Főkép

„Ha nagyon őszinte akarok lenni, márpedig miért ne akarnék, fogalmam sincs, hogy a hihetetlenül széles könyvheti kínálatból miért éppen ezt a kötetet várom a legjobban. Talán a címe miatt. Meg azért, amiről szól: egymás megismerésének fontosságáról és az előítéletek leküzdéséről. Mindezt egy 5 éves kortól ajánlott mese formájában teszi, melynek főszereplői a kacagányok és a kacabajkák. Na és ez beindította a fantáziámat. Mit kezd egymással két ruhadarab? Vagy egy énekes madár és egy ruhadarab? Ráadásul a borító meglepően visszafogott, mégis, vagy éppen ezért gyönyörű, és ha jól láttam a képeken, egy masni díszíti, ami csak tovább fokozza az egyébként is nosztalgikus hangulatot – és persze a kíváncsiságot. Sőt, a belső oldalakról is láttam képeket, és ettől most úgy érzem: ide nekem, de azonnal!”

 

Ezeket a szavakat írtam annak idején arra a kérdésre, hogy mit várok a legjobban a könyvhéten. Igen, tudom, meglehetősen fura, egyesek szerint talán gáz is, ha az ember magától idéz, de bevallom töredelmesen, nem tudtam kihagyni ezt a ziccert. Ráadásul az akkori szavaim segítenek megfogalmazni a véleményemet most, hogy már túl vagyok a sokadik olvasáson. Sokadik, mert nem elég egyszer. Mert újra és újra vágyom az élményre, amit a szöveg és a képek harmóniája nyújt. Arra a visszafogott, nosztalgikus hangulatra, ami a lapokról árad, miközben az egész végtelenül modern. Arra a nem deduktív, mégis – legalábbis felnőtt szemmel – egyértelmű üzenetre, amit a történet hordoz. Nem tudom, hogy működik a gyerekeknél, akiknek szól, mert nincs, akin kipróbáljam, illetve hogy mit szólnak hozzá a szülők, akik közösen fedezhetik fel a csodát gyerekeikkel, de azt tudom, hogy én személy szerint még sok ilyen mesét szeretnék: aminek van mondanivalója, ami tanít, de nem kioktat, amiben nincs erőszak és csúnya beszéd és ami remek alap lehet arra, hogy komolyan elbeszélgessünk a gyerekekkel az elfogadásról, a másságról, az emberiség sokszínűségéről és az élet körforgásáról, vagyis mindarról, amiről a Csimota Kiadó Tolerancia sorozata szól, melynek ez a tizenegyedik kötete.

 

Igen, tudom, egyesek szerint a csapból is ez folyik, és már unalmas, de én hiszem, hogy nem lehet elégszer felhívni rá a figyelmet. Lehet, hogy hosszú évekig fog tartani, mire a megváltozott szemlélet a mindennapjaink része lesz, de nem szabad feladni, és ott kell elkezdeni, ahol talán a legkönnyebb: az egészen kicsi gyerekeknél, akiket még nem fertőzött meg a nagyobbak és a felnőttek világa, akiket még nem zavar, hogy az a kisfiú vagy kislány, akivel játszanak, milyen bőrszínű, milyen nyelven beszél, milyen testi adottságokkal rendelkezik, hogy kik a szülei, mit eszik vagy nem eszik. Hiszem, hogy Bosnyák Viktória könyve segíthet abban, hogy minél később kezdjenek el ezek a gyerekek más szemmel nézni a világra, és persze ebben nem kis szerepe van az illusztráció-felelősnek, Rippl Renátának, hiszen ő adott arcot és testet a kacagányoknak és a kacabajkáknak, akik, mint láthatjuk, nem is különböznek igazán egymástól…

 

A sorozat eddig megjelent kötetei:

Böszörményi Gyula: Emberke színe

Finy Petra: A Fehér Hercegnő és az Arany Sárkány

Szulyovszky Sarolta: A hálás virág

Szegedi Katalin: Lenka

Agnés Lacor – Gwen Le Gac: Lili

Benedek Elek: A csúnya királyfi és a szép királykisasszony

Orit Gidali: Nóra, a gondolatolvasó

Szegedi Katalin: Palkó

Lawrence Schimel: A fiú és a kém / The Boy And The Spy

Maros Krisztina: Az Illatok és Hangok Őrzője

Bosnyák Viktória: A szomorú kacagány

Davide Cali: Az ellenség (L’Ennemi)