábbis az Asimov által képviselt felfogás szerint, amely a liberális demokráciát teszi meg követendő példának, és logikusan nézve ezzel a nézettel csak egyetérthetünk.

 

Ezenkívül nem hiányozhat a regényből a szerelmi szál sem, amelyet az író más műveiből is ismert, kissé gúnyos, néhol kifejezetten mizogünnek tetsző megjegyzések árnyalnak és tarkítanak.

 

Voltaképp minden adott ahhoz, hogy ma is élvezhessük a regényt, hiszen a benne felvetett problémák a mai napig megoldatlanok és érvényesek, a témák és az írói módszerek a maguk módján univerzálisak, ha esetleg csak a műfaji irodalmak szintjén is, mindenesetre sokat mondanak, és közvetlenül képesek megszólítani az olvasót. A magam részéről valahányszor újraolvasom ezeket a regényeket, ugyanolyan érdekesnek, és sajnos továbbra is sok tekintetben aktuálisnak találom őket, és talán ezt mondanám a valóban klasszikus sci-fi egyik legfőbb ismérvének.

 

A szerző életrajza