Főkép

Mikor néhány hónapja böngésztem a várható könyvmegjelenéseket, egy gyűjteményes köteten akadt meg a szemem; egészen pontosan Páskándi Géza válogatott művein. Abban biztos voltam, hogy a nevet már hallottam, de abban a pillanatban egész egyszerűen nem tudtam hová tenni. Még azt sem tudtam megsaccolni, hogy mit írt, milyen műfajban alkotott, mindössze annyi rémlett, hogy valamikor a huszadik század második felében élhetett. Ez nem is hagyott nyugodni – először rákerestem az interneten, majd miután az olvasottak meghozták a kedvemet, a könyv(ek)et (ugyanis ez a válogatás két kötetbe törve került forgalomba) is beszereztem, s rövidesen el is olvastam.

 

Mivel gyanítom, hogy szép számmal vannak az országban még hozzám hasonlók, akik a névvel már találkoztak, de szinte semmit sem tudnak a szerzőről, álljon itt néhány életrajzi adat: Páskándi Géza tavalyhoz képest nyolcvan éve, egész pontosan 1933-ban született az erdélyi Szatmárhegyen, majd fiatalon hat évnyi börtönre ítélték különböző államellenes összeesküvések (állam- és közrend elleni izgatás) vádjával, ami miatt a híres-hírhedt duna-deltai kényszermunkatelepre került. A ’60-as évekbeli szabadulása után többek között raktárosként dolgozott Bukarestben, majd 1974-től haláláig Magyarországon élt és alkotott – gyakorlatilag az összes létező műfajban. Írt többek között verseket, novellákat, humoreszkeket, filmforgatókönyveket, hangjátékokat, kisregényeket, drámákat, gyerekkönyveket, esszéket és tanulmányokat is.

 

Az első kötet tartalmaz több hosszabb-rövidebb novellát és négy tanulmányt is. Bár mint megtudtam, Páskándit főképp drámaíróként tisztelik, be kell vallanom, nekem ezek a novellák és elbeszélések tetszettek a legjobban. Ha egy szóval kellene jellemeznem őket, elsősorban azt mondhatnám, hogy abszurdak. A legtöbbjük tartalma vagy témája miatt sötét hangulatú kellene, hogy legyen, de mindig akad valami nem várt fordulat vagy esemény, ami teljesen kizökkenti az olvasót, és ebből a nem várt fénytörésből visszatekintve minden másképp hat, mint amit a téma alapján előzetesen várnánk (nálam legalábbis így volt). Az Európa térképe hősei például gyerekek, akik unalmukban leteperik egy kövérebb társukat, és a hasára Európa térképét rajzolják, ám amikor lebuknak, nem ezért jár a nyakleves, hanem azért, mert a térkép hibás.

 

Vagy a Táncos című írás munkatáborának foglyai minden nap figyelik az egyik őr gyönyörű feleségét, róla álmodoznak nap, mint nap, és hogy hecceljék az őrt, ezt közlik is vele – erre ő, ahogy várható, agyba-főbe veri őket. Néhány nap múlva azonban közli a rabokkal, hogy nem bánja, figyeljék csak és álmodjanak vele, ha nekik az jól esik – ezután viszont már az álmodozás sem olyan édes. Talán a legismertebb darab a Weisskopf úr, hány óra? című (ebből filmet is rendezett Bacsó Péter a ’80-as években), amiben a koncentrációs tábor egyik rabját hihetetlenül abszurd módon, éppen a halála menti meg attól, hogy végső vereséget és szörnyű megaláztatást szenvedjen el látomásában, nem mástól, mint magától Adolf Hitlertől. És így tovább, és így tovább. Minden novella egy-egy kis mestermű. Azt hiszem, nagyon mást nem is kell írnom, aki fogékony az ilyesmire, az már minden bizonnyal kedvet kapott  az elolvasásukhoz.

 

A második kötet négy jelentősebb drámát tartalmaz, ezek pedig: Az eb olykor emeli a lábát, a Vendégség, a Lélekharang és a László szent király. Páskándi drámáit két nagyobb csoportba szokták osztani: történelmi, illetve a szerző saját megfogalmazása szerint abszurdoid drámákra. Ezek közül a Vendégség lett a kedvencem, amelynek jellegzetesen istenkereső központi alakja Dávid Ferenc unitárius püspök, aki csapdahelyzetbe került, ugyanis az uralkodó parancsa értelmében nem terjeszkedhet az egyháza, semmin sem változtathat, rég megkövült dogmák mentén kellene élnie, amibe ő képtelen beletörődni. Az ellenfele Blandrata György, aki aggódik az egyház sorsa miatt, és meg akarja akadályozni, hogy Dávid meggondolatlansága miatt valami visszafordíthatatlan baj történjen, így megbízza az olasz Socinót, hogy kémkedjen a püspök után, és szerezzen bizonyítékokat a pap bűnösségéről. A dolog szépséghibája, hogy Dávid püspök tud a dologról és a fejébe veszi, hogy rejtett, lelki eszközökkel jobb belátásra bírja a taljánt. Hogy végül sikerül-e, mindenki járjon utána.

 

A M-érték Kiadó fontos könyvet jelentetett meg, amivel, ha minden jól megy, ráirányíthatja a figyelmet egy mára már csaknem elfeledett irodalmi polihisztorra, akinek művei, ahogy figyeltem, néhányszáz forintos áron szinte bármelyik antikváriumban beszerezhetőek. Akik érdeklődnek az abszurd(oid) drámák vagy novellák iránt, akik pótolni akarják esetleges hiányosságaikat a Páskándi életműben (akárcsak én), vagy akik esetleg kedvet kaptak az ajánló után, remélem, hogy tesznek egy próbát az erdélyi íróval; minden bizonnyal nem fogják megbánni.