Beszámoló: Ganymed Goes Europe
Írta: Domsa Patricia | 2013. 10. 30.
A WENN ES SOWEIT IST (HA ELJÖTT AZ IDEJE) csoport 2009-ben, elismert szerzőket kért fel, hogy írjanak szövegeket egy-egy festményről. A monológokat színészek elevenítették meg, újra értelmezve a képek vizuálisan felfogható és látványon túli tartalmát. Ez volt a Ganymed Boardind. Nos, Ganümédész most útra kelt, Wroclavba és Budapestre. A rendezők tizenkét műalkotást választottak ki a Szépművészeti Múzeum anyagából.
Megérkezünk, az aulában zsong a tömeg. Megjelennek a gyülekező nézők közt a színészek, és bemelegítésképpen rövid performanszokba vonják őket. Hegedűs D. Géza, mint egy matuzsálem, két vendég karjára támaszkodva, nehézkesen totyog. Utóbb kiderül, Vajda Miklós, Ifj. Jan Brueghel, „Noé bárkája” című képéhez írt monológjában ő a mindenható Atyaisten személyesen. Szikszai Rémusz bámészkodó anyámhoz sétál, s elkapja egyik csuklóját. Anyám- óvatos lényét meghazudtolva - hősiesen tűri, ahogy a marcona alak kezének minden négyzetcentiméterét végigvizsgálja. Harsány „Most!” vezényszó hallatszik, a színészek hirtelen futásnak erednek, mi pedig lassan elindulunk utánuk a képtár termei felé.
A színészek a kanavász és a blondel keretek aranyának árnyalatait viselik. A darabokat rövid pihenőkkel, egymás után nyolc-tíz alkalommal játsszák. A közönség tagjai maguk választják meg, melyikkel kezdik. Elsétálhatnak, de vissza is térhetnek, újra megnézhetik a nekik tetszőt. Nincs színpad, nincs fizikai korlát játszók és szemlélőik között, a színház és a valóság közötti térbe kerülünk. Hegedűs D. Géza Noét választ magának, a nyomaték kedvéért két tenyerébe fogva a deres halántékú úr fejét. A nézők hamar beletalálnak az élménybe, néha önfeledten nekidőlnek a vagyonokat érő remekműveknek. Talán ez az egyetlen (technikai) hátulütője a produkciónak.
Festmény és szöveg viszonya többféle mintát követ. Van szerző, aki a festmény egyik szereplőjét beszélteti, mint például Terézia Mora van Dyck „Házaspár képmása” című művén az idősödő feleséget, akit Udvaros Dorottya alakít. Erdős Virág Hendrick Avercamp „Téli táj korcsólyázókkal” című alkotásából a Műjégen eltöltött délutánt bont ki, amit Fátyol Hermina zokniban csúszkálva, korcsolyázva, ad elő. Esterházy Péter szövegében a Francisco de Goya festményén szereplő államférfiról, annak barátja szerepében Kulka János beszél.
A legmerészebb vállalás Thomas Glavinic Hans Baldung Grien „Éva” című képéhez írt jelenete, amit Hay Anna anyaszült meztelenül ad elő. Hibátlan, mégis természetes alkata, kimunkált fesztelensége átsegíti a nézőt az első döbbeneten. Valakinek megszólal a telefonja, higgadtan improvizál, „Vegye fel, és mondja el mit lát!” - mondja. Azt kéri, nézzük őt, nézzük úgy, mintha a mi feladatunk volna az ő testét nézve megfesteni azt, ami a fejünkben van. Nézzük rózsás mellbimbóit, lágy hasát, és megértjük, hogyan távolítja el a megismerés a művészt modelljétől.
Mire Szikszai Rémuszhoz érünk, az csapzottan pihen Jacopo Tintoretto, „Herkules kitaszítja a faunt Omphale ágyából” című festménye alatt. Elcsendesedünk, s ő újra belekezd Dragomán György bővérű szövegébe. Mint szétkokszolt testépítő pózol és dühöng egyetlen jelmezében, a túl feszes, alakformáló alsónadrágban. Matteo di Giovanni „A megnyúzott Bertalan apostol” című képe előtt Dióssi Gábor Szent Bertalant alakítva, olykor beleszövi mondatai és csendjei közé Herkules a fal túloldaláról átszűrődő kiáltásait. Szécsi Noémi szövegét majdnem kétszer hallgatjuk végig. Másodjára minden máshogy alakul. Most nincsenek a monológon át megszólítható bakfisok, leple - mintha csak lenyúzott bőre volna - nem hull a megfelelő pillanatban elénk, de a morcos szomszéd épp jókor üvölt, Bertalan összerezzen és kivár.
Francisco de Herrera „Szent József a gyermek Jézussal” című festménye az utolsó állomásunk. Grecsó Krisztián bensőséges szövege, a hitet magyarázó vidéki asszony, majd a pirospozsgás Kis Jézus hiteltelenségén töprengő szerzetes Takátsy Péter testén át megmutatkozó alakja mindannyiunkat magával ragad. Még ha Herrera kocsmafrizurás kisdedje nem is lehet mindannyiunk „Közjézusa”, a szerzetes és a közönség első sorából választott partnere együtt borulnak térdre, majd arcra a Gyermek előtt, s úgy csúsznak alázatosan a festményig, fejük búbjával egyszerre koppanva a parketta szegélyén.
Az előadást még három alkalommal játsszák, október 31-én, november 7-én és november 28-án.
Közreműködők:
Író: Marek Bieńczyk, Dragomán György, Szécsi Noémi, Esterházy Péter, Darvasi László, Grecsó Krisztián, Terézia Mora, Thomas Glavinic, Vajda Miklós, Erdős Virág, Tóth Krisztina, Szvoren Edina
Színész: Bíró Krisztina, Szikszai Rémusz, Dióssi Gábor, Kulka János, Gryllus Dorka, Takátsy Péter, Udvaros Dorottya, Hay Anna, Hegedűs D. Géza, Fátyol Hermina,Terhes Sándor, Székely Rozi
Jelmez: HeideKastler
Fotó: Helmut Wimmer
Munkatárs: Csiszár Kinga, Kovács Zsuzsanna, Pénzes Boróka, Schlett Anna
Produkciós vezető: Peter Wolf
Rendező munkatársa: Néder Panni
Grafikus: Larissa Czerny