Főkép

A verselemzés az irodalomoktatás egyik legködösebb része. Örökké sajnáltam, hogy nem tudom élvezni a balsorsú költeményeket, hisz azon töröm a fejem – egyre reménytelenebbül –, milyen szerelmi bánat vagy más kórság emésztette szegény költőt. A szavak varázsa lassan elsuhant mellettem, majd eltelt tíz év, mire újra felfedeztem magamnak bűvöletüket.

 

Ez az új rovat nem kevesebbet szeretne elérni, mint hogy közelebb hozza a méltatlanul hanyagolt verseket. Klasszikusok közül válogattunk, olyanok közül, amiket az iskolából, gyermekkorunkból ismerhetünk, és amikhez bizonyára kapcsolódik néhány emlék.

 

Heti választottunk Wiliam Blake "Tigris" című verse. Blake költészete már nem a felvilágosodás jegyeit viseli magán, hanem szentimentalista vonásokat mutat. Költészetét az angol romantika egyik legjelentősebb előzményeként tartják számon.

 

Az erő dicsérete ez, a természet vad és fékezhetetlen erejéé. Tudjuk, egy világ működéséhez sokféle teremtményre van szükség, de vajon milyen kalandvágyó, örült és mégis zseniális elme teremette meg egyszerre a vadászt és a vadat? Egy igazán körültekintő. A vad szépséget csak csodálni képes az ember, aki csak szánja a bárányt, s közben nem veszi észre: ő sem más, itt és most ő mindkettő.

 

William Blake: Tigris

 

Tigris, tigris, csóvafény
Éjszakáknak erdején,
Mily kéz adta teneked
Szörnyü és szép termeted?

 

Mily mélyben, ég-tájakon
Izzott a szemed vakon?
Volt tüzét felkapni vész?
Volt-e megragadni kéz?

 

Szived izmait mi csel
És mi váll csavarta fel?
És mikor vert, volt erő,
Kéz-láb, dacra vakmerő?

 

Volt pöröly? és lánc-e, több?
Mily kohón forrt a velőd?
Volt üllő? volt vad kapocs,
Gyilkos présével dacos?

 

Hogy a csillagfény kigyult
S az ég nedves könnye hullt,
Rád mosolygott Alkotód?
Ki bárányt is alkotott?

 

Tigris, tigris, csóvafény
Éjszakáknak erdején,
Mily kéz adta teneked
Szörnyü és szép termeted?

 

(Kosztolányi Dezső fordítása)