Főkép

A 20. század magyar szempontból talán legnagyobb, de legalábbis legsűrűbb változásokat hozó bő másfél évtizedének novellatermését olvasva valamiért a veszteség tűnik a minden másnál erőteljesebben jelenlévő érzésnek, még ha a kötetbe beválogatott írások témája a seregből a családjához egy napra engedély nélkül hazalátogató katona önkényes kivégzésétől (Sarkadi Imre: A szökevény), az idős színésznek kamaszkori első szerelme lakásába tett látogatáson át (Móricz Zsigmond: Zsók; Rég szétfoszlott felhők árnya), a politikai fogoly hű szerelméhez való hazatéréséig (Déry Tibor: Szerelem) számtalan főbb témát érint. A háttérben mégis szinte mindenütt jelen van valamiféle hiány, elszalasztott alkalom, elintézetlen ügy, tehetetlenség és a meg nem adatás tucatnyi válfaja. Ugyanakkor lehetséges, hogy mindez általánosságban jellemző a magyar kispróza legsikerültebb múlt századi alkotásaira, itt mégis hangsúlyozottabbnak, gyakoribbnak tűnik a motívum felbukkanása.

 

A nyugatos nemzedék és a posztmodern generáció között, velük összevetve, könnyen lehet, hogy nem e korszaknak alkotói, pontosabban alkotásai közül kerültek ki a magyar novellairodalom legkiemelkedőbb alkotásai, mégis számtalan megrendítő erejű művel találkozhatunk a gyűjteményben. A „Szerelem”, Déry Tibor már említett rövid elbeszélése, melyet Makk Károly később filmre vitt, sok gimnáziumban ténylegesen tanított kötelező olvasmány, és tökéletesen jeleníti meg a korszak gyakorlatba átültetett ideológiájának kegyetlen abszurditását, vele szemben pedig a legnemesebb emberi érzelmek tisztaságát. A válogatás messze legmegrázóbb történetét ugyanakkor Szabó István meséli el. „A lázadó” ma is éppúgy aktuális, mint megszületése idején, 1953-ban volt, és több szinten párhuzamot mutat az amerikai polgárjogi témájú irodalommal. Bemutatja, hogyan kényszerítenek gyilkosságra egy máskülönben szegény és hátrányos helyzetű embert a magukat magasabb rendűnek képzelő, ugyanakkor közönséges, részegeskedő, kedvtelésből pusztító sihederek, a karhatalom és a közösség pedig hogyan szimpatizál mégis a felbujtókkal, a támadás kikényszerítőivel a bűnét alapvetően áldozatként elkövető gyilkos helyett.

 

Az egyik legszebb, a soha vissza nem térő, mégis kihagyott alkalmat nosztalgikus szenvedéllyel bemutató novella érzésem szerint Örkény István „Hová siettél?” című írása, melynek hangulatát évtizedekkel később, egy teljesen más történettel, Enyedi Ildikó kapta el a Simon Mágus című filmjében. Még mielőtt bárki vitatkozni kezdene velem, elismerem, hogy az összehasonlítás önkényes, bennem ennek ellenére ugyanaz a keserédes utóíz, fanyarul kellemes lecsengés maradt meg mindkét mű esetében. Örkény apró remeklése még a „Sírató”, ez a pályakezdés fájdalmait felidéző írás, amely nem az egypercesek groteszk humorával szórakoztat, ha szórakoztat egyáltalán, hanem az író karrier esetlegességét, az írói lélek állhatatosságát és sérülékenységét tárja elénk.

 

Ha már szóba került a humor, még ha a fanyarabb fajtából is, feltétlenül érdemes elolvasni Ottlik Géza „Pangásos papillá”-ját is. Ebben a novellában nemcsak arról bizonyosodhatunk meg újra, Ottlik mennyire mesterien kezeli a nyelvet és az irodalmi utalásokat (a cím, mint azt az utószóban Szilágyi Zsófia is megemlíti, Karinthy Utazás a koponyám körül-jét idézi meg), hanem ténylegesen sikerül szembemennie az elvárásokkal, és valódi, voltaképp kettős poénnal lezárnia a történetet. Ha pedig a szerelem másik, női oldalára lennénk kíváncsiak, Kádár Erzsébet „Csók és festék”-e mutatja meg a nő és a művészi lélek egyazonosságát, kételyeit, esendőségét. Valószínűleg a kötetben szereplő írások közül ez a novella a legszemélyesebb, legmélyebben átélt, mondhatni, legvallomásosabb hangvételű. Mindenképp érdemes megismerkedni vele.

 

Nem mintha a külön nem említett kisprózák ne lennének hasonlóképp érdekesek, de ki-ki nyilván a saját ízlése szerint mazsolázgat belőlük, habár nem elvetendő ötlet legalább egyszer végigolvasni a nem kronologikusan, hanem tematikusan rendezett válogatást. Különösebben feldobni valószínűleg senkit sem fog a gyűjtemény, értékeit tekintve viszont csak hasznunkra válhat az ismerkedés a veszteségek e korszakának kiemelkedő novellistáival.

 

Tartalom:

Sarkadi Imre: A szökevény

Mándy Iván: Nyaralás

Kádár Erzsébet: Harminc szőlőskosár

Örkény István: Szédülés

Sarkadi Imre: A házasságközvetítő

Sánta Ferenc: Sokan voltunkű

Szabó István: Torma bácsi

Kamondy László: A párna

Kosztolányi Dezsőné: Annus

Németh László: Cselédek

Sőtér István: Öregség

Jékely Zoltán: Elkésett hócsata

Móricz Zsigmond: Zsók

Móricz Zsigmond: Rég szétfoszlott felhő árnya

Nagy Lajos: Öregfiúk

Tersánszky Józsi Jenő: Fegyelem

Jékely Zoltán: Elintézetlen ügy

Örley István: Barátok

Szabó István: A lázadó

Ottlik Géza: Uszodai tolvaj

Örkény István: Hova siettél?

Örley István: Az első ebéd

Illés Endre: Egy vacsora 1946-ban

Ottlik Géza: Pangásos paplla

Örkény István: Sirató

Németh László: Fakutya

Cs. Szabó László: A zsámoly

Tersánszky Józsi Jenő: Teleki-tér

Mándy Iván: Villám

Kádár Erzsébet: Csók és festék

Déry Tibor: Szerelem

Utószó