Szalay Kristóf: Deutsch mit Comics 1.

Összefutottam már életem során pár német tankönyvvel - akadtak köztük elég jók, meg gagyibbak is, amikből nagyjából a semmit lehetett megtanulni, de ilyennel, mint a Deutsch mit Comics, még nem találkoztam. Kezdjük ott, hogy ha ezt a címet hallja az ember, akkor jó eséllyel arra gondol, hogy megvesz egy német nyelvű képregényt, aztán szóról szóra haladva próbálja lefordítgatni, hogy miről van szó az adott füzetben. Nem feltétlenül rossz módszer ez, bár szerintem igencsak macerás, arról nem is beszélve, hogy a nyelvtani szerkezetek ismerete nélkül néhány helyen könnyedén elakadhatunk, mert a szótárban az adott szónak esetleg nincs olyan jelentése, ami illene az egészbe. Na piff, már el is ment a kedvünk a némettől, meg jó eséllyel az adott képregénytől is.

 

De mi van akkor, ha mi nagyjából halálra unjuk magunkat a viccesebbnek szánt nyelvkönyvek erőltetett és sokszor nem is humoros poénjain, a helyenként totálisan béna rajzokon és a minket egyáltalán nem érdeklő újságcikkeken, amikkel a szövegértést próbálják gyakoroltatni? Nos, van egy jó hírem erre az esetre, hiszen megérkezett Szalay Kristóf Deutsch mit Comics című nyelvkönyve!

 

A kötet szerzője majdnem húsz éves némettanári tapasztalattal, egy nagy adag képregényrajongással és egy korán jött felismeréssel – miszerint minél több nyelvet tud, annál több képregényt olvashat – rendelkező családapa. És ahogy lapozgattam a kötetet, ami az A1-A2-es szintre okít és egy háromkötetesre tervezett sorozat első része, igencsak megirigyeltem az úriembert. Mert nemcsak, hogy olyan ismeretekkel rendelkezik a német nyelv terén, hogy tanítani tudja, de arra is rájött, hogyan ötvözze a szenvedélyét a munkájával, amivel a diákok is csak jól járnak.

 

Valljuk be őszintén, hogy a nyelvtanulás – a német tanulása pedig különösen – száraz dolog tud lenni: naphosszat szavakat és szabályokat tanulni, gyakorolni őket csak azért, hogy az első adandó alkalommal még ne is tudjuk őket hibátlanul használni. Helyesbítek, nemcsak száraz, meg unalmas, de néha elkeserítő is. Viszont mi van akkor, ha tanulás közben éppenséggel jól is szórakozunk? Ha a száraz anyag ugyanaz marad, de egy kicsit kellemesebben tálalják fel? Ha nemcsak tanulunk, hanem nevetünk is – ráadásul nem erőltetetten, nem kényszerből, hanem úgy szívből? Merthogy a szerző nem nyúlt mellé, hiszen olyan képregényeseket keresett fel, akiknek humora rendszeresen nevetteti meg olvasóit: Marabu, vagy Fritz Zoltán – hogy csak a két ismert magyar képregényes nevét ragadjam ki a tömegből – ezúttal németül is segít megtanulni. Ráadásul a képregény mindegyik nagyobb válfajával találkozhatunk a könyvben a mangától kezdve a karikatúráig, a színes festményektől az egyszerű vonalrajzig, stripeken és egész oldalas képregényeken.

 

Persze az élet nemcsak móka és kacagás, főként nem a nyelvtanulás esetében: attól függetlenül, hogy jól érezzük magunkat, kénytelenek leszünk leülni és benyalni azt a rengeteg szót, névelőstől, többesszámostól, vonzatostól, mert enélkül nem fogunk tudni németül. Ez van, nincs mit tenni. De ugye mennyivel könnyebben jut az ember eszébe valami, amikor azt egy vicces képhez vagy esethez tudja kötni (na meg szabályok esetében a szép piros hátterű szövegdobozhoz)? És Szalay Kristóf ezt nagyon jól tudja.

 

Meg azt is, hogy az idegen nyelv tanulásának két igazán sarkalatos pontja van: az egyik, hogy ne csak megértsük, amit hallunk vagy olvasunk, hanem arra válaszolni is tudjunk – és ez a nehezebbik része a dolognak. Ezt pedig csakis gyakorlással sajátíthatjuk el, amire – lévén tankönyv és munkafüzet is egyben – a könyv lehetőséget ad: párkockás striphez kell szöveget írnunk, hallás után kell kitöltenünk a táblázatot, és persze nyelvtani teszteket kell megoldanunk. Ezek persze klasszikus feladatok, de nem sok kötet végén láttam olyat, hogy be lettek volna rajzolva az üres panelek, ahova mi rajzolhatunk és írhatunk szöveget is.

 

A másik sarkalatos pont a közmondások és szólások témája. Ezek a bölcsességek minden népnél megtalálhatók és szinte lehetetlen őket úgy átadni, hogy szóról szóra fordítjuk le őket – esélyünk ugyan van rá, hogy megértessük a másikkal, mit akarunk, a végeredmény mégsem lesz olyan frappáns, pedig milyen jó ilyenekkel felvágni németül beszélő emberek előtt. Épp ezért minden lap alján található egy német közmondás, így tulajdonképpen különösebb keresgélés vagy utánajárás nélkül, könnyedén, akár apránként is megtanulhatók ezek a nyelvekbe ivódott kifejezések.

 

És Szalay Kristóf nemcsak jó vicceket tud, hanem pontosan látja, hogy a tanításnak igazodnia kell a kor szelleméhez. Ezért minden fejezet végén egy „Tanulási és internetes tippek” című szövegdobozban halmozza el olvasóit olyan tanácsokkal, amik pofonegyszerűnek tűnnek, a legtöbb embernek mégsem jutnak eszébe. Csak a példa kedvéért említem, hogy ha velem majd` húsz évvel ezelőtt közlik, hogy a főnevet és a névelőt úgy próbáljam megtanulni, mintha egy szó lenne, mert az agyam azt könnyebben jegyzi meg, mint két külön szóként, akkor bizony rengeteg szenvedéstől kíméltek volna meg a hosszú évek során. És olyan tippeket is ad, hogy mi alapján tudjuk eldönteni, jó-e az adott internetes szótár, hogy hogyan kell helyesen használni az internetes keresőt, vagy hogy hol érdemes adott témakörökben szavakat tanulni.

 

Igazából egy kifogásom van csak a könyvvel kapcsolatban: a fejezetekvégén található szószedet ezúttal nem szótár, hanem valóban csak a fejezetben előforduló új szavakat szedi össze rendszerezve, és ha valaminek nem tudjuk a pontos jelentését, akkor kénytelenek vagyunk hátralapozni érte. Elhiszem, hogy a szerző rengeteg szót azáltal tanít meg, hogy a képen egyértelműen látjuk, hogy mi az, és persze nem árt, ha egy kicsit megdolgozunk a szókincsünkért, de számomra ez egy kicsit érthetetlen húzás volt (kiegészítve persze azzal, amit már leírtam, hogy Szalay Kristóf láthatóan kiváló szakember és laikusként elhiszem neki, hogy ez a módszer hosszú távon jobban megéri).

 

Nos, azt hiszem, hogy nem is kell tovább ragoznom, hiszen a könyv magáért beszél: szép, színes, minőségi, ráadásul könnyed és szórakoztató, ugyanakkor elképesztően sok információt tartalmaz. Szerintem jó eséllyel pályázik az első olyan iskolai tankönyv címére, amit a diákok végre nem nem odaillő szövegekkel pingálnak majd össze.