Főkép

Nathanael West Albert Camus-höz vagy W. G. Sebaldhoz hasonlóan igen fiatalon, alig 37 évesen szenvedett halálos autóbalesetet. De míg a Nobel-díjas francia már évtizedek óta kihagyhatatlan a különböző legjobb vagy legjelentősebb írókat felsoroló listákról, és a német is lassan elnyeri méltó helyét az irodalmi kánonban, addig, újra és újra ezt kell írnom már a sokadik nagyszerű író esetében is, a Nathan von Wallenstein Weinstein néven született amerikai idehaza alig-alig ismert. Pedig a maga korában, a Törtszív kisasszony című kisregényének megjelenése után igazi sztárírónak számított, mind a kritikusok (akik nevezték már a „humoros Kafkának”), mind az olvasók imádták. West népszerűsége főképp abban rejlett, hogy a ’20-as, ’30-as évek fordulóján mert szakítani a modernista stílussal, és visszatért a legtöbb ember számára kedvelt humoros, cselekményközpontú regényhez. Ő volt az egyik első olyan jelentős író, aki nyitott a tömegkultúra irányába. Írásait többször megfilmesítették, illetve maga is dolgozott forgatókönyvíróként.

　

Sokak szerint az 1939-es, szintén óriási közönségsikert arató Sáskajárás a legjobb hollywoodi témájú szépirodalmi alkotás. A történet középpontjában egy szerelmi sokszög áll, aminek tagjai: a fiatal festőígéret Tod Hackett, aki készül megfesteni korszakalkotónak szánt képét, a Los Angeles égését; az érzékeny lelkületű könyvelő, Homer Simpson (igen, mint a rajzfilmfigura), aki eddig semmi izgalmasat nem tett életében; a színésznői karrierre ácsingózó, de valójában inkább csak egyszerű ripacsnak tűnő Faye Greener, és még több másik hollywoodi szerencsevadász. A hangosfilmek térhódításával újabb és újabb sztárok tűnnek fel a filmvilágban és szinte nincs is olyan ember, akit ne vonzana az Amerikai Álom, a hírnév és a gyors meggazdagodás. West figurái mind-mind kívül rekedtek ezen az Álmon. Az író nem csak őket, hanem a környezetet, a díszletvárosokat és a reménykedő, ám örök csalódásra kárhoztatott tömegeket is zseniálisan festi le. Szereplői mind egy azóta tipikussá vált filmes karaktert keltenek életre: van itt még a főszereplőkön kívül nagydumás törpe, mexikói macsó és faragatlan cowboy is. A történet végig a tragédia, a komédia és a szatíra határán imbolyog, West leírásai és figurái humorosak, ám mégis jelenetről jelenetre érezni, hogy fokozódik a feszültség, ami a történet végén nem várt helyen és módon szabadul el.

　

A regény igazi főszereplője azonban az egyszerű tömegember. Westnél sokan kiemelik, hogy nagyszerűen ábrázolja a tömegpszichózist: ezúttal is zseniálisan mutatja be, hogy az egyénenként ártalmatlan emberek nagy tömegben hogyan válnak mindent és mindenkit elpusztító áradattá – ahogy az a sáskáknál is történni szokott. Az író számára, aki az I. világháborút követő fellendülést és az azt követő gazdasági világválságot is átélte, nem kérdés, hogy az amerikai tömegkultúra az erőszakra, a tömegek kihasználására és a becsapásra épül.

　

Figuráinak motivációi is szinte csak innen erednek, egyre inkább kezdik elveszíteni normális emberi mivoltukat és maguk is egy-egy filmszereplővé alakulnak át. Űzik, hajszolják a Nagy Álmot, de a legtöbben semmit sem érnek el. Ahogy West írja: „Semmi sem történik. Nem tudnak mit kezdeni az idejükkel. Lelkileg nincsenek berendezkedve, nincs pénzük, se fizikai erejük a szórakozásra. Elnézik a hullámokat Venice-nél. Ott, ahonnan a legtöbben jöttek, nincs óceán, de ha az ember egy hullámot már látott, mindet látta már. Ugyanez a helyzet a glendale-i repülőgépekkel. Legalább lezuhanna egyszer egy gép, és láthatnánk, hogy lesznek az utasok a lángok martalékává – ahogy azt az újságok írni szokták. De a repülők sohasem zuhannak le… Rájönnek, hogy rászedték őket, és égnek a haragtól. Egész életükben mindennap újságot olvastak, és moziba jártak. Mindkettő lincselésekkel, gyilkosságokkal, kéjgyilkosságokkal, robbanással, hajótöréssel, szerelmi találkahelyekkel, tűzvészekkel, csodákkal, forradalmakkal, háborúkkal etette őket… Becsapták és elárulták őket.” A dühük pedig egyre nő, és csak arra vár, hogy elszabadulhasson.

　

Az elmúlt több mint hetven évben a könyv egyáltalán nem avult el - sem a fordítás, sem West mondanivalója, ami manapság talán még aktuálisabb, mint a megírása idején; a történet még mindig működik, a figurák pedig klisé voltukban is felejthetetlenek. A Sáskajárás megint egy olyan könyv, amit idehaza méltatlanul elfeledtek – pedig nem kellene.