Christa Wolf: Angyalok városa, avagy Dr. Freud köpenye

Két éve, 2011 végén hunyt el az egyik utolsó nagy NDK-beli író, Christa Wolf. A neve itthon is elég ismert, könyvei többségét kiadták, többek között a főművének tartott Kasszandrát, a Visszaperelt emlékezetet vagy a Ki volt Christa T.?-t. Idén, a Kalligram Kiadónál jelent meg utolsó jelentősebb regénye, az Angyalok városa, avagy Dr. Freud köpenye. Eme utolsó mű egy szokásos frázissal kezdődik, miszerint a műben szereplő összes alak a képzelet szüleménye, ami azért is érdekes, mert a könyv elbeszélője egyértelműen maga az írónő, és az események is pontosan nyomon követhetők.

A könyv vázát a szerző 1992-es Los Angeles-beli ösztöndíjas meghívása adja, ami pont kapóra jött neki, ugyanis ekkoriban derült ki az addig köztiszteletben álló Wolfról, hogy az ötvenes-hatvanas években a hírhedt kelet-német titkosszolgálat, a Stasi besúgója volt; igaz, állítólag csak pozitívumokat írt a megfigyelt személyekkel kapcsolatban. A kirobbant botránnyal nem tudott mit kezdeni, és elég cinikus módon azt állította, hogy már el is feledkezett életének erről az epizódjáról, így érthető, hogy elég zaklatott lelkiállapotban érkezett Amerikába, ráadásul igazi ismerősei, barátai nem éltek ott, és az angol nyelvet sem beszélte túl jól.

Wolf érdeklődve, hitetlenkedve, meglepődve figyelte a sajátjától gyökeresen eltérő kultúrát és életfelfogást, nap mint nap szembesült valami újjal és meghökkentővel, miközben zajlottak a ’90-es évek elejének történelmi eseményei, úgy mint idősebb George Bush kormányzásának vége, majd Clinton választási győzelme, vagy a hírhedt los angeles-i zavargások, amelyek amiatt törtek ki, mert négy rendőr megverte a büntetett előéletű, ittasan vezető fekete Rodney Kinget, aki nem akart megállni az őt igazoltatni szándékozóknak, ám az esetről készült videó ellenére mindannyiukat felmentették. A könyv ezen aspektusa azért lehet érdekes, mert tipikusan európai szemmel mutatja be az amerikai kultúra és felfogás előnyeit és hátrányait egyaránt. Ezzel kapcsolatban az írónő felhasználta ekkor keletkezett jegyzeteinek zömét is.

Christa Wolf ezen kívül találkozott számos itt élő némettel, akiknek egy része zsidó származása miatt menekült el még a világháború kitörése elől, azonban sokan a szovjet megszállás és a kommunista-szocialista diktatúra miatt voltak kénytelenek disszidálni. Az ő történeteiken kívül megismerhetjük még szintén emigráns, a ’90-es években már nem élő híres német művészek (Thomas Mann vagy Bertolt Brecht) sorsát is. A szerző több itt dolgozó ember életébe bepillanthatott, de igazán komoly és őszinte kapcsolatokat nem tudott kialakítani senkivel.

A könyv jelen idejét folyton folyvást megszakítják különböző visszaemlékezések, amelyek a gyerekként, illetve fiatalként a náci Németországban átélt eseményektől egészen az írónő öregkoráig terjednek. Ezek a gyors és éles váltások különös zaklatottságot adnak a szövegnek, ami tökéletesen érzékelteti Wolf asszony akkori lelkiállapotát is. Ezekből az emlékekből egy igen különös művész képe bontakozik ki, aki felszabadulásként fogta fel a szovjet megszállást, és valóban hitt abban, hogy a kommunizmus/szocializmus az emberek javára szolgál, és még hetekkel a berlini fal leomlása előtt sem tudta elképzelni, hogy szeretett NDK-jának sorsa végképp megpecsételődött, sőt, a bukás után mind a szocializmus felszámolását és a piacgazdaságra való átállást, mind a német újraegyesülést hangosan ellenezte. Ezek után jött még számára a feketeleves, a nagy lelepleződés, és a tömeges ellenszenv.

Annak ellenére, hogy ez a könyv a 2000-es évek végén íródott, tehát az eset kipattanása után jó tizenöt évvel, Wolf még itt is tartja azt, hogy, dacára a tömérdek megdönthetetlen bizonyítéknak – többek között saját kezűleg írt feljegyzések is akadnak közöttük –, besúgásának pontos részleteire nem emlékezik. A regény egy pontján megkérdezi egy pszichológus ismerősétől, hogy ez hogyan lehetséges, aki azt válaszolja neki, hogy mindannyian felejtünk, e nélkül nem is élhetnénk - ezt a magyarázatot viszont én kevésnek tartottam. Bár ez az igen-igen különös regény nekem tetszett a maga zaklatottságával, látásmódjával és visszaemlékezéseivel, sőt, kifejezetten értékes irodalomnak tartom, így ajánlani is tudom; de a célját, a bűnös múlttal való igazi szembenézést szerintem nem érte el. Ez az emlékekkel való maszatolás számomra kissé visszatetsző, és valószínűnek tartom, hogy Christa Wolf haláláig sem tudta helyretenni magában a történteket. Kár érte.