Julie James: Az a gyanúm, szerelem

 „… a bor azt jelenti, hogy a nap felelősségteljes részének vége.”

 

Julie Jamesre aztán nem lehet azt mondani, hogy futószalagon gyártaná a regényeket, hiszen nagyjából évente rukkol elő új darabbal, s talán részben ennek köszönhetően, történetei minőséget képviselnek a jelenkori románcok között. Aki az ő könyveit kézbe veszi, bizton számíthat rá, hogy olyan szórakozásban lesz része, ahol nem unalomig ismert klisék, hanem hitelesen ábrázolt, intelligens szereplők vicces dialógusai töltik majd meg a lapokat. Műveivel kapcsolatban roppant találónak érzem az egyik interjúban elhangzott jellemzést, miszerint az írónő stílusa a klasszikus romantikus komédiák hangulatát idézi, azokét a Katharine Hepburn vagy épp Cary Grant főszereplésével készült filmekét, ahol a főhős és hősnő közti pergő, okos szócsaták mulattatták a nézőket. Engem is ez a vonás – a párbeszéd-központúság és a humor elegye – fogott meg, és tett rajongóvá.

 

Magyar nyelven harmadikként, az idei könyvhétre jelent meg a szerző Az a gyanúm, szerelem című kötete, amely bár az FBI-sorozat második tagja, szerencsére önmagában is kitűnően fogyasztható és élvezhető. A háttér újra Chicago, viszont a korábbiaktól eltérően a szereplők közt sehol egy ügyvéd. A főszerepet ezúttal egy, a ’velem-ne-cseszekedj’ zord arckifejezést tökélyre fejlesztő beépített ügynök, és egy rovott múltú ikertestvérrel megáldott, sikeres borkereskedő hölgy kapta, akiket a Szövetségi Nyomozóiroda egyik folyamatban lévő ügye sodor kényszerű közelségbe.

 

„… nyilvánvalóan nem ismeri az anyámat. Ha nem érek haza időben arra a bulira, egy buldózerre lesz szükség, hogy kiásson a mázsányi bűntudat alól, amit anyám vált ki belőlem.”

 

Nick McCall épp egy kimerítő megbízatást zár le, és pár napnyi megérdemelt szabadságára készülődik, amikor főnöke hívatja, hogy megkérje, halassza el pár nappal az elutazását. Habár Nick ösztöne bajt szimatol, hisz az irodában köztudott, hogy nem jelent semmi jót, ha a parancsnok a kávéspoharának tetejét macerája, a rajta lévő papírgyűrű csavargatása pedig egyenesen a zűr szinonimájaként értelmezhető, mégis, némi hezitálás után beleegyezik, hogy tanácsadóként segítsen egy fiatalabb kollégája folyamatban lévő nyomozásában. Egyetlen feltétele, hogy időben érjen New Yorkba anyja hatvanadik születésnapjára. S úgy tűnik, ezzel nem is lesz gond, hiszen a szervezett bűnözési osztály terve viszonylag egyszerű: az éttermeit gyaníthatóan pénzmosásra használó üzletember magánirodájába elektronikus lehallgatókat kell helyezni, hogy elegendő bizonyítékot tudjanak gyűjteni a felszámolni kívánt bűnszervezet ellen. A bökkenőt mindössze az épület komoly biztonsági rendszere jelenti: kijátszhatatlan, ha élesítve van. Ám mivel a közelgő Valentin-napon megrendezésre kerülő jótékonysági rendezvénnyel egybekötött exkluzív bórkóstoló vendégeinek viszonylag szabad bejárása van szinte valamennyi helyiségbe, tökéletes alkalom kínálkozik egy fedett akcióhoz. Már csak a meghívottak listájára kellene felkerülni…

 

„– Mi lesz, ha nemet mondok?

Egy magabiztos mosoly jelent meg a férfi szája szegletében.

– Nem fogsz.”

 

S itt jön a képbe Jordan Rhodes. Egy milliárdos lányaként, no meg mivel ő a város egyik legjobb borkereskedője, állandó résztvevőnek számít az ilyen eseményeken, és mivel egyedülálló, azon sem lepődik meg senki, ha egy ismeretlen partnerrel érkezik – börtönben lévő testvére miatt pedig igen könnyen rávehető az együttműködésre. Ám ahogy az lenni szokott, a valóság fittyet hány a gondos tervezésre: Nick társát leteríti az influenza, így kénytelen ő maga beugrani az álbarát szerepébe. Ráadásul a parti után valaki követni kezdi őket, ezzel lehetetlenné téve, hogy az este végeztével búcsút mondjanak egymásnak Jordannel. Ott ragadnak egymás nyakán egy nem épp mindennapi helyzetbe kényszerülve, amely ellen egy idő után már nem is tiltakoznak annyira…

 

„– Hogy csinálod ezt? Lábujjhegyen eltipegsz annak a határáig, hogy felhúzzál, majd valami aranyos szöveggel kihátrálsz.

Nick vigyorgott.

– Megmondtam, amikor találkoztunk, hogy tudni fogod, ha teszem neked a szépet.”

 

Könnyeden szórakoztató, igényesen megírt történet, ami a lassabb kezdés ellenére igen hamar lecsúszott. Nagyon tetszett, hogy a hihető módon, fokozatosan kibontakozó románc mellett jól megfért a leheletnyi krimi és humor egyaránt, valamint hogy a sörivó Nickkel együtt mi is kaptunk egy kis betekintést a borok világába. Örültem, hogy Ms. James most sem érezte szükségességét, hogy szereplői fölöslegesen sokat tépelődjenek és morfondírozzanak az érzelmeiken; karakterükhöz illően reagáltak arra a felismerésre, hogy vonzódnak egymáshoz, és a nagy rádöbbenés nem fordította ki őket önmagukból. Úgy gondolom, sokaknak örvendetes hír napjaink erotika-dömpingjében, hogy bár ezúttal a hálószobaajtó mögé is elkísérjük a szerelmeseket, azért az írónő nem esik túlzásokba az érzéki pillanatok leírásakor sem.

 

„– Mama… van egy nő.

Csönd.

Nick megnézte, hogy nem szakadt-e meg a vonal.

– Ott vagy még, Mama?

Szipogás.

– Nem sírhatsz máris!”

 

Tudom ugyan, hogy a mellékszereplők csupán a sztori statisztái, mégis, az évek során nálam egyfajta mérce lett abból, melyik szerző mennyire figyel oda az ő részleteikre. Szerencsére itt erre sem igen lehet panasz, talán csak annyi, hogy sajnos a brooklyni olasz mamából mindössze néhány telefonbeszélgetés jutott nekünk. Kárpótlásul viszont kaptunk dögös pasikat – igen, rögtön így, többes számban. A sorozat első kötetében – A hamis partner –  megismert Jack Pallas ügynök felbukkanása kellemes meglepetés volt, s nem egyszerűen azért, mert jó volt vele újra találkozni, hanem mert a közte és Nick közötti baráti rivalizálás újabb poénos beszólásokat és visszavágásokat hozott. A másik, aki mellett nem mehetek el szó nélkül: Jordan öccse, Kyle. A lostos Sawyerre hasonlító, Twitter-terrorista jött, és belopta magát a szívembe, így fölöttébb örülök, hogy a következő rész – About That Night – az ő történetét fogja elmesélni. De tényleg, lehet-e ellenállni egy forróvérű számítógépzseninek, aki azért hekkelte meg a hálózatot, mert a világ odáig züllött, hogy elfogadottá lett az alig 140 karakter hosszúságú, nyilvános szakítás?

 

Egy szó mint száz, élvezet volt olvasni a regényt, ami úgy hiszem, tökéletes kikapcsolódás a jelenkori románcok szerelmeseinek, amit ebben a hőségben ajánlatos behűtött fehér borral fogyasztani, hogy kellően stílszerűek legyünk.