Punnany Massif: Fel #1 (CD)

Nem is tudom, hogy van-e a hazai könnyűzenei színtéren még egy olyan együttes, mint a Punnany Massif. Nem elég ugyanis, hogy döbbenetesen gyorsan lettek váratlanul népszerűek, és egyszerre sikerült meghódítaniuk mind a hip-hop „klasszikus” közönségét, mind a korábban a műfajhoz kevés lelkesedést érző zenerajongókat, de ráadásul mindezt tulajdonképpen jó zenével teszik. Ami azért, valljuk be, meglehetősen szokatlan manapság. Egyelőre én is csak elméleteket tudok felállítani arról, hogy mi jött be ennyire jól a pécsi származású srácoknak, mit tudnak, hogy hirtelen ennyire sikeressé váltak – merthogy valójában fogalmam sincs. Abban viszont egészen biztos vagyok, hogy a legújabb lemezük nemcsak hogy egészen remek lett, de egy újabb állomást is jelent a még nagyobb sikerek felé vezető úton.

 

Az persze már közel sem olyan egyszerű, hogy konkrétumokat is mondjak az albumról. Egy tripla EP-t terveztek ugyanis a zenészek, három kislemezt, amelyek a címen kívül valószínűleg más kapcsolatban is lesznek egymással, s ennek a trilógiának az első része került egyelőre nyilvánosságra. Hogy tulajdonképpen a nyolc fájl hány dalt is jelent, az már erősen kérdéses: egyrészt ugye szerepel a korongon két verzióban is a régebb óta ismert „Szabadon (Na-Na-Na)”, másrészt pedig az „Engedd el”-nek még prológusa is van (viszont az szervesen hozzátartozik a dalhoz). De ez talán mindegy is, elég, ha annyit mondok, nincs rossz szám, mindegyik különleges és egyedi valamilyen indoknál fogva.

 

Kezdve rögtön a „Láttam már szebbet”-tel, ami ráadásul egy Márai-idézettel nyit, csak hogy kellően meglepjen már az első másodpercekben. Viszont legalább biztatóan előrevetíti, hogy a négy további percben mire is számítsunk: ügyesen előadott, okos, de még épp nem giccses és feleslegesen szentimentális hazaszeretetre, egy kis hangulatos, mosolygós patriotizmusra, ami nem gondol túl sokat magáról, s amiben olyan sorok röpködnek, minthogy „Halászlevű folyók, pörkölt fellegek / Palacsinta bárok kapják álmomban a szerepet!” vagy „Ahogy kommunizmusból váltott át a tragikomikumunk / Cserélgetjük a kormányt a Trabi kombinkon.”. A folytatásban a Sziget himnuszává vált „Szabadon (Na-Na-Na)” következik, ami az „Élvezd” mellett talán a legismertebb száma az együttesnek, noha nem érdemtelenül: tökéletesen egyensúlyozik a dallamos rap és a „szövegdús” pop között, nagyszerű stílusa és barátságos, szeretnivaló mondandója pedig olyan egységet alkot, ami ha egyszer befészkelte magát a füledbe, nem biztos, hogy valaha is kimászik onnan.

 

 

Nem mintha ez nem lenne igaz nagyjából bármelyik számra a lemezről: egészen zavarba ejtő volt felfedezni, hogy az „ABC” reggeli hallgatása után napközben végig az „A-B-A-B-C / Ezt előbb tanuld meg, mint hogy hol a lányvécé” sort dúdolászom. Pedig a gyakran érthetetlenségig sorakozó alliterációktól függetlenül nem különösebben kiemelkedő dal – viszont utána az „Árnyék” következik, ami bár témájával nem sok újdonságot mutat (út- és énkeresés), a trombitával, illetve a különböző zenei megoldásokkal mégis kellemesen izgalmasra sikerült. Ha már hangszerek: a folytatásban a „Nem csak egyedül” a társadalomkritika („Annyi humor van benned, mint amennyi ész”, „Bezzeg a dzsuva nem zavar, csak legyen rendben a haj / Kondi, szoli, műköröm, mely ápol és eltakar.”) mellett zeneileg is erősít, a magyar népdalos hangzás sosem állt távol a Punnany-tól, ezúttal is kifejezetten pozitív a végeredmény.

 

A zárás felé haladva először az „Engedd el” prológusa kerül elő, majd végül a négyperces „rendes” szám is, hogy ketten együtt kiadják a Fel legjobb dalát. Ez pedig nem csupán a szövegnek köszönhető (pedig ott is olyan sorokkal találkozunk, hogy „Nem maradhatok az, aki örökké vakon él. / Ezért űzve futok el, menekülök rég, / de ameddig élek, küzdök, hogy hinni tudok még.”), hanem mert úgy tud jókedvű és pozitív (sőt, optimista) maradni, hogy közben nem tagadja le az élet kevésbé habos oldalát sem. Mert bizony hajlamosak vagyunk néha engedni a bánatnak, a szomorúságnak (vagy XXI. századiul: a depressziónak), s szükségünk van ilyen megerősítésekre, hogy az élet lehet szép és boldog is. Jó, ha néha emlékeztetnek rá.

 

 

Márpedig a Punnany Massif ennél többet nem is vállal, cserébe viszont hibátlanul teljesíti. Vidám dalokat adnak nekünk, amiktől akkor is jobb kedvünk lesz, akkor is vágyakozunk valami könnyed szépség, valami kellemes öröm után, ha egyébként csak a szürkeséget és a szomorúságot látjuk meg a mindennapokban. Nem fogják megújítani a magyar könnyűzenét, érezhetően egyre inkább haladnak a nagy tömegek felé – mégis, mindezt muszáj pozitívumként elkönyvelnem, hiszen így lesz ilyen rendkívül stílusos és szórakoztató az, amit a srácok csinálnak. A Fel talán kicsit dallamosabb az elődeinél (ami amúgy az én rapre kevésbé fogékony fülemnek kifejezetten jól esik), miközben megmaradt a zenei igényesség, az önmagukat még épp a megfelelő mértékben komolyan vevő szövegek, s persze az utánozhatatlan, fülbemászó hangulat, amitől olyan szerethetőek az albumaik. Elvégre „Minket egy, ami vezérel, hogy egyező hévvel / Legyünk egy a zenével, nem számít, ki mit érvel”.

 

Az együttes tagjai:

Felcser Máté (Rendben Man) – zene, szöveg

Farkas Roland (Wolfie) – szöveg

Piszkár Bálint (R-nold) – dj

Meszes Balázs (Meszi) – vokál

dr. Iványi Szabolcs – gitár, vokál

Bolbach „Deepy” Gábor – billentyű

Lipics Gergő – hegedű

Szekeres „Szeki” Norbert – trombita

Kerekes Kornél – nagybőgő

Czimerman „Czimi” Csaba – dob

 

A lemezen elhangzó számok listája:

1. Láttam Már Szebbet

2. Szabadon (Na-Na-Na)

3. ABC

4. Árnyék

5. Nem Csak Egyedül

6. Engedd El – Prológ

7. Engedd El

8. Szabadon (Na-Na-Na) – Radio Edit

 

Diszkográfia:

Körkorkép (2006)

Shen Kick (2010)

Telik (kislemez, 2010)

Sun Kick EP (2011)

Fel #1 (2013)