Falcsik Mari: Nőket néző képek

Időnként kezembe akadnak olyan könyvek, amelyekkel nem igazán tudok mit kezdeni – azon kívül persze, hogy élvezem és/vagy hatni hagyom őket. A líráról például azt gondolná az ember, hogy a legszemélyesebb, legbensőségesebb verses megnyilvánulás még olyankor is, amikor valamiféle eszme elfogadására buzdít, nem pedig szerelmi vallomást fogalmaz meg. Falcsik Mari legújabb kötete viszont több ponton rácáfol az elvárásokra, leginkább talán azzal, hogy a médiumok megsokszorozásával elbizonytalanít azt illetően, mit is olvasunk. Annyi ellenben egyértelmű, hogy nem közönséges költeményeket, hanem a szerzőtől többszörösen, azaz több módszerrel is leválasztott és eltávolított alkotásokat. Vagy mégsem, de ez a „mégsem” nem a szó valóban szoros értelmében értendő.

Rögtön a kötet elején gyanúsnak tűnik, hogy „A Pygmalion-klub” címet viselő első költemény a világirodalomból ismert hősnőket idéz és szólaltat meg. Pontosabban az kelt gyanút, hogy e hősnők közül kettő valójában – legalább részben – írói alter ego, nevezetesen Csokonai Lili és Sárbogárdi Jolán, a magyar posztmodern két kiemelkedő fiktív alakja. Ráadásul akinek ez nem lenne egyértelmű – vagy egyáltalán nem tűnne fel –, az előtt mindent tisztáz a pirossal szedett, láb-, vagyis azonnalivégjegyzet-szerű magyarázat, ami a versben megjelenő személyek azonosságát tisztázza, rövid élettörténetüket mondja el. És a szavakat a témát asszociatív módon feldolgozó montázs illusztrálja, amely megint újabb gondolattársításokat indít el.

Gyakorlatilag ugyanezt a sémát viszi végig az egész kötet, ám immár többségében teljességgel a szerző kitalált személyiségek képzeletbeli verseivel és életútjainak leírásával. Aki csupán belelapoz a kötetbe, azt hiheti, hogy fordításokból és összegyűjtött költeményekből áll a könyv, ám számtalan egyértelmű utalást találni arra, hogy az adott személy a leírt módon nem létezhetett. A legszembeszökőbb példák közé tartozik Carmina Tongolele, akinek „Tomboló kert” című, 1949-ből származó költeménye az alcím szerint Tom Waits 1983-as számának, a „Swordfishtrombone”-nak a dallamára született. Efféle anakronizmus még Vagányi Csajka XXXI. századi stanzáinak sora, vagy a sokkal finomabb célzás Árki Janka szecessziós stílusára Arany János korában. Ám abba is érdemes belegondolni, hogyan olvashatja bárki is Kemenesháthy Georgina soha ki nem adott, tűzre vetett – tehát végleg megsemmisült – költeményét. És maguk a bizonyos értelemben beszélő nevek is érezhetően a valóságtól elrugaszkodott kitalációk.

Az elszemélytelenítés és a világ több vidékét idéző, különféle életkorú és műveltségű szerzők elképzelt stílusának briliáns megalkotása sokkal több puszta játszadozásnál. Fájdalmas, kemény sorsok bontakoznak ki előttünk, a versek témája fokozatosan egyre szabadabban bánik az erotikával, a nemiséggel – és valahol mélyen a gender kérdésével, vagyis nem hiányzik belőlük némi feminista élű társadalomkritika sem. Tabukat sérteni ma már persze nehéz, gyerekek kezébe mégsem adnám a kötetet, és még a gimnazistákkal is vigyázni kellene, mert nem biztos, hogy a pajzán, vagy épp igencsak szókimondó rímes sorokból és a nem egyszer a meztelenséget a maga – ha nem is teljes és stilizálatlan – valójában mutató képekből nem biztos, hogy többet le tudnak szűrni a közönséges szexualitásra való utalásoknál. Miközben pedig a szövegek, különösen háromtagú egységükben nézve és mind együtt tekintve valami elemi igazsággal vagy igazságtalansággal szembesítik az érzékenyebb olvasót.

Azt nem merném mondani, hogy gyönyörködtetett a kötet. A maga módján persze szórakoztatott briliáns megoldásaival, az élmény egészét mégis inkább egy erőteljes gyomorszájon vágáshoz hasonlítanám. Talán csak azért, mert férfi vagyok. Vagy épp ellenkezőleg, lehet, hogy sikerült beleéreznem valamibe, ami nagyon nem azonos velem. Nem tudhatom – valóban nem tudok mit kezdeni a könyvvel, ugyanakkor mindenképp csak ajánlani tudom mindazoknak, akik még úgy gondolkodnak, hogy a művészetnek időnként többet kellene adnia kifinomult szórakoztatásnál. És akik nem félnek kérdésekkel szembesülni kinyilatkoztatások helyett.