Főkép

A számat ugyan nem húztam, de erősen vegyes érzésekkel jöttem ki a moziból, miután megnéztem Brad Pitt legújabb filmjét, a Z világháborút. Hogy véletlenül a 3D-s vetítésre váltottunk jegyet, cseppet sem emelt az élményen, sőt, ha lenne egy lista, melyen az indokolatlanul háromdés filmek kapnának helyet, ez egész biztosan ott lenne rajta. Számos jelenetnél lekaptam a fejemről a pénztárnál kiosztott szemüveget, és meglepve vettem észre, hogy egy rakás alkalommal még csak át sem konvertálták a képet. Példa: Brad Pitt egy pajszerral a kezében oson előre, premier plánban mutatják az arcát, majd az egész testét, és szemüveg nélkül is minden tiszta. Majd behajol egy fordulónál, és végignéz egy félig sötét folyosón – nos, igen, a folyosó már 3D-s, és lehet, hogy csak én nem tudom, miért…

 

Ezzel túl is léptem személyes problémámon, és igyekszem kissé objektívebb hangot megütni, kizárólag magára a filmre koncentrálva. A történet nagyon egyszerű, legyünk is túl rajta rögtön az elején: a világban elterjed egy furcsa vírus, mely harapás útján mindössze tizenkét másodperc alatt változtatja zombiszerű mutáns lényekké az embereket. A populáció iszonyú tempóban csökken, az emberek hihetetlen nagyságrendben alakulnak át és lesznek saját fajuk ellenségeivé. Gerry Lane (Brad Pitt karaktere), aki már korábban is oldott meg bizonyos problémákat a világ nyomorultabb helyein (pl. Csecsenföldön), az ENSZ küldötteként utazza be a Földet, hogy megtalálja a vírus kiindulópontját – hiszen ha az megvan, már ki lehet kísérletezni az ellenszerét is. Igazi zombi road-movie veszi tehát kezdetét, ami egyébként kifejezetten erőssége a filmnek.

 

Már rögtön a moziból kifelé jövet megfogalmazódott bennem, hogy talán jobban élveztem volna a Z világháborút, ha nem Brad Pitt a főszereplő. És nem arról van szó, hogy ne szeretném a színészt, épp ellenkezőleg, csak többet vártam a játékától, épp miatta számítottam valami komolyabbra, mondjuk egy mélyebb karakterre, ami nem nagyon fordul elő zombifilmben. Ezt azonban nem kaptam meg, hiszen ő ugyanannyira csak kelléke ennek a látványorgiának, mint bárki más. Olyan semmitmondó, klisés szövegeket adtak a szájába, hogy azt alig akartam elhinni, és mivel a karakternek jellem dolgában nem nagyon van mit felmutatnia, így láthatólag maga a színész sem tudott mibe belebújni. Vannak olyan filmek, ahol Brad Pitt az adott karaktert játssza, és vannak olyan filmek, melyekben Brad Pitt Brad Pittet játssza – a Z világháború ez utóbbiak közé tartozik.

 

A két legnagyobb fájdalmamról majd a végén, most azonban illik megemlékeznem arról, ami kifejezetten jó a Z világháborúban. Az egyik ilyen a koreográfia, ami végre szakít a milliószor látott klisékkel. A zombikat játszó statiszták, színészek és táncosok nem úgy készültek fel a szerepre, hogy végignézették velük a teljes Romero-életművet, ennek inkább szöges ellentétét csinálták: a gyökerekig hatolva változtatták meg azt, ahogy eddig a filmvásznon egy élőhalott kinézett. Itt ugyanis az elnyújtottan nyögdécselve csoszogó, lassan lépdelő, két kezüket engedelmesen előre nyújtó élőholtak helyett megvadult, iszonyú gyorsan mozgó rémségek vannak, akik idegrángás-szerű, hirtelen mozdulatokat tesznek. Hosszú felkészülés eredménye ez az újfajta zombi, és emiatt mindenképp megéri megnézni a filmet, már persze annak, aki nyitott az ilyesmire (a maszkmester döbbenetesen jó munkájáról nem is beszélve).

