Lori Nelson Spielman: Álomlista
Írta: Baranyi Katalin | 2013. 10. 08.
A bölcs Konfuciusz, az i. e. 6. században élt kínai filozófus mondásgyűjteményében a következő figyelmeztetés maradt fenn évszázadokon keresztül arról, miként is viselkedjen a jó fiú az apja halála után: „Ha pedig már eltelt három év, / s az apa helyes útján változás nem történt, / az jellemezhető igazán a gyermeki szeretetként!” (Őri Sándor fordítása) Elképesztően nehéz vállalás: szülőnk akarata szerint élni három teljes éven át… Ám nem kétlem, hogy a hagyománytisztelő, ókori Kínai Birodalomban nem egy gyermek megszívlelte Kung mester tanácsát, s igyekezett úgy „nemesb emberré”, érdemes, erkölcsös fiúvá válni (mert Konfuciusz szavai eredetileg mindig csak a fiúgyermekekre vonatkoztak…), hogy életútján ragaszkodik azokhoz az elvekhez és tanácsokhoz, melyek halott apjáról maradtak rá.
Ám kérdés, lehetséges-e vajon ilyesmi mai világunkban? Lori Nelson Spielman, az Álomlista című regény amerikai szerzőnője valami nagyon hasonló dolgot talált ki főszereplője számára, mint Konfuciusz, a kínai bölcs. Ám hőse ízig-vérig modern fiatal nő lett, a harmincas évei elején, Amerikában… A szülői-anyai ház védettségében és gazdagságában élő Brett Bohlinger egész élete megváltozik, amikor édesanyja rákban meghal. Ám nemcsak a gyász miatt. Az erős akaratú anya végrendeletében olyan meglepetést készít a számára, amely egész addigi életútját félbetöri – ám talán el is indítja egy új úton. Brett ugyanis elveszíti mindenét, otthonát, állását, s csak akkor juthat hozzá bármilyen örökséghez, ha egyetlen év alatt megvalósít tíz dolgot arról az álomlistáról, melyet maga állított össze tizennégy éves korában, amelyről azonban már rég megfeledkezett. A gyűrött papírra felírt gyerekes felsorolás édesanyja végrendeletének fontos mellékleteként kerül újra Brett kezébe, s mind a tíz pontot be kell teljesítenie: csak így érheti el élete igazi célját – legalább is édesanyja szerint.
Egy kutya, egy ló, egy szupermenő ház, szerelem, egy kisbaba (vagy kettő) – ilyenek szerepeltek azon a régi listán: egy egész élet. Nem is beszélve arról, milyen hihetetlenül nehéz életcél Brett számára egyszerre segíteni a szegényeken, hobbiból stand-up komikusnak menni, fantasztikus tanárrá válni, továbbá feleleveníteni kapcsolatát rég nem látott barátnőjével (akivel egykor öröknek tartotta a barátságát). Ám talán a legnehezebb találkozni Brett valójában sosem ismert édesapjával…
Azt hiszem, ez egy könnyed és kedves könyv (legalább is annak volt szánva), amit végig kellett volna sírnom vagy aminek kacagva-röhögve-nevetve kellett volna a végére jutnom. Ám a szórakoztatóan kalandos történet bennem nagyon erős kételyeket vetett fel: vajon mennyire találhatja meg saját útját a 34 évesen még mindig kissé kamaszosan gyermeteg Brett, ha élete teljes éve az édesanyja által neki előírt feladatok beteljesítésével telik el? Biztos, hogy a jótékonyan erőszakos édesanya látta jól, milyen is és mire vágyik az ő túlkoros kislánya? Szabad-e valakit végrendeletem parancsaival érzelmileg ennyire rabságba ejteni? Hihetem-e, hogy örökké tartó boldogságot látok, amikor becsukom a könyvet egy révbe jutott Brett-tel, kutyával, lóval, barátnővel, apával, férjjel, kisbabával (amelynek a „beszerzése” talán a könyv legmegindítóbb része volt)? Nem fog-e néhány hét, hónap vagy év múlva felvetődni Brettben, mégis, kinek az élete az a csinos, tökéletes álom, amibe belekeverte magát?
Persze valószínűleg ezeket a kérdéseket nem kellene feltenni: csak olvasni, mosolyogni, meghatódni, szurkolni… Az Álomlista Török Krisztina kiváló fordításában, a Magnólia Kiadó szép külsejű kiadásában várja, hogy elolvassák, és akár az én kérdésemre is választ találjanak az olvasók. Igaza volt Konfuciusznak? Lehetséges kizárólag a szülőnk akarata szerint leélni egy egész évet? És egy egész életet?