Főkép

„A keresztény hit nem szolgál nektek kész megoldásokkal a modern társadalmat érintő összetett kérdésekben.” Igazabb szó aligha hangozhatott volna el bárki szájából, és anélkül, hogy ki akarnám szakítani a mondatot tágabb szövegkörnyezetéből – II. János Pál ugyanis ez után azt fejti ki, hogy a kereszténység ennek ellenére teljesebbé és mélyebbé teheti az életet –, a megállapítás pontosan rámutat azokra a problémákra, amelyek a vallásosságból fakadó meggyőződéseket sokszor problematikussá teszik.

 

Rögtön itt van például az abortusz, az eutanázia és a klónozás kérdése, amelyeket a pápa határozottan ellenzett. Márpedig a Biblia, még az Újszövetség világa sem feltétlenül a civilizáció felől közelít az élethez, sokkal inkább egy olyan társadalom erkölcsi rendjét adja át, amely voltaképp nem sokban különbözik a nomád törzsek felfogásától. Hiszen a szándékos, nemzetségen belüli halált már csak a fennmaradás miatt sem lehetett támogatni akkoriban. A gyengékkel és elesettekkel külső körülmények – betegség, szárazság, természeti csapások – végeztek, épp ezért gondoskodni kellett mindenkiről, akiről lehetett. Ma azonban már nem ennyire egyszerű mindez, hiszen az egyéni boldogulást sokban akadályozhatja egy nem kívánt terhesség, ahogyan a mesterségesen, gyógykezeléssel meghosszabbított élet értelmét sem mindig könnyű belátni, ha a haldokló esetleg ágyhoz van kötve, magatehetetlen, vagy épp elviselhetetlen fájdalmak kínozzák. Ugyanez a helyzet az emberek Istentől kapott jogaival, hiszen régóta nem ott élünk, abból építünk házat, és azt esszük és isszuk, amihez a természetből közvetlenül hozzáférhetünk.

 

Ugyanakkor valóban nehéz eldöntetni, hogy például a mesterséges megtermékenyítés során létrehozott „felesleges” embriók tömeges megölése nem nevezhető-e gyilkosságnak, vagy hogy a jövőben talán sikeresen klónozott egyént, vagy inkább a „mintát” illetik-e meg azok a jogok, amelyeket születésével szerez. És e témákkal nem feltétlenül csak a tudományos fantasztikum foglalkozik, hiszen a lombikbébik már ma köztünk élnek, és a klónozás sem valamiféle távoli jövő lehetősége, hanem olyan valóság, amivel már ma szembe kell néznünk, mielőtt ténylegesen megpróbálkozna valaki az emberkísérletekkel.

 

Azaz könnyű belátni, hogy még ha nem is feltétlenül értünk egyet II. János Pál minden egyes kijelentésével, őt meghallgatni még azoknak is érdemes, akik részben, vagy egészében szembefordulnak az ő egyházának tanításaival. Mert az immár a szentté avatás előtt álló pápa mélységesen művelt és meggyőződéses ember volt, és ha megvalósultak volna az álmai, egészen biztosan sok tekintetben jobb és igazságosabb világban élnénk. Még akkor is, ha ez az eszményi társadalom alapvetően utópia, és elég körülnéznem, hogy azonnal elvessem egy efféle világrend megvalósulásának lehetőségét, mivel az emberi kapzsiság és gonoszság szerintem akkor is kifejtené bomlasztó hatását, ha elenyésző kisebbségben lenne az erkölcsös vagy egészen egyszerűen törvénytisztelő polgárok számához viszonyítva.

 

Mégis vonzó II. János Pál álma, mivel nem akarja kitaszítani például a mélyszegénységben élőket, hanem a felkarolásukra, befogadásokra ösztönöz. És ugyanilyen szimpatikusak a megbékélésre, a vallási toleranciára, a kompromisszumos megoldáskeresésre buzdító mondatai, ahogy csak egyetérteni lehet azzal a gondolatával is, hogy míg a tudomány fontos a világmindenség megismeréséhez, legalább igyekezetünkben erkölcsösnek kell maradnunk, habár meggyőződésem – és többek között Anthony Burgess monumentális regénye, a Földi hatalmak is e téma köré épül fel –, hogy nehezen megállapítható, hogy egy jónak tetsző cselekedet valóban a nagyobb jóhoz vezet-e. Az egymás iránti tisztelet hirdetése mégis elsőrangú fontosságú, hiszen – amint II. János Pál fogalmazott – „ahol nem tartják tiszteletben az emberi jogokat – a minden személynek kijáró, elidegeníthetetlen jogokról beszélek –, ott nem lehet béke, mert az egyéni méltóság megsértése gyűlölködést szít, és a bosszú szellemét éleszti fel.”

 

És ezt különösen a népek és kisebb közösségek vezetőinek, elnököknek, miniszterelnököknek, parlamenti és önkormányzati képviselőknek lenne érdemes észben tartaniuk, legyen szó az Egyesült Államok első emberéről, vagy valamely jóval kisebb ország politikusairól, mert tevékenységük többnyire ellentétes a II. János Pál által felvázol elvekkel, aki szerint: „A politikai szolgálat pontosan meghatározott és mindennapos foglalatosság, amely nagy hozzáértést követel az ember kötelességének teljesítése során, továbbá megingathatatlan erkölcsöt a hatalom érdekmentes és elszámoltatható gyakorlásában.”

 

Ám még ha hozzájuk nem is jutnak el e bölcsességek, nekünk, hétköznapi halandóknak feltétlenül érdemes megismerkednünk velük, és akár kritikusan, akár hívőként, feltétlenül elfogadón, minél többet átvennünk pozitív gondolataiból. Ehhez nyújt segítséget ez a kis könyvecske, melyben a sorozat többi kötetéhez hasonlóan tematikusan elrendezve találhatjuk meg az emlékezetes kijelentéseket, kinyilatkoztatásokat.