Főkép

„Aki gonosz emberek között forgolódik, még ha azzal a szándékkal teszi is ezt, hogy legyőzze őket, az fogékonyabbá válik a gonosz csábítására. A kötelességérzet önfejűséggé fajulhat, aminek hatására az ember hajlamosabbá válhat kivonni magát a törvények alól, magához ragadni a hatalmat és könyörtelenül használni azt. A hatalom a gonosz legfőbb ígérete, lámpásának sötét fénye, mert semmi sem pusztítja jobban a lelket, mint a hatalom adta gőg.”

 

Ha jobban belegondolunk, olykor nagy a csábítás, hogy a könnyebb utat válasszuk az életben, és engedjünk a hatalom csábításának, de legtöbben mégsem tesszük – vagy azért, mert nem adódik lehetőségünk rá, vagy azért, mert ellenkezik az elveinkkel, melyeket szüleink neveltek belénk. De persze az is előfordulhat, hogy amikor válaszút előtt állunk, eszünkbe jutnak mindazok a kínkeservek, amiket a történetek rossz útra tért szereplőinek át kell élnie az idővel biztosan bekövetkező bukás felé vezető úton, és köszönjük, nem kérünk ebből. Akárhogy is, a hatalom sem boldoggá, sem hosszú életűvé nem tesz – legalábbis nem tartósan.

 

Odd Thomas barátunk továbbra sem egy áltagos fiatalember, még ha szeretne is az lenni, így a bonyodalmak sem átlagosak, amik vele vagy a környezetében történnek. Ő az, aki képes még egy bevásárlás során is lövöldözésbe keveredni, ahol jobb híján egy almával kénytelen leteríteni az ellenfelet, akit valamiért rajta kívül senki sem lát. Legfeljebb a böszme kamionját, amivel az országutat járja, és amivel valami nagyon nincs rendben. Vajon lehet egy autó gonosz? Odd nem hiszi, valahogy mégis rossz érzése van, hacsak meglátja azt a járgányt, és akkor a vezetőjéről még nem is beszéltünk. Szerintem, ha én találkoznék egy ilyen fickóval, először tuti csúnyán kivigyorognám, és elgondolkodnék rajta, hogy ráhívjam-e a hátulkötős ruhát osztogató népeket. Persze nagy valószínűséggel inkább jó messzire elkerülném, hacsak nem érzeném ugyanazt vele kapcsolatban, mint Oddie, aki meg van győződve róla, hogy a pasas gyerekeket kíván megégetni, mégpedig rituális keretek között, de legalábbis egy színpadon, közönség előtt, márpedig ezt nem hagyhatja.

 

Nem tudni, hogy alakulnának az események, ha nem jelenne meg az úton az a nagyon fura limuzin a nagyon fura sofőrjével, de megjelenik, és így borítékolható, hogy hihetetlen kalandokban lesz részünk, mire kiderül, hogy ezúttal vajon a jók vagy a gonoszok nyerik-e meg a csatát…

 

„Ebben a korban, amikor gúny tárgya az ártatlanság, mikor az igazságot hevesen tagadják, sőt akár gyűlölik, amikor oly sokan lenézik azt, aki nem ért velük egyet, mikor papok és tanárok zaklatják azokat, akiket védelmezniük kellene, mikor ünneplik a hatalmat és hírnevet, de becsmérlik az igazi törvényt és a szerénységet, milyen tűzfal maradt az emberek és az őket elnyelni készülő erők között?”

 

Bevallom, egyáltalán nem voltam lelkes, amikor elkezdtem olvasni az ifjú, különleges képességekkel rendelkező Odd Thomas kalandjait elmesélő sorozat hatodik kötetét, előjöttek ugyanis a korábbi részekkel kapcsolatos rossz emlékek. Felmerül a kérdés, hogy akkor miért kezdtem bele. Egyszerű: mert kíváncsi voltam. Igaz ugyan, hogy az ötödiket nem én olvastam, de ismerve az előzményeket bíztam abban, hogy így is érteni fogok mindent. Igazam lett. Sőt, nemcsak, hogy mindent értettem, de határozottan jól is szórakoztam. Vajon én változtam meg vagy a történet jobb, mint a többi? Nem tudom, de nem is erőlködöm, hogy rájöjjek, inkább hagyom, hogy szétáradjon bennem a kellemes élmény, és bizakodással töltsön el a következő résszel kapcsolatban… Na jó, egy dolog azért nem hagy nyugodni: ha a könyv címe Másvilág, a szövegben miért szerepel következetesen Másholként a hely? Persze lehet, hogy csak én nem vettem észre valamit…

 

A szerző életrajza