Főkép

Számos romantikus komponistát ismerek, akiknek műveit áthatja egyfajta népi zenékre jellemző mesterkéletlenség, kitörő energia és határtalan életigenlés, Dvořák kifogyhatatlan invenciójú dallamait azonban aligha lehetne felülmúlni, és ez mindenekelőtt pályájának korábbi szakaszait jellemzi, beleértve az úgynevezett szláv korszakot is, amikor a csehekkel rokon népek dallamkincsét használta fel saját műveiben. Igazán egyedivé mégis az teszi e darabokat, hogy szerzőjük sosem ódzkodott a könnyedebb, általában táncos műfajoktól, miközben a vidéki táj atmoszférája és a népies szilajság nem holmi manírként került be a műveibe, hanem a saját élettapasztalat révén, az eredetileg apja szakmáját továbbvinni hivatott – tehát mészárosinasnak tanuló – Dvořák ugyanis nem egyszerűen egy kis faluból származott, hanem akár a lakodalmakon talpalávalót húzó szalonzenekarokba is beállt. Az albumra felkerült művek azonban – ám ez, úgy hiszem, igaz Dvořák szinte minden nagyzenekart alkalmazó alkotására – az ellenállhatatlanul szép dallamok és a sűrű szövésű, abszolút magabiztossággal felépített hangzáskép, valamint a kontrasztok mesteri alkalmazása miatt olyannyira kiemelkedőek.

 

Más romantikus szerzők esetében talán unalmasak hatnának az olyan, ritmikailag száraz, szigorú monotóniával menetelő akkordok, mint amilyeneket a parányit monarchiabeli hangulatot árasztó, opus 11-es Románcban hallhatunk, de közben a dallamlelemény mesésen lenyűgözővé és áradóan melodikussá teszi az összhangzatfűzéseket. A hegedűverseny harmadik tétele pedig egyenesen az újítás és a tradíció vegyítésének felülmúlhatatlan példája: az első hallásra számtalan meglepetéssel szolgáló, egymással ellentétes ritmusok mellett a cseh furiant és a dumka egymás mellé helyezésével Dvořák úgy használja a tágabban értelmezett rondóformát, hogy azzal gyakorlatilag meghatványozza a szembeállításokkal elért könnyed és fölényes játékosság hatását. Ehhez hasonlót leginkább Mozart nagy műveiben hallhatunk, vagy elvétve olyan romantikus zeneszerzőknél, mint Mendelssohn, Schumann vagy Elgar.

 

Ugyanilyen invencióban gazdag a Mazurek, melynek sodró lendülete azokat is táncra perdítené, akik maguktól amúgy sosem merészkednének, mondjuk, lakodalmak közelébe. Ugyanakkor erre nyilván nem nyílhat lehetőség, hiszen a rövid kompozíció eleve koncertdarab, hangversenyeken pedig a közönség tagjai legfeljebb ütemes tapssal fejezhetik ki a tetszésüket. És ha már a tapsnál tartunk, a Gesz-úr humoreszket mintha eleve ráadásnak írta volna meg Dvořák, a nyúlfarknyi mű oly erőteljesen a hatáskeltésre épül. Köztudott, hogy a zenei keret ugrabugra motívumai között elhangzó fő témát a Niagara-vízesés, a természet e csodájának látványa ihlette Dvořák amerikai tartózkodása idején, a felhőtlen vidámság és a magasztosság efféle zökkenőmentes kontrasztba állítása mégsem mindennapi teljesítmény.

 

Anne-Sophie Mutter fölöttébb sokáig várt Dvořák hegedűversenyének lemezre rögzítésével, az eredmény azonban ettől talán még élvezetesebb. Játéka érett és ihletett, az édesbús hangulatoktól a kifinomultságon át a féktelenül szenvedélyes, rekedtesen durva hangzásokig az érzelmek széles palettáján mozog – természetesen tévedhetetlen művészi érzékkel megvalósítva bármit, amit elérni, sugalmazni akar. Mindezt pedig a hozzá hasonlóan érzékeny és markáns felfogású Manfred Honeck dirigálta Berlini Filharmonikusokkal olyan kivételes összhangban teszi, hogy interpretációjuk rögtön a concerto és a lemezen szereplő többi darab zsinórmértéknek tekinthető felvételei közé emelkedett. Ennél elementárisabb erejű és felszabadultabban szép zenét és ennél hitelesebb értelmezést igencsak ritkán hallani, és már önmagában ezért ajánlhatom az albumot a zenekedvelők egészen széles spektrumának – azoktól, akik mindössze belekóstolni szeretnének a komolyabb műfajokba, egészen a vájt fülű zenei ínyencekig bárkinek, akik elsőrangú és igényes szórakozásra vágynak.

 

Előadók:

Anne-Sophie Mutter – hegedű

 

Berliner Philharmoniker

Manfred Honeck – karmester

 

Ayami Ikeba – zongora (6)

 

A lemezen elhangzó művek listája:

1-3. Concerto for violin and orchestra in A minor, op. 53.

4. Romance for violin and orchestra in F minor, op. 11

5. Mazurek for violin and orchestra in E minor, op. 49

6. Humoresque in G flat major, op. 101 no. 7 (arr. Fritz Kreisler)