James Luceno: A megtévesztés leple

Immár egyértelmű: a Köztársaság válságba jutott. Egyre nagyobb az ellentét a különböző frakciók és szervezetek között, a milliónyi különböző faj nem tudja kellően érvényesíteni a saját akaratát, mindent ellep a bürokrácia, ráadásul a Köztársaság vezére, Valorum főkancellár sem képes erélyesen fellépni a korrupció ellen. Egyre gyakoribbak a helyi zűrzavarok, számos bolygót zsákmányolnak ki a kapzsi kereskedők vagy a hataloméhes terroristák. A Nebula Front egy az utóbbiak közül, terrorakciókkal és merényletekkel küzdenek a Köztársaság ellen, pontosabban a Kereskedelmi Szövetség hathatós befolyásával szemben – a Szövetség tartja ugyanis a kezében a legtöbb kereskedelmi útvonalat, s ezáltal olyan hatalomra tettek szert, annyi szenátort tartanak a markukban, hogy szinte bármit megtehetnek. Amikor azonban a Nebula Front által felvetett problémák megoldására a főkancellár csúcstalálkozóra hívja az érintett feleket, majdnem lelövik: a Jedik segítségét kéri tehát a konfliktus rendezésében. Viszont ettől az ügy csak még bonyolultabbá válik…

Még dióhéjban összefoglalni sem egyszerű A megtévesztés leple alapfelütését: tökéletesen illeszkedve a címhez, James Luceno regénye ugyanis lényegében másról sem szól, csak intrikákról és összeesküvésekről, ködös célokról és még ködösebb indítékokról. Senki nem tudja, hogy a másik „frakcióhoz” tartozók mit miért csinálnak, kinek az érdekeit tartják szem előtt, s úgy egyáltalán: hogy ki is tartozik egészen pontosan ahhoz a másik frakcióhoz. Márpedig van belőlük bőven: nem elég, hogy a Köztársaság Szenátusa nem egységes, de a Nebula Front sem – mellettük a különböző szenátorok helyzete épp úgy kérdéses, mint a Jedik, a Kereskedelmi Szövetség vagy Cohl kapitány, a Front főzsoldosának célkitűzése. És akkor még arról nem is beszéltünk, hogy a háttérből egy kitűnő bábjátékos mozgatja a szálakat, s minden jel arra mutat, hogy nagyszerűen működik Darth Sidious/Palpatine szenátor terve.

A Baljós árnyak közvetlen előzményeként is felfogható regény legfőképpen ezért lesz kitűnő, remekül bemutatja ugyanis, hogy éppen milyen állapotok uralkodnak a Köztársaságban, milyen helyzetből kellett néhány okos manőverrel Sidious-nak a teljes csődöt előidézni. S azt látjuk, hogy bizony nem volt nehéz dolga: mindenhol széthúzás és elégedetlenkedés, senki sem ért semmit, mindenki csak sodródik az eseményekkel, még a maroknyi Jedi-lovag sem képes a káosz útjába állni. Pedig hiába sorakozik fel a probléma megoldására a Rend színe-java, még köztük sincs egyetértés – az állandó renitens Qui-gon Jinn padavanjával, Obi-van Kenobival mindig a saját fejét követi, nem hallgat Yoda, Mace Windu vagy a Főtanács javaslatára. Ezt a helyzetet könnyedén ki tudja használni Sidious, aki a színfalak mögött a Kereskedelmi Szövetséget épp úgy irányítja, mint a Nebula Frontot, s közben Palpatine szenátorként a Szenátust is képes manipulálni.

A megtévesztés leplében mindebből bőséges ízelítőt kapunk, ám sajnos még ez sem tudja igazán leplezni, hogy maga a cselekmény nem túl izgalmas. James Luceno harmadik Star Wars-regényéről van ugyan szó, de érződik, hogy itt még csak kóstolgatja, hogyan lehet a logó alá egy mindenki számára érdekes regényt írni: ami később a Darth Plagueis-ben egészen zseniálisan működik, az itt még nem teljesen kiforrott. A rajongók által ismert karakterek szerepeltetése nem tud sokat hozzátenni a háttértörténethez (pedig tényleg minden oldalon olyan figurával találkozunk, aki később jelentős vagy ismert szerepet nyer), a tényleges történet pedig bár sok szálon fut, mégsem lesz különösebben érdekes. Mivel ismerjük a végkifejletet (vagy legalábbis, hogy mi lesz az egyes szereplők sorsa), ezért csak az oda vezető út lehet izgalmas: ennek ellenére sem ötletesek az események, a karakterek jellemének változásáról pedig gyakorlatilag alig beszélhetünk. Így aztán olyan érzésünk van a regény olvasása után, mintha egy egyszerű Star Wars-kalandot vettünk volna kézbe, nem pedig egy egészen monumentális esemény előzményét.

Amivel pedig nincs semmi gond, csak nem szabad túlzott elvárásokkal nekiülni. James Luceno még nem ír olyan szinten, mint később (akár már A gonosz útvesztőjében); a cselekmény még nem belső mitológiai szinten, hanem csupán a felszínen összetett. Cserébe viszont nagyszerűen ábrázolja korát, részletes betekintést nyerhetünk a Köztársaság bürokráciai folyamataiba, s ami talán a legfontosabb: a végére, ahogy egyre jobban belemerülünk a megtévesztések ködös hálójába, a cselekmény is nagyon szórakoztatóvá válik. Így aztán nyugodt szívvel tudom mindenkinek ajánlani, aki egy kalandos űroperát keres – különös tekintettel a Qui-gon rajongók örülhetnek, hiszen talán minden korábbinál többet kapunk a makacs Jedi-mesterből.