Főkép

„Dörgött egyet, szakadni kezdett a vízesés. Futni benne, minek. Benne lenni és maradni. Nem futni, sőt. Lassítani, egy-kettő. Baj nem lehet. Ázzon az ember. A cipő. A váll.

Jó, hogy van még hosszú út, mi baj lehet, az eső sosem halálos. Nem bánt. Benne lenni észrevétlen.”

 

Az élet néha furcsa történeteket produkál. Az esetek többségében persze nem élünk meg hetente különösebben magasztos eseményeket, a patetikus és sorsdöntő pillanatok is rendszerint észrevétlenül suhannak tova, hogy aztán évek múltán visszaemlékezhessünk: „na, ez volt az a perc…” Az események véletlen összjátéka néha talán egészen meglepő dolgokhoz vezethet, mégis, szürke hétköznapokkal jellemzett századunkban nem botlunk bele minden nap regényért kiáltó történésekbe. Olykor viszont maga a kor gerjeszti a hasonló konfliktusokat, mondhatni: „benne van a levegőben”, s ez alól akárhogy kapálódzunk, sehogy sem lehet kibújni. Időnként minden megtörténhet, sőt mi több, meg is történik. Talán nem hatalmas felhajtással, nem csinnadrattával és tűzijáték kíséretében, talán csak egészen egyszerű dolgokról van szó: mégis megtörténik. Mert meg kell történnie.

 

Egy ilyen kor gyermeke, mintapéldánya, karakán megtestesülése Vadnai Éva is. Vagy Vadnai Bébi, ahogy a negyvenes évek Budapestjének úri társasága nevezte, egyben a háború előszelében is a Moulin Rouge-ban mulató törzsközönség szépe, a nagyúri pletykálkodás állandó tárgya és persze számos férfiszív vágyának középpontja. Szerelmi kalandjai lázba hozzák a város előkelő rétegét, a sármos úr pedig a világ legszerencsésebb emberének érezheti magát – egy ideig. Mert aztán ráébred, hogy Bébi szíve közel sem olyan könnyen elnyerhető, mint ahogy az elsőre tűnik: hiába minden érzelem, hiába minden együtt töltött perc, ha Éva végül másként dönt. Az időben feleszmélő urak gyorsan továbbállnak, ám olykor életük végéig megpecsételődött a sorsuk, a hölgy már véglegesen rabul ejtette őket. De ha egyszer Bébi is szerelembe esik…

 

Dobrovics Péter viszont ennél jóval földhözragadtabb és racionálisabb elme, aki a hetvenes évek különös változásainak hangulatában ír. Ír, mert más menedék nem látszik számára, ahol ki tudná engedni magából az elfojtott szenvedélyeket, ennek a furcsán zavaros kornak a kötelező „kellékeit”. Társaságával együtt elutasítja a köznép elveit és szokásait, nem hajlandó belépni a mindennapi emberek világába, de maga a lázadás gondolata ellen is lázadnak, noha talán Doxán, a „nem író írón”, a hetvenes évek prófétáján kívül senki nem érti ezt. Amikor azonban Doxa és Dobrovics rokoni kapcsolatot fedeznek fel egymás felmenőiben, muszáj kideríteniük az igazságot, pedig mindketten látják a baljós előjeleket, hogy hova is fog vezetni a kutakodás. Dobrovics különösen érzi ezt a múltba húzó kényszert, a nyomozás örömteli, ám mégis vészterhes hangulatát, s elkezdi kibogozni a szálakat – hogy aztán eljutva Doxa édesanyjához, egy bizonyos Vadnai Évához, nem várt dolgokkal szembesüljön.

 

Úgy hangzik ez a cselekmény, mintha krimit írt volna Bereményi Géza, s tulajdonképpen erről is van szó: a Vadnai Bébi az érzelmek krimije. Az elfojtott, a hirtelen kitörő, a mindennapi, a pillanatok alatt sorsokat befolyásoló, a felfokozott és a nyugodt érzelmeké, amelyek ott vannak mindenkiben – Bébi körül valahogy mégis minden intenzívebben jelenik meg. Még Dobrovics sem tudja magát kivonni alóla: hol hidegvérű, hol lázas állapotra emlékeztető nyomozása felbolygatja a kedélyeket, s miközben a regényben egymást váltják a visszaemlékezések és Dobrovics jelenének eseményei, a fiatal, majd a korosodó Éva olyan erős tónussal jelenik meg előttünk, hogy muszáj beleszeretni. És persze gyűlölni is, mert valahogy együtt jár ez a kettő a negyvenes és hetvenes években.

 

Mesélhetném, hogy Bereményi Géza mennyire hitelesen ismerteti meg velünk ezt a két évtizedet, de azt hiszem, elég, ha annyit írok, hogy korábban Cseh Tamásnak írt dalszövegeket, és máris képet kapunk munkásságának erejéről. Olyan szerző, akinek elhiszem, hogy ismerte a hetvenes évek igazi arcát, aki még akkor is belerángat Dobrovics művészetének mélyébe, ha egyébként a legkevésbé sem szeretnék ott lenni. Mondhatnám, hogy a Vadnai Bébi a gyűlöletszerelem mindent elsöprő érzelemviharának regénye, egy páratlan nő fájdalmas élettörténete, de inkább szeretném úgy értelmezni, mint az élet könyvéből kiragadott részleteket. Amiben muszáj elmerülni, muszáj „benne lenni és maradni”. Ami elborít, akár a nyári zápor, mely vágyak, ígéretek és remények érzetét hozza magával. Amiben jobb lassítani, amit jobb kiélvezni, s hagyni, hadd áztasson el végleg. Mert hát mi baj lehet?