Főkép

A múlt évben nem egy szerző esetén kényszerültek találgatásra a hazai rajongók, vajon végleg kénytelenek lesznek-e kedvencük további írásairól lemondani, miután a Kelly Kiadó felfüggesztette a működését, ám szerencsére más kiadók iparkodnak kitölteni az űrt, vagyis a már megszeretett írók újdonságait elhozni a magyar olvasóknak. Sophie Kinsella aktuális, Mézeshetek című könyvét például a Libri Könyvkiadó jelentette meg a nyári hőség beköszöntekor, szállítva ezzel a legfrissebb, könnyed ejtőzéshez tökéletes, vidám chick lit kikapcsolódást.

 

„Az érzelmi befektetés mindig a legnehezebb…”

 

A harmincas évei elején járó Lottie minden szerelmi csalódás, zátonyra futott kapcsolat után valami őrültségre vetemedik: hol kakadut megszégyenítő hajkölteményt készíttet, hol később megbánt tetoválást varrat, hol fájdalmas helyekre tetet testékszert, hol eszement ingatlanvásárlásra ragadtatja magát, hol a munkahelyét, vagy épp a lakóhelyét akarja megváltoztatni. Ám minden elsietett ballépése közül a mostani viszi a pálmát. Miután a lázas izgalommal várt leánykérő este szörnyű, teátrális szakításba torkollik, pár napon belül a tizenöt éve nem látott, s életében váratlanul ismét felbukkant első szerelmének karjaiba veti magát. Nosztalgiázós vacsorájukból csakhamar eljegyzés, majd sietős menyegző kerekedik, és pár nap múlva már egykori találkozásuk helyszínére, Ikonosz festői szépségű szigete felé tartanak nászútjukra.

 

Fliss egy rémes, sárdobálós válásban hadakozik ex-férjével, miközben igyekszik egyszerre a gondoskodó anya, a megértő testvér, és a felelős magazinszerkesztő szerepében is helytállni. S akkor hebrencs húgocskája egyszer csak előáll legújabb eszement tervével. Fliss pedig tudja, hogy amikor a dolog majd balul sül el – mert mindig úgy szokott –, megint rá fog várni a feladat, hogy az összetört Lottie darabkáit összerakja. Ezért mindenre elszánt, hogy megóvja testvérét a fájdalomtól, ha kell, hát egy nászút szabotáló hadművelettől sem riad vissza. 

 

„Ez egy komplett pechszéria… nem annyira nászút ez, hanem vészút.”

 

Bevallom, a szerzőnő korábbi önálló köteteit ismerve, és a fülszöveget olvasva kissé másra számítottam, mint amit végül kaptam. Ugyan itt is megmaradt a fantasztikusan szemléletes írásmód, mint ahogyan a kissé infantilis belső monológokkal tarkított, csajos hangvétel is, de érdekes újdonságként nem csupán a főszereplőnő narrálja végig a történetet, hanem Lottie és Fliss váltott nézőpontjából ismerhetjük meg az eseményeket. Kezdetben nem is értettem igazán a dolgot, leginkább csak csodálkoztam, vajon az idősebb testvér életét miért ismerteti meg velünk az írónő oly részletekbe menően. Persze akkor még nem sejtettem, hogy habkönnyű romantikus komédiának álcázva jóval többet fog nyújtani a könyv. Miközben a nővérek történetszálai összekapcsolódnak és eggyé forrnak, tanúi lehetünk személyiségük és kapcsolataik alakulásának, s ily módon a regényt fellapozva a vidám románc mellé több önfelfedező utazásra is jegyet váltunk. Többre, hiszen mindahány főbb karakternek akad tanulnivalója, amíg leszűrhetik a történtek tanulságát, nevezetesen, hogy egy dolog hinni és elképzelni valamit, s megint más a valóság, amely néha bizony attól függően is változik, hogy kinek a szemével nézzük. A rendkívül impulzív, és olykor irracionális Lottie-nak például rá kell ébrednie, hogy nem szabad meggondolatlanul drasztikus döntéseket hoznia, az anyáskodó Flissnek pedig el kell fogadnia, hogy nem irányíthat mindig mindent és mindenkit.

 

Ahhoz képest, hogy kezdetben meglehetősen döcögősen csúsztak a fejezetek, a könyv felénél már azon kaptam magam, hogy szégyentelenül hangosan, teli szájjal kacagok egynémely jelenet olvastán. Az első kuncogás akkor tört ki belőlem, amikor Flissnek pár pillanat alatt rögtönöznie kellett kisfia iskolai utazási projekt beadandóját. Hiszen ki képes visszafojtani a nevetést, ha maga elé képzeli, ahogyan a talpraesett édesanya extravékony gumióvszerből és iratkapcsokból varázsol hőlégballont? És ezt követően nem volt megállás, úgy tűnt, száz oldalakat vihorásztam keresztül, köszönhetően a frigy megakadályozásáért bevetett mesterkedéseknek és a friss házasok nyomába eredő barátok viszontagságos utazásának. Nem tudom eldönteni, kin hahotáztam többet: Richardon, aki, miután túlméretes kofferje miatt összeszólalkozott a reptéri alkalmazottal, nagy mérgesen kirángatta bőröndjéből az alsónadrágjait, mondván, akkor mindössze azokat szándékozik kézipoggyászként magával vinni a gépre, avagy az egyre frusztráltabbá váló nászutas páron, akik franciaágyas álom lakosztály helyett olyan szobát kaptak, ahol egyszemélyes ágyakban kuporoghattak vacogva, nézhették a kikapcsolhatatlannak bizonyuló Teletabbi műsort, és kénytelenek voltak újra és újra elviselni, hogy legmeghittebb pillanataikat zavarják meg a fontoskodó inasok.

 

Mire elérkeztem az eléggé kiszámíthatóan alakuló lezáráshoz, már butaságnak tartottam, hogy a könyv elején Fliss hangsúlyos jelenlétén megütköztem, sőt, meg kell mondanom, valahol útközben ő vált számomra a szimpatikusabb testvérré. Talán mert magam is elég aggodalmaskodó nővér vagyok, vagy esetleg, mert az ő és az ifjú férj legjobb barátja, Lorcan, között szövődő románcot olyan élvezettel szemléltem. Az én szememben már-már elhappolták a regényt a két férfi között őrlődő Lottie-tól, annyira tetszett az első közösen eltöltött éjszakájukat követő, kissé Bridget Jonesosan félreértésektől tarkított másnap reggeli pillanatuk, nem is szólva némely csípősen szellemes párbeszédükről.

 

Merem állítani, a nyár egyik legnőcisebb regénye, a Tudsz titkot tartani? és a Segítség kísértet! című történetek méltó utódja, szinte tökéletes, vicces, néhol szívmelengető kikapcsolódás a chick lit műfajának koronázatlan királynőjétől. Kár lenne kihagyni!