Főkép

Két főhős elindul: az ismeretlenbe, a veszélyekkel és szépségekkel teli, valódi világba. Képes lenne akár az életét is odaadni azért, hogy megszabadulhasson a korábbi kínoktól. Mindkettő szökik, egy rettenetes kísérleti laboratóriumból, ahol áltudományos kínzások részese volt. Az egyik alacsony, törékeny és okos. Lelkes és optimista személyisége boldog életet és megbecsülést érdemelt volna, ehelyett azért kell menekülnie, hogy megőrizhesse ép eszét. Így is átélt egy hentesmunkával végrehajtott agyműtétet, s emiatt világa időnként vörös ködbe borul, a hallucinációk pedig megfosztják az érzékelésétől. De bizakodik, hogy társa segítségével túlélheti az utat és megmenekülhet az őrülettől. A másik magas, nagyon erős és csalódott. Mindentől és mindenkitől csak rosszat kapott: gyűlöletet, verést, halált. Álmában néha még kísérti a fullasztásos kísérletek rettenete. Csak barátjában bízik, de nem osztja annak képtelen hitét a világ eredendő jóságában. Számára már mindenki ellenség, ha ismeretlen és a kínzókra emlékeztet. Ők ketten azonban nem egy újabb háborús vagy holocaust-regény emberhősei. A két főszereplő: kutya. A regény pedig Richard Adams Gazdátlanok című műve, amely népszerűségével megközelíti írója főművét, a Gesztenye, a honalapítót.

 

Adams 1972-ben lett híres első regényével, amely látszólag állattörténet, valójában azonban mitologikus-filozofikus utalásokkal teli, példázatként is olvasható, igazi nagyregény. A Gesztenye neves szerzővé tette, ő azonban takarékosan bánt a tehetségével, s azóta kevesebb, mint húsz regényt publikált. A Gazdátlanok ezek közül az ötödik volt, amely 1977-ben született, de semmit sem avult az eltelt években.

 

Első olvasásra a regény fő témája a felelősség, az emberek és állatok kapcsolata és a természet (állat és táj) védelme. Vajon milyen jogon használ kiszolgáltatott állatokat a kísérleteihez a könyvben szereplő nagy cég? Miért nem tartják be még a saját szabályaikat sem a kísérleteket felelőtlenül levezető, tudományos dicsőségre és sok-sok pénzre vágyó orvosok? Hogyan láthatjuk meg az állat szenvedése mögött a sajátunkat? Sikerülhet-e a két szökött, gazdátlan kutyának megszabadulnia és új életet kezdenie? Hogyan manipulálható az egyes ember a médián keresztül? (Erre utal a regény eredeti címe, A pestiskutyák. Így nevezi el ugyanis a sajtó a két menekülőt, áldozatul esve annak a híresztelésnek, hogy az állatok biológiai fegyvert hordoznak magukban… Mindez azonban csak kitaláció, amellyel a cég kívánta mozgósítani a társadalmi összefogást az üldözéshez.)

 

Ahogyan azonban a Gesztenyének, úgy a Gazdátlanoknak is számos olvasata van. Először is, ez a környezetvédelmi eposz csupa költészet: benne versek, festői leírások és szomorkás párbeszédek váltakoznak egymással, utóbbiak különböző angliai nyelvjárásokban. Másrészt Adams stílusa helyenként metszően ironikus, máshol pedig egészen groteszk szöveget hoz létre, amely görbe tükröt tart az emberi viselkedésformák elé. Harmadrészt a Gazdátlanok is példázat, mégpedig talán nyugtalanítóbb és sötétebb lezárású, mint a Gesztenye, a honalapító. A kötet ajánlószövegével ellentétben ugyanis a kutyák az emberek beavatkozásáig sem élnek idilli életet az északnyugat-angliai tóvidéken. Helyette szembekerülnek jó néhány olyan kérdéssel, amellyel emberek is, akár a huszadik század történelme során. Ha igazságtalanság és gonoszság történt veled, ám ezt olyanok tették, akiknek hűséget fogadtál, visszavághatsz-e? Ha gyűlölöd a fehérköpenyes embert, aki majdnem megölt, átviheted-e gyűlöleted kollektíven minden fehérköpenyesre? Az ellened elkövetett brutalitás indokolja-e, hogy te is erőszakos légy? Ha megvéded magad, mégpedig jogosan, másképp leszel gyilkos, mint aki élvezetből vagy kíváncsiságból öl? Ha elhatározod magad arra, hogy nem maradsz a földön fekve, legyőzötten, az mindenképpen az erőszakhoz vezet? Létezik egyáltalán valódi szabadság?

 

Amikor először elolvastam a könyvet, sírtam. Amikor ismét kézbe vettem, ismét megríkatott. Ez két dolgot jelenthet: vagy én vagyok nagyon sírós, vagy ez egy mélyen megrázó könyv. Az utóbbira szavaznék, már csak azért is, mert mások is arról számoltak be, hogy nagyon erősen hatott rájuk a regény. Megható kutyatörténetet ajánlok tehát mindenkinek. De vigyázat: ez nem gyerekkönyv, s nem is azért ríkathatja meg az olvasóját, mert benne a szegény, pici kutyuskákat bántják. Kőkemény és sötét sztori, de nagyon jó. Igazi, nagy könyv.