 

Amit szintén nem lehet elvitatni, az a fantasztikus látvány. Időnként madártávlatból szemlélhetjük az eseményeket, ahogy élőholtak ezrei lepik el az utcákat, és joggal táthatjuk a szánkat, hiszen ilyet eddig egy film sem mutatott. Látvány szempontjából egyértelmű csúcspont az izraeli nagyjelenet, ahol a zombik rovar módjára, egymás hegyén-hátán taposva jutnak át az ellenük felhúzott, hatalmas betonfalon. Ahogy pedig elözönlik az utcákat, az szintén csak valamiféle rovarinvázióhoz hasonlítható. Látvány terén tehát igazán kitettek magukért az alkotók, és ezeket a jeleneteket tényleg érdemes látni.

 

A film egyik hibája az, hogy szinte érintetlenül hagyja Max Brooks Z világháború című könyvét, holott állítólag annak lenne az adaptációja. Brooks könyve azonban egy végtelenül intelligens, riportkönyvnek álcázott mű, melynek főszereplője ugyan nincs, mélységes társadalomkritikája viszont van. Nem is tudom, láttam-e már adaptációt, ami ennyire figyelmen kívül hagyta az alapjául szolgáló könyvet. Talán csak A rítus említhető ezzel az esettel egy lapon, amikor Matt Baglio zseniális riportkönyvéből forgattak klisédús, B-kategóriás horrort, Sir Anthony Hopkinsszal a főszerepben.

 

Ami pedig még ennél is nagyobb fájdalom, hogy az utolsó nagyjelenetet, melyben több ezer statisztát mozgattak, és amely a „moszkvai csata” néven vált (volna) híressé, teljes egészében kivágták. A hivatalos közlemény szerint ezt azért tették meg, mert a tesztközönség nem tudta elfogadni, hogy a főszereplő Rambóvá változik a végén, és ő irányítja az offenzívát. Ez a kifogás már csak azért is sántít, mert a film legelső jelenetétől kezdve szajkózzák az egyes szereplők, hogy Gerry Lane (Brad Pitt karaktere) mi mindent oldott meg Csecsenföldön, miféle hihetetlen katonai múltja van. Dramaturgiai szempontból tehát logikus lépés, hogy az utolsó nagyjelenetben megmutatják, milyen kemény és tapasztalt katona is ez a figura. Ehelyett kapunk egy sokkal gyengébb jelenetsort egy steril laboratóriumban, melyet nem mellesleg további héthetes pótforgatással kellett felvenni, és a főszereplő csecsenföldi, katonai problémamegoldói múltját, úgy ahogy van, elfelejthetjük. Nem titok, hogy a moszkvai csatában (melyet amúgy Magyarországon forgattak) a főhős gyerekeket használ csalinak, és öregemberekből csinál falanxot – egy kisebb összegben még fogadnék is rá, hogy a hollywoodi cenzoroknak valójában ez nem ment le a torkán, hiszen mégiscsak gigaköltségvetésű szuperprodukcióról beszélünk, ami pontosan dupla annyi pénzből készült, mint a tavaly bemutatott Prometheus. És hát zombifilm ide vagy oda, azért egy kétszázmillió dolláros filmmel nem verhetjük ki a biztosítékot, annyi nézőt kell megfognunk, amennyit csak fizikailag lehetséges.

 

Végül mégsem mondom azt, hogy a Z világháború rossz film, vagy, hogy hiba volt megnéznem. Épp ellenkezőleg: nagyon közel van a jóhoz, és a feljebb sorolt hibák nélkül egészen kiváló is lehetne. A folytatás lehetősége csak úgy ordít a le(nem)zárásnál, és azóta zöld utat is kapott a második rész a stúdiótól. Egész biztosan megnézem majd, egyedül az nem biztos, hogy ezt moziban teszem.