Főkép

Van valami különösen idegesítő abban, amikor egy első albuma előtt álló, egyébként határozottan igényesnek hangzó banda rögtön egy nagy kiadóhoz kerül, akiket igencsak sok ember ismer és figyel folyamatosan, ráadásul ha a kiadónál konyítanak is valamicskét a marketinghez vagy egyszerűen a jó öreg nyálelválasztás megindításhoz, akkor van igazán nagy baj. És tagadhatatlan, hogy a Nuclear Blast égisze alatt harcba induló Scorpion Child esetében ezek mind összejönnek.

 

Magát a kiadót nem hiszem, hogy nagyon be kellene mutatni akár az ekultura.hu olvasóinak, akár a rock/metal rajongóknak. És nemsokára – ha most még szükséges egyáltalán – a Scorpion Child is az ismert nevek közé fog tartozni. De mi is volt ez a szöveg az idegesítő első albumosokról, meg ismert kiadókról? Ezt egy kis kísérlettel szeretném érzékeltetni. Mielőtt tovább haladnánk a cikkel, nézzétek és hallgassátok meg a következő klipet:

 

 

Tetszett, mi? Olyan igazi kis fülbemászós, pörgős-odaverős-energikus dal, ugye? Gondolom Ti is imádtátok a motor indításához hasonló gyors tempójú, nyers gitárbevezetőt, meg a hirtelen szünetet. És ahogy ez a vad ritmusú hajsza végigkíséri a dalt, újra és újra előtűnik, csak azért, hogy még erőteljesebbé tegye a direkt vontatott, erővel visszafogott musztáng méneshez hasonlatos refrént. És ez a direkt torzított, hisztérikus-szerű énekhang is eszméletlen (nekem kicsit a Black Sabbath Paranoid-ja ugrott be, még erőteljesebb torzítással). A képről meg már nem is mondok semmit...

 

Most pedig – hogy folytassuk a kísérletet – képzeljük el, hogy ez a kicseszettül jó dal ott zeng a fülünkben, de nem érkezik más. MAJD jön album is, de egyelőre csak ez van. Hónapokon keresztül. Rémálmok, izzadt ébredés az éjszaka közepén. De album nincs. Még nincs. Majd. Hónapokon keresztül. Mert kijött a single, már márciusban. Csak azért, hogy várd a folytatást – ami csak nyáron érkezik. Egyszóval idegtépő. És amikor végre a kezedbe kaparintod, vadul falod, tolod, nyomod a lejátszóba.

 

Végre meghallod az albumnyitó „Kings Highway”-t. Vagyis nem hallod meg. Mi a fene van? Üres a CD? Másodpercekig semmi...Aztán végre mégis megszólal valami. De ez idegesítően lassú és vontatott. Pusztán pár hang együtt. Mégsem tudod kikapcsolni. Valami hajt, hogy ebből mégis csak lesz valami. Itt már tudod: megérte hónapokat várni. Ahogy az egész zenekar együttes erővel tör be hallójárataid zegzugos sötétségébe, érzed, hogy ez igen, ezt elkapták a srácok! Hipnotikus erővel játszanak veled lassú, mégis lebilincselő dalukkal. És ahogy ezután betör a tudatodba a már hallott „Polygon Eyes” vad lüktetése... VÉGRE!

 

Aztán hallgatod tovább ezt az igencsak furcsa albumot. Folyamatosan meg tudnak lepni, de az „Antioch" már-már köznapian lágy gitárakkordjain még inkább megakad az ember figyelme. Mintha egy másik banda játszott volna fel egy dalt az albumra. De nem, várj, mégsem! Ezek ugyanazok az amerikai srácok, akik eddig is szóltak. Most egyszerűen visszafogják az egész vad hangzásukat, de a feszültség valahogy továbbra is ott remeg a lágy hangok között. És ez így halad továbbra is: meglepő fordulatokkal, különleges effektekkel és hangzásvilággal tárul elénk a Scorpion Child nevezetű banda első albuma.

 

Egyébként azon sem lepődnék meg, ha az internetet böngészve valami `70-es évekből származó jóslatot találnék (mondjuk ilyet: „...s eljövend majd a Skorpió Gyermeke, ki újra elhozza néktek majd a jelen kor zenéjét, s újra lesz üdvrivalgás, együtt hallgatja majd őket öreg és fiatal, férfi és nő, maradi és haladáspárti...”), merthogy a banda olyan nagyok előtt hajt fejet és tekint példaképének, mint DIO, a Led Zeppelin, ám nem áll meg a szájtáti imitálás szintjén, hanem a különféle érzéseket vegyítik saját, modern fogásaikkal, hogy ne csak egy hagyománytisztelő, de velejéig modern bandává váljanak, akiket olyan modern bandákkal sorolhatunk egy csoportba, mint a Graveyard, a Wolfmother vagy a személyes kedvencem, a The Sword.

 

És akkor itt jönne a cikk lezárása, valami összegzés meg pár szavas, rövid véleménynyilvánítás arról, hogy mennyire is tetszik ez a banda, meg milyen jók és a többi, és a többi. Vegyük úgy, hogy ez meg is volt, és inkább szóljon a Gyermek!

 

Az együttes tagjai:

Aryn Jonathan Black - ének

Shaun Avants - basszusgitár

Christopher Jay Cowart - szólógitár

Shawn Paul Alvear - percussion

Tom Frank - gitár

 

A lemezen elhangzó számok listája:

1. Kings Highway


2. Polygon Of Eyes

3. The Secret Spot


4. Salvation Slave


5. Liquor


6. Antioch


7. In The Arms Of Ecstasy


8. Lover’s Leap


9. Red Blood (The River Flows)

 

 

Diszkográfia:
Scorpion Child (2013)