Grecsó Krisztián: Megyek utánad
Írta: Hegyi Zoltán Imre | 2014. 08. 04.
Megyek utánad, mondja a címben Grecsó Krisztián – hozzágondolom: az után, akiből lettem. Így jár mind, aki nem bírja majd a saját életét. Így jár mind, akinek nem lehet húzni a saját perceit tovább, mint levedlett kabátot, hátizsákot, kifordult belet, ezért mindig kifelé néz majd. Ösztönös menekülésben önmaga elől, a figyelembe, kifelé. Amíg aztán a valaholban, ahova némi szerencsével mégis megérkezik (hívhatjuk e valahol-t egyfajta szereptelenségnek) el nem indul maga után – visszamenőleg. Megyek utánad, mondja a címben Grecsó Krisztián, vállaltan: ki-kiszólva hozzánk, olvasókhoz: Daru én vagyok. Önrajz, tükör, nem szó szerinti, nyilván, hiszen irodalom is, jó irodalom – épp ezért utánunk is elindul. Amikor olvasom, bennem is elindul valami az egykori önmagam után. Generációs élményazonosságok – vagy épp az eltérő ritmusban is ismerős stációk? Valójában egyik sem. Darut a szerelmei által látjuk. Amikor olvasom, magam is a szerelmeimen át látom. Ez a közös – ha elég bátor vagyok hozzá. Hogy kimondjam én is: mindenki magát szereti legjobban, és nem is szeret mást.
Féltem kézbe venni, de hál’ Istennek a Mellettem elférsz gyönyörűen megtalált hangján mesél. Most úgy látom: Grecsóról fokozatosan lekopik a felesleg, ami például a Pletykaanyut (nekem) modorossá, keresetté tette. Szikárabb, mégis gyönyörűen jelzőzött mondatai lettek. Lekopik róla egyfajta írói babaháj. Mondjuk így: a trükk. Ami marad: átélhető. Utólag, újra. Persze ma tudni valamit, amikor már semmi nincs abból a világból, talán még a házakat is elbontották, vagy építettek melléjük újakat, amikor már senki sem emlékszik arra a fullasztó kis telepre, arra a falura, azokra a kamaszokra, fölösleges dolog. Nem változtat a megtörténten. Valójában azon sem, aki elindul utánad. De mivel reménytelenül rövid részekben lehet élvezni, hogy az ember van, hogy él, ezek a rövid részletek töltik meg kincseikkel az emlékezetet.
Meg a lelkiismeret. Megyek utánad, te nő, életem nője. Kollégiumi szobákba, albérletekbe, idegen ízű városokba. Hét nő, nyolc tételben, mind akar valamit Darutól, ritkán azt, amit ő akarna tőlük. Lili, Eszter, Petra, Gréta, Sára, Adél, Juli. A neveken túl bűn lenne bármit elárulni. Minden kapcsolat megkapja a maga stílusát, az egyben tartott mesélő-hangon belül. Az első szerelem kamaszhangon szól, a tragédia ballada-hangon pendül, az illúziók rabmadár-hangon verődnek a rácsról, a vesztésük az ágy ütemes nyikorgásának csömör-hangja, egészen az őrület kijózanító elhallgatásáig. Hogy lesz valakiből, aki a mesélt pillanatokra vágyott, amikor rendkívülinek érezhette magát, felnőtt, aki már érti: korlátok nélkül szabad. Hiszen az élet felelősség: el lehet rontani. És sokan érezzük úgy: az elrontásaink korlátozta rabmadarakká leszünk csak az idővel. Nem érünk meg, mint a bor, csak természetünk szerint száradunk-pimpósodunk, ki-ki a maga vérmérséklete szerint. Ahogy Daru apja beleszáradt az örökölt sorsba. Ahogy kedvenc regényből regénybe rántott hősöm: Domos pimpósodott a maga megszenvedett gyökértelenségébe. Grecsó könyveinek világa összeér e könyvben. A Megyek utánad a többi könyv után is elindul.
Olvasás közben felismerve ezt, már nehezebben azonosulok – de mégsem válok le az olvasmányról, nem válik előttem egy idegen magán-mitológiájává. Mert egyszer csak megint meglegyint a felismertető. Az ismert állapot fájdalmasan „belülről kitolt” rajza. A párról, akik szertelenül boldogok, amikor megveszik a lakást, és biztosak benne, hogy ez a boldogság örökké tart majd. De a boldogság nem biztos ebben, nem akar örökké tartani. Addig, az első lakásig tart. Az emlékekről, amelyek nem tartanak ki, ez már nem az a világ, ahol az ember a repedéseket is ismerte, tudta, hol lejt a járda, hol terem az édes bónamenta. Amikor az ember már nem ismeri az utcák titkait. Amikor észreveszi: aki után menne, egy idegen.
Akit el kell engedni, kívül és magamban. Írtam: a valaholban, amely a legkevésbé hasonlít a menekülésre. Ahol aki utánad indult, végre utolér. Amikor végre utolérsz valakit. És tudsz. Hiszen csak azt engedheted el, amit tudsz. Ami nem lesz tudottá benned, az zárvány, örökös részed marad – és meghatároz. Odatolakszik a van elé, ha nem vigyázol. Mert a nyolcadik tétel: Juli van. Ez is fontos tudás: csak akkor nézz vissza, hogy mi mindent engedj el, ha van honnan. Ha van ki mellől. Nem tudom, hogy Grecsónak épp van-e ki mellől. De megköszönöm neki ezt is. Ezt a tudást. A könyvvel együtt, amelyik megtanított másképp emlékezni, mint ahogyan eddig csináltam.