Főkép

Lisa Kleypas neve eddig főként a történelmi románcok kedvelői számára csenghetett ismerősen, ám ezzel a regénnyel végre másik oldaláról is bemutatkozhatott a magyar olvasóknak, hiszen a Karácsonyéj a Péntek kikötőben a szerzőnő egyik kortárs romantikus sorozatának nyitó kötete. 2012-ben a Hallmark Karácsony Holly-val címmel televízió képernyőre adaptálta a történetet, ám szinkronos változatát egyelőre csak a hazai mozicsatorna tűzte műsorára.

 

„Kedves Mikulás!

Idén csak egy dolgot kérek. Egy anyut.”

 

A Nolan szülők házassága valóságos csatamező volt gyermekeiknek, akik hamar megtanulták, hogy saját útjukat kell járniuk, így sosem álltak igazán közel egymáshoz. Azonban minden egy csapásra megváltozik, amikor Victoria, az egyetlen lány életét veszti egy autóbalesetben. Hat éves lánya Markra, a legidősebb testvér gondjaira marad, aki viszont semmilyen tekintetben nincs felkészülve a szülői szerepre. Így történhet meg, hogy öccse, Sam, felújítás alatt lévő házában köt ki Holly-val, ahol hamarosan a harmadik fivér, Alex is feltűnik, hogy ott segítsen, ahol csak tud. Bár a három férfi nagyon igyekszik, hogy unokahúguk élete a lehető legteljesebb legyen, a kislány hat hónapja tartó makacs némaságával szemben tehetetlennek bizonyulnak. Mark legnagyobb meglepetésére a kisváros újonnan nyílt, elbűvölő játékboltjában találják meg azt, akire Holly-nak és neki szüksége van a boldogsághoz.

 

Tisztában vagyok vele, hogy az írónő tudja, hogyan alkosson olyan szereplőket, akik megérintik a szívünket, és olyan történetet, amibe az embernek jól esik beburkolóznia, akár egy puha, meleg takaróba. Épp ezért kissé rossz néven veszem tőle, hogy ezúttal ennyire szűkösen mérte a szavait – legyünk őszinték, többi munkájához viszonyítva ez a könyv bizony nagyon szerény lapszámmal dicsekedhet, holott több hónapnyi eseményt ölel fel. Hiába hordozza egy hosszabb lélegzetű regény ígéretét, inkább novellának érződik, így bár élveztem az olvasást, maradt bennem hiányérzet. Néhol szívesen vettem volna alaposabb kibontást és nagyobb mélységet. Való igaz, a helyszínül szolgáló San Juan-szigetet a csodás leírásokon keresztül megismerhettük, viszont lakóit szinte egyáltalán nem. Ezt különösen fájlaltam, mert így az általam annyira szeretett kisvárosi hangulat nyomát sem leltem. Viszont értékeltem, hogy a szerző mennyire realista módon festette elénk a diszfunkcionális családot, de örültem volna, ha arról is kapok legalább apróbb részleteket, Mark hogyan alkalmazkodott az apasághoz, illetve a fivéreket hogyan hozta és kovácsolta össze közös gyászuk.

 

„- Fogalmam sincs, miért történt. Biztosan a bor volt az oka.

- Nem is boroztunk. Sam borozott.

Maggie arcbőre égni kezdett.

- Mindegy, az a lényeg, hogy elszaladt velünk a ló. Nyilván a holdfény miatt.

- Töksötét volt.

- Meg a késő éjszaka. Éjfélre járt…

- Tíz óra volt.”

 

Szerencsére azért bőven akadt olyan is, aminek mindenféle ’de’ kiegészítés nélkül tudtam örülni. Imádtam például Mark kávék iránti szenvedélyét, Maggie játékosságát és hinni akarását, Sam Esőárnyék nevű szőlészete közepén trónoló karakteres házát, és természetesen teljesen meghódított az igazi személyiséggel bíró kutyus. Mark és Maggie első csókját követő másnapi zavart beszélgetésük jelenetén pedig egyenesen hangosan kacarásztam. Az is nagyon tetszett, hogy Mark korábbi barátnője nem holmi boszorkaként lett bemutatva, csupán érezhető volt, hogy annyira eltér kettejük értékrendje, hogy szakításuk mindössze idő kérdése volt. Biztosan keresni fogom a folytatásokat is, mert megkedveltem a jövendő főhősöket, a két ifjabb Nolan fivért: Samben az fogott meg, hogy bár játssza a morcos remetét, voltaképp vidám fickó, akinek vajból van a szíve; Alexre pedig azért vagyok kíváncsi, mert ugyan ott van, és segít, a lelke messze jár, ráadásul olyan szomorúság és keserűség árad belőle, hogy alig várom, hogy meggyógyítsa valaki.

 

Mint említettem, a regény alapján tévéfilm is készült, s mivel szenvedélyes rajongója vagyok a feldolgozásoknak, képtelen voltam ellenállni, amikor megláttam a műsorújságban. Persze tisztában vagyok azzal, hogy ami működik egy könyv lapjain, az nem feltétlen kivitelezhető a filmvásznon, vagy esetleg nem keltené ugyanazt a hatást, így a forgatókönyvírók gyakorta belenyúlnak az ismerős történetekbe, mégsem tudtam minden módosítással megbékélni. Míg érthetőnek találtam, hogy eltűntették a Sam háza körüli szőlőtőkéket, vagy, hogy Maggie-t özvegyből oltárnál faképnél hagyott menyasszonnyá változtatták, és a válófélben lévő, kissé depresszív Alexből ösztöndíjra vadászó tudós palánta lett, addig a legmegértőbb hozzáállás mellet is rejtély számomra, vajon Samet miért keresztelték át Scottra, miért írták át Markot legidősebb fivérből a legifjabbá, és hogy a buldogot miért kellett basset houndra cserélni. Ám ettől a kis dohogástól eltekintve nem bántam meg a filmre szánt másfél órát sem.

 

Igaz, az ünnepek már véget értek, de aki szeretné kicsit újra átélni a karácsony körüli hangulatot, nyugodtan lapozza fel a regényt, vagy üljön le a megfilmesített változat elé. Ez a kedves kis történet kellemes, édesen romantikus, helyenként megható, igazi nőies szórakozást fog nyújtani. Legfőképpen azok figyelmébe ajánlom, akik szerették Nora Roberts Chesapeake Bay trilógiáját.