Főkép

Középkorú nők árulják magukat a sötét mellékutcákon a novemberi éjszakában. A fiatal diák nagyobb összeget is hajlandó fizetni Agathénak, hogy az hazakísérje – majd vacsorát főzzön neki, rendet rakjon a tanulóasztalán, megkorholja a lustaságáért, zsörtölődjön vele egy kicsit a televízió előtt, éjszaka pedig mellette legyen, és az ölébe vegye a fejét, amikor a fiú rosszat álmodik. Úgy tűnik, anyákra mostanában nagy a kereslet…

 

Érdekes beszélgetés folyik a vakok könyvtárában. A pedagógusnői követség egyik tagja vitatja, van-e értelme a süketen, vakon és tapintás nélkül született gyerekek életének. Végül is nem lehet beléjük nyúlni, hátha megérzik…

 

A társasház udvarán, a kukák mellé állítva megjelenik egy ósdi, fémtalapzatos állómérleg. Vajon miért kezd el az egész ház méredzkedni, miért kezdi el az egyik szomszéd mindjárt azt is feljegyezni, ki mennyit nyom? S hogyan vezet el mindez ahhoz, hogy Daniel, a házban élő békés átlagember eljut a totális, kétségbeesett agresszióig?

 

Clemens J. Setz huszonkilenc éves, egyetemre járó, komoly, sötét hajú, szemüveges fiatalember volt, amikor 2011-ben megjelent a Szerelem a Mahlsadti Gyermek idején című elbeszéléskötete. Nem az első, hanem már a harmadik könyve volt ez, korábban két regényt publikált. A nemzetközi elismertséget azonban ezek a nem mindennapi cím alatt összegyűjtött és nem mindennapi témájú novellák hozták meg neki: elnyerte ugyanis velük a Lipcsei Könyvvásár díját, s ennek hála, az Európa kiadásában magyarul is megjelentek az elbeszélései. Hogy hogyan alakul a további pályája, korai volna megjósolni, főképp, mert az elmúlt három évben egy újabb regénnyel és egy újabb elbeszélés-gyűjteménnyel jelentkezett. Ez alapján még az sem eldönthető, a kis- vagy a nagypróza vonzza-e inkább. Az azonban bizonyos, hogy kár volna kihagyni annak az utánozhatatlanul groteszk, sőt, néhol egészen abszurd, nagyon modern és szimbolikus, mégis meglehetősen osztrák, sőt, közép-európai világnak a megismerését, amelyben novellái játszódnak.

 

Ebben a világban lehet vitázni egy halottal, műtárggyá válhat még az ember is, s leélhetjük az életünket egy óriáskerék egyik garzonfülkéjében. Előfordulhat afféle örkényi egypercesbe illő esemény, hogy egy szorgos hivatalnoklánynak szárnya nő, ám máshol hosszú és naturalista, sőt, szadista részletekben bővelkedő leírás avat be bennünket abba, mennyire felszabadíthatja egy házaspár szexualitását a válás: olyannyira, hogy felemésztik önmagukat, s talán a világot is maguk körül. Elolvashatjuk Jancsi és Juliska modern szüleinek modern beszélgetését (megnyugtatásul, ennek is az a vége, hogy a feleség meggyőzi a férjet arról, a gyerekeket el kell hagyni – vagy mégsem?), de találni a könyvben elbeszélést arról is, mit tegyünk, ha női holttestet lelünk a házunkban: Markus Kellmer egészen egyedi megoldást talál a problémára.

 

És persze ott van a címadó elbeszélés, amelyről negyven évvel ezelőtt azt írták volna, hogy tökéletes látlelet a fasizmus térhódításáról. Én most is ezt írnám, azzal a megszorítással, hogy erről is szól: bár a Mahlstadti Gyermek pusztán egy hatalmas agyagszobor, egy modern, közösségi alkotás, amely befejezetlen, vagyis ahhoz, hogy elnyerje végleges formáját, a műértő közönség úgy formálhatja, ahogyan csak akarja. De vajon miért kell ütni, verni, csavarokkal kínozni…

 

Ha Clemens J. Setz már legalább hat ilyen könyvet írt volna, bizonyára zseniális írónak neveznék. Én csak ezt az egy gyűjteményét olvastam, így csak azt merem leírni: ez a könyv ingerlően és érthetetlenül zseniális. Érdemes beleolvasni!