Főkép

A korábbi regényekből megismert büntetőzászlóalj katonái szerint a hadvezetésnek már annyira kevés katonája van, hogy minden fronton velük akarják megfordítani a helyzetet. Szó, ami szó, akik túlélték a háború első 4-5 évét, azok már vagy hadirokkantak, vagy hétpróbás veteránok, akik sem az út szélén fellógatott ismeretlen német katonákért nem ejtenek könnyeket, sem az orosz tankok rohamától nem szaladnak világgá. Egyszóval a tapasztalt büntetőzászlóalj mindig ott találja magát, ahol a legnagyobb a veszély, és túlságosan is könnyen osztogatják a halált.

Nincs ez másként a bolgár hegyek között sem (itt kezdődik a könyv), ahol „hőseink” a főerőktől elszakadva, partizánok uralta térségen keresztül igyekeznek hazavergődni. Ám a tikkasztó forróságban, ivóvíz és megfelelő helyismeret nélkül ez igencsak emberpróbáló feladatnak bizonyul. Miközben cserepes szájjal vonszolják magukat a Wermacht által ellenőrzött területre, a többség a célba érés utáni programjáról álmodozik. A valóság persze ismét a terveiktől eltérően alakul, így a hegyi túra után nem sokkal később ismét az orosz fronton találják magukat, ahol egyszerre szenvednek az oroszok ismétlődő támadásaitól, a szünetekben ténykedő orvlövészektől, és a nyakukba szakadt új parancsnoktól, von Pader századostól. A megpróbáltatásokra pedig egy különleges megbízás teszi fel a koronát, amelyre ismét „önként” jelentkeznek.

Furcsamód Hassel regényének olvasása közben ugyanazt érezhetjük, mint Rejtő Jenő könyveiben. A történet középpontjában álló alakok többsége bűnöző és gyilkos, csekély morális érzékkel a magántulajdont és az erkölcsöt illetően, és mégis, amikor jobban megismerjük őket üzleteléseik, apró „csínytevéseik” révén, apránként megkedveljük ezt a szedett-vedett társaságot. Mintha egyedül ők ismernék a titkot, miként lehet ép elmével túlélni mindazt, amit a háború jelent. Csak Rejtővel ellentétben itt rengeteg a halott.

 

A korábbi regényekhez képest nincs változás, ezért ne a hagyományos értelemben vett regényként olvassuk a Menetjegy a pokolba című könyvet, mivel gyakorlatilag cselekményről nem beszélhetünk. Hassel inkább csak egy halom emléktörmeléket zúdít ránk, amelyek természetesen nem megtörtént eseményekről szólnak, hanem arról, hogy mennyire borzalmas a háború.

A szerző életrajza