FőképHa fogjuk Conan vad barbarizmusát, összekeverjük egy igazán technikás, gyors és elegáns kardforgató kecsességével (mondjuk a Trónok harcából Syrio Forelével) és az egészet megszórjuk egy jó adag sötét hangulattal, és kevesek által ismert, sötét tudással, akkor különleges hangulatot, amolyan igazi, agyonhasznált, mégis újdonsült összhatást kapunk. Ha pedig mindezt átültetjük a zenébe, akkor kétségünk sem lehet afelől, hogy elsőre érthetetlenül összetett, egyben vad, de mindvégig megfejtésre váró különlegesség lesz az eredmény.

A Texas államban található Austinban székelő The Sword negyedik stúdióalbuma november negyedikén robbant be, hogy a kortárs kemény zene kedvelőit és a sötét tónusú fantasy rajongóit ismét elkápráztassa. A látszólag teljesen sablonos névvel rendelkező banda nem kisebb helyeken szerzett elismerést, mint például vendégzenekarként a Metallica Death Magnetic-turnéján, ahová közvetlenül Lars Ulrich-tól kapták a meghívást. Új albumukkal, az Apochryphonnal pedig mélyen elmerültek a hard rock kőkemény riffjeiben, technikás megoldásaiban és metafizikus szövegeiben. Miközben többször is fejet hajtanak nagy sci-fi- és fantasyírók előtt, a címnek megfelelően titkos tudásokba is beavatják a hallgatót (az album címe a szövegíró, egyben énekes J. D. Cronise elmondása szerint akkor merült fel benne, amikor a gnosztikus, korai keresztény, teozofikus és egyéb, ezoterikus témákban kutakodott).

Már az albumnyitó „Veil of Isis” első akkordjai megteremtik azt a basszussal, vadsággal, zúzással teli atmoszférát, ami az egész albumot jellemzi. Aztán ahogy idővel John D. Cronise már-már Ozzy-szerű énekhangja is bekapcsolódik, pontosan rájön a hallgató, hogy miért kell kevernie Conant Syrióval. Dallamos, kíméletlenül technikás taktusok díszítik a dalt, amitől rögtön rájövünk, tetszeni fog-e nekünk az album avagy sem.

De itt a „Dying Earth” című track szintis hangzású kezdése, amit aztán rendkívül elegáns, mégis izmos csuklómozdulatokkal tesznek hihetetlenül érdekes és változatos dallá, amit az ének magasabb akkordokba helyezett hangzása tesz még egyedibbé. Ezen a szerzeményen is tökéletesen tetten érhető a hangszerek változatossága, állandó ki-be lépésük, a vad tempó, a feszültség, amivel még jobban megkeverik az egész hangulatát. A dal emellett fejhajtás Jack Vance azonos című műve előtt (mely később a világ legkitartóbb szélhámos-tolvajával, Ravasz Cugellel egész ciklussá bővült), és a kihűlő nap korában igencsak különleges, mágiával és technikával kevert világot idéz meg, amely valahogy még mindig nem akar elpusztulni.

És itt a „Seven Sisters” megvalósítása is, melyen a szólógitár és az ének több helyen ugyanazt a dallamot viszi, miközben a többi hangszer teljessé varázsolja a hangzást, és a különböző effektekkel még jobban megvadítják az amúgy sem sablonos dalt.

Az egyik személyes kedvencem a „The Hidden Masters”, amelynek nyitóakkordjaiban a basszusgitár és a nem sokkal később bekapcsolódó szintetizátor már-már dzsesszes hatást keltenek, lassú, viszont annál inkább fülbemászó dallamot hozva, amit egy pillanatnyi szünet után a gitár élesen sivító hangja vesz át, hogy a főtéma eljátszása után mindenki bekapcsolódjon. Mindez az énekkel együtt olyan sötét és misztikus hangulatot teremt meg, amire az ember nem tud nem odafigyelni. És a kicsit vontatott tempó végig tartja magát, a misztikum és titkos ismeretek különös légköre végigkísér minket a szerzemény során.

Mindezek mellett érdemes a szövegekre is odafigyelni, hiszen a banda nemcsak úgy odavetette őket, meg valamit halandzsáztak a zenére, hanem a zene és a szövegek összessége adja azt az élményt, amit a The Sword nyújtani szeretne. A metafizikai mélységű szövegek ügyesen keveredve a fantasy és sci-fi elemeivel igazán élvezetes, mégis szórakoztató kettősséget eredményeznek. Emellett az egész lemez (és hozzá tartozó kis könyv) külső dizájnjára is nagy hangsúlyt fektettek, ami már a borítón is remekül érződik: a grafikákat a képregényes J.H. Williams III készítette, aki olyan művekben csillogtatta már meg tudását, mint a Warren Ellis által írt Desolation Jones, vagy a Detective Comics néhány füzetében.

Akárhogyan is nézem, a The Sword Apocryphonja egy velejéig átgondolt, pontosan összerakott, változatos, stílusos lemez lett, amibe az amerikai banda beleadott mindent, hogy a hard fantasy vagy -rock rajongókat elkényeztessék a trükkös megoldásoktól a mély szövegeken át a vad keménységig mindennel, ami ezekben a műfajokban szem-szájnak ingere lehet.

Az együttes tagjai:
John D. Cronise – ének, gitár
Kyle Shutt – gitár
Bryan Richie – basszus, szintetizátor
Santiago "Jimmy" Vela III – dobok, percussion

A lemezen elhangzó számok listája:
1. Veil of Isis
2. Cloak of Feather
3. Arcane Montane
4. The Hidden Masters
5. Dying Earth
6. Execrator
7. Seven Sisters
8. Hawks and Serpents
9. Eyes of the Stormwitch
10. Apocryphon

Diszkográfia:
Age of Winters (2006)
Gods of the Earth (2008)
Warp Riders (2010)
Apocryphon (2012)