Főkép

Mindenhol azt olvasom, hogy Charles Bukowski eléggé megosztó író volt. Gondolom, ez igaz lehet. Gondolom, ha valakinek ellenére van a gondolat, hogy a részeges, trágár, nagypofájú, cinikus, melankóliára hajló, tehetséges-semmirekellő haverja szövegelését és nyers kocsmafilozófiáját hallgassa (vagy nincsenek ilyen haverjai, és nem is szeretné, ha lennének), akkor annak Bukowski sem fog bejönni. Mert Bukowski ilyen – keresetlenül őszinte, kimondja, ami eszébe jut, és semmitől nem jön zavarba. Nem magyaráz és nem cicomáz semmit, de erre nincs is szükség, mert amit mond, az teljesen természetes, magától értetődő és ismerős.

 

Az író témái egyébként nem túl változatosak: főleg a piáról ír, a nőkről, az írásról, és néha a lóversenyről. Na meg arról, hogy mi ez az érthetetlen, néha elviselhetetlen szar, amiben mindannyian benne vagyunk, s amit jobb híján életnek nevezünk. Nem tudom, Bukowski egzisztencialista volt-e, de az biztos, hogy félelmetesen pontosan leírja, hogy milyen érzés lehet (néha) embernek lenni és életben lenni. Az „Egy alkesz a mellettem lévő bárszéken” című versben például ezt írja:

 

„például, amikor belépek egy liftbe és

becsukódik az ajtó, és utána

5 vagy 6

példánnyal össze vagyok zárva

a saját fajtámból

úgy érzem, hogy minden

jóvátehetetlen, és hogy

az őrület fullasztó

csapdájába estem – egy unalmas,

elviselhetetlen őrületbe.”

 

De nem kell mindent komolyan venni, mert Bukowski szeretett ironizálni is – magán, másokon, az életen. A „Magányos az ember a csúcson” című novella egyik szereplője például azt mondja: „Néha úgy érzem, mintha egyes-egyedül lennék ezen a világon. Néha pedig tudom, hogy így van.” Hát nem szomorú ez? A kontextusból kiragadva talán igen, de a novellát végigolvasva kiderül, hogy miért van oly egyes-egyedül a történet főszereplője – s azon csak röhögni lehet. Kínunkban röhögünk, persze, de még az is jobb, mint az örökös búvalbéleltség.

 

Az biztos, hogy a kötet valóban vegyes felvágott: van benne minden. Versek és novellák; túláradó önbizalom és csendes kétségbeesés; humor és filozófia; mindennapi mocsok és csöppet sem mindennapi, különös szépség.