Főkép

Az idős festő halott felesége egy gyönyörű, vörös hajú modellt küld a mesternek, hogy a művész az élete utolsó korszakában is megtalálja az ihletet egy fiatal test bűvöletében. A lány közeli kapcsolatba kerül a festővel, majd annak fiával is, akit szintén világhírűvé tesz – ám eközben ő maga elfeledve hal meg.

 

Nagyjából ennyi a Renoir című film története, amely a híres francia festő életének végét dolgozza fel, illetve azt meséli el, hogyan talál magára a festő középső fia, Jean. A film központi szereplője Andree, a fiatal lány, aki tökéletes alanynak bizonyul a festő képeihez, de a fiai képzeletét is felkorbácsolja. Andree ugyanis színészkedik, táncol, énekel, azaz mindenféle olyan dolgot csinál, amit a kor erkölcsei nem igazán tartanak elfogadhatónak, de ez a festő házában egyáltalán nem számít. A lány második családját találja meg a Renoir-birtokon, a háborúból hazatérő Jeannak pedig segít rátalálni önmagára, amikor megígérteti vele, hogy filmeket fognak forgatni. Jean ünnepelt, világhírű rendezőként halt meg Hollywoodban, ám Andree, akit akkor már Catherine Hesslingnek hívtak, válásuk után eltűnt a süllyesztőben.

 

A film a maga két órájával elég lassan és ráérősen bontja ki a szálakat, miközben nagyon szép képekkel beszéli el a történetet. Semmi kapkodás, semmi hevesség, semmi rohangálás. Az egyetlen erőszakos jelenetben mindössze három tányér – igaz, azokat Renoir festette – semmisül meg. A világháború borzalma gyakorlatilag teljesen kimarad a filmből, ahogy kimaradt Renoir életéből is, aki természetéből fakadóan irtózott a rossztól és a csúnyától. Bár idősebb fiai megjárták a csatateret, ő nem volt hajlandó tudomást venni erről, és rendületlenül festette tovább fiatal, vidám és nyugodt nőalakjait.

 

Michel Bouquet élethűen formálja meg a beteg, idős festőt, aki bár éjjelente megküzd saját démonaival, nappal maga a nyugalom és az esztétika szobra. Betegségét csendes beletörődéssel fogadja, és állapotából megpróbálja kihozni azt, amit lehet. Fia, Jean egy súlyos sérülés miatt hazakerül a frontról, de bármennyire élvezi a nyugalmat és Andree társaságát, gyógyulása után visszatér. Képtelen belenyugodni abba, hogy cserbenhagyja a bajtársait, nem kér az apja által megteremtett álomvilágból. Andree viszont igazából semmit sem csinál azok kívül, hogy meztelenül sétálgat, heverészik vagy ül a festő vászna előtt. Fontosnak hiszi magát, és tulajdonképp az is, de csak mint egy eszköz az apa és a fiú kezében, ám ezzel ő nincs teljesen tisztában.

 

A Renoir című film egy nagyon szép, nyugodt és kellemes légkört teremtő film, ami hagy elég időt a nézőnek arra, hogy szép nőkön legeltesse a szemét, és belesüppedjen egy idilli, letűnt kor nyugalmába. Leképezi mindazt, amit Renoir gondolt a világról: annyi csúnyaság van benne, hogy ő inkább csak a szépet festi meg. Nem a legmaradandóbb filmélmény, de élvezhetőnek élvezhető. Randifilmnek például kiválóan működhet, de csak széplelkű ifjak és érzékeny hölgyek társaságában, tekintettel arra, hogy az alkotók inkább az esztétikára mentek, és nem az izgalomra. Francia- és impresszionizmusmániásoknak kifejezetten ajánlott, de azoknak, akik valami csöpögős melodrámát várnak, inkább nem.