Főkép

Egy könyv sok mindennel felkeltheti a figyelmem – hatással lehet rám a címe, a borítója, de néha a beleolvasó az, ami igazán meggyőz arról, hogy olvasni szeretném. Sokszor nem is a szöveg, hanem a hangulat, ami a sorok közül árad, vagy éppen csak magában hordozza a különleges élmény ígéretét. Ennél a kiadványnál pontosan ezt éreztem és a hatodik érzékem most sem hagyott cserben, hiszen egy szerkezetében és előadásmódjában igazán különleges történet elevenedik meg a lapokon.

 

Ali Mafoma élete maga volt a kaland, az utazás, ezért is emlegeti őt a könyv korunk Szindbádjaként. Madeira szigetén született, az egyetlen muszlim család egyetlen fiúgyermekeként, még gyerekkorában elszakadt a családjától, és egy keresztény halkereskedő nevelte fel a saját fiával együtt Lisszabonban. Később bebarangolta Portugáliát, katona volt Mozambikban, ahol szerelmi kalandba bocsátkozott egy nyungwe hercegnővel, majd itt szerzett először tudomást Magyarországról is (a nyungwe biblia 12 magyar szót tartalmaz). Kalandos úton jutott el Mozambiktól Olaszországig, ahol pár évre megpihent, majd tovább folytatta útját a Kárpát-medencébe, a messzi földön emlegetett kis országba, ahol végül letelepedett és családot alapított. Élete utolsó éveiben feltámadt az alkotókedve, amelynek eredménye ez a kötet is. A három nyelven – arab, portugál és magyar – írt kéziratra csak a hagyaték számbavételekor bukkantak rá az örökösök.

 

„Magam is közéjük tartozom, sorsukban osztozom. Azok sorsában, kiknek sosem fogy el a lábuk alól az út. Úgy tetszik, örökké vándorolni kényszerülnek. Hazavágynak, megállani, megpihenni, de mikor megérkeznek, végre hazaérnek, megint csak elvágyódnak, nem viselik a mozdulatlanságot.”

 

Tisztán érezni, hogy a kiadványt szeretettel és figyelemmel telve készítették, hogy fontos volt a szerző gondolatainak maradéktalan továbbítása az olvasó felé. Az Ali Mafoma életére oly jellemző kulturális sokszínűség, a különböző vallások alapvető tanainak hatása, azok keveredése és békés egymás mellett élése végig jelen van a könyvben. A hármas nyelvi tagozódás – amit a kézirat magában hordoz – a kötetben is megjelenik, a magyar szövegben a különböző betűtípusok határozzák meg azt, hogy eredetileg az a szövegrész milyen nyelven is íródott. Ennek a figyelmességnek köszönhetően jól követhető és egymástól elkülöníthető az arab és portugál nyelven íródott történet két szereplőjének nézőpontja, amelyet sűrűn megszakítanak a magyar nyelven papírra vetett belső monológok, egy sokat látott és rengeteg élettapasztalattal rendelkező öregember gondolatai, amelyek legtöbbször az elmúlással foglalkoznak, vagy éppen elvesznek a múltban.

 

„Nem, a valóság mindig sokkal prózaibb, mint amit az ember elképzel.”

 

Ezek miatt a közbevetett emlékezések és gondolatok miatt tűnik – főleg a kötet elején – kuszának és kissé követhetetlennek a történet, amely csak lassan bontakozik ki a monológok sűrűjében. A könyv második felére az egyensúly helyreáll és az események fonala átveszi az irányítást az elmélkedő gondolatok fölött. Innentől kezdve már jobban halad a Portugália csodálatos vidékén játszódó történet és főhősünkben, a folyamatosan úton lévő, a zenéjéből élő Vándorban könnyen ráismerünk a szerzőre. Ahogyan az is nyilvánvalóvá válik, hogy az írás erősen önéletrajzi ihletésű, az író egyik fontos és meghatározó életszakaszát eleveníti meg, egy keserédes szerelmi történetbe burkolva tiszteleg a fado, mint jellegzetesen portugál, gitárral kísért vokális zenei műfaj, illetve művelői előtt. Az emlékállítás mellett egyfajta társadalomkritika is átszövi a történetet, rengeteg, a korra, a huszadik század első felére jellemző bírálatot, utalást, saját tapasztalaton alapuló egyéni véleményt tartalmaz a szöveg.

 

„A ’mi lett volna, ha’ rendkívül káros kezdet egy gondolatsorhoz.”

 

A kicsit kusza kezdés után a történet letisztul, és szinte folyamatossá válik, de túl nagy meglepetést nem okoz, kissé befejezetlennek is tűnik. Vitathatatlan azonban, hogy a kötet igazi értékét nem a történet mozgalmassága, hanem a mögöttes mondanivalója és különleges szerkezete adja, ez volt az, ami igazán tetszett benne, ami képes volt magával ragadni. Olvasás közben kellemes kirándulást tehettem egy olyan műfajban, amelyben egyébként nem vagyok túlságosan otthon, kiléptem tehát a saját komfortzónámból, feszegettem a határaimat és örülök neki, hogy ehhez egy nem mindennapi írást választottam. A fado szó egyébként nem csak a zenei irányzatot takarja, a jelentése: sors. Ha így vesszük, akkor még nagyobb jelentősége van annak, hogy ez a könyv a kezembe került. Van más is, aki érzi a hívását